Ha elmosódik a határ élet és halál között, akkor jön a halloween

A halloween elnevezés a 16. században alakult ki. A mindenszentek előtti éjszakát az írek All Hallows Even (even = evening, Minden Szentek Estéje) néven nevezték, a skótok egyszerűsítették halloweenre. A halloweeni parádé és a halottak napja is (ami csak a XIV. században vált hivatalos egyházi ünneppé) eredetileg a félúton, a keresztény purgatóriumban lévő holt lelkekről szólt.

Az ősi kelta halloween pogány ünnepét a katolikus egyház a saját mindenszentek napjával próbálta háttérbe szorítani. IV. Gergely pápa 835-ben rendelte el, hogy Szűz Mária és a mártírok emléknapját ne május 13-án, hanem október 31-én ünnepeljék a hívek. Ebből később november 1. lett, ehhez fűzték még hozzá a november 2-i halottak napját.

A kelták csak két évszakot tartottak számon, október 31. a nyár és a betakarítások végét jelentette és egyúttal a tél és a sötétség kezdetét, ez volt az ő újévük. Hitük szerint ezen a misztikus napon megnyílik az élők és holtak közti világ kapuja, és összekeverednek egy éjjeli karnevál idejére. Azért is öltöznek be hagyományosan az emberek rémisztő álruhákba, hogy a halottak, ártó szellemek és lények ne ismerjenek rájuk.

A töklámpás egy ír mondából ered: a főhős, egy részeges naplopó, Jack, fáramászásversenyre hívta az ördögöt. Amikor a patás felmászott a fára, Jack keresztet karcolt a fa törzsébe, így az már nem tudott lejönni. Büntetése az lett, hogy halála után az ördög nem engedte be a pokolba, bűnös élete miatt azonban a mennyországba sem mehetett. Az ördög egy karalábéba izzó széndarabot tett, Jack azóta is ennek a fénye körül bolyong. Innen ered egyébként az amerikai töklámpás neve is, a jack-o'-lantern – időközben ugyanis a karalábé tökké változott.

A töklámpás fénye egyrészt utat mutat a bolyongó holtak szellemeinek, másrészt elriasztja az ártó lényeket.

(Borítókép: Rob Stothard/Getty Images)