Kim Kardashian: A gyűlöletbeszéd megbocsáthatatlan
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Kardashian hétfőn tette közzé nyilatkozatát Instagram-fiókjának Instastories részében. „A gyűlöletbeszéd soha nem oké vagy megbocsátható. Együtt érzek a zsidó közösséggel. Azonnal véget kell vetni az ellenük irányuló szörnyű erőszaknak és gyűlöletkeltő retorikának” – állt a bejegyzésben.
A poszt napokkal azután látott napvilágot, hogy Boy George énekes egy videót tett közzé Instagram-fiókján, amelyben megkérdőjelezi, hogy Kardashian miért nem szólalt meg nyilvánosan exférje botrányos viselkedése miatt.
Megdöbbentő, hogy Kim Kardashian nem állt ki és nem adta a nevét ehhez a vitához, mert ennek a nőnek gyerekei vannak Kanye-tól, így anyaként meg kell értenie, milyen érzés a kis zsidó gyerekeknek hallani ezeket az el***ott megjegyzéseket, milyen demoralizáló és félelmetes lehet
– mondta Boy George a közösségi oldalán.
Kanye West tűz alatt áll
West, aki törvényesen Yere változtatja a nevét, az elmúlt hetekben tűz alatt állt az antiszemitaként aposztrofált közösségi médiás bejegyzései miatt, valamint azért, mert a közelmúltban tartott divatbemutatóján White Lives Matter feliratú pólót viselt.
A Rágalmazásellenes Liga ezt a kifejezést „gyűlöletszlogenként” kategorizálja, amelyet fehér fajvédő csoportok, köztük a Ku Klux Klan használnak.
Nagy visszhangot váltott ki egy mostanra törölt tweet is, amelyben West azt írta, hogy „halálra fog verni 3 zsidó embert”, az Internet Archive Wayback Machine feljegyzései szerint, amelyeket a CNN hívott elő. A tweetjét azóta eltávolították, a Twitter pedig zárolta is a fiókját.
A vitatott tweet után készült interjúban West azt mondta Piers Morgannek, hogy sajnálja azokat az embereket, akiket megbántott, bár hozzátette, hogy nem bánta meg a megjegyzését. A CAA nevű tehetségkutató ügynökség szóvivője hétfőn megerősítette a CNN-nek, hogy West már nem az ügyfele.
“Hate speech is never OK or excusable.”
— CNN (@CNN) October 24, 2022
Days after a fellow celebrity called her out for remaining publicly silent in the face of antisemitic comments made by her former husband Kanye West, Kim Kardashian has released a statement condemning hate speech. https://t.co/sC9KvIpjre
(Borítókép: Kim Kardashian. Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Getty Images Hungary)