Lakatos Márk „bevédte” a talpig Gucciba öltözött G.w.M-et
G.w.M. és Kulcsár Edina másfél hete tettek közzé egy olyan fényképet az Instagramon, amelyen tetőtől talpig Gucci ruhákba öltöztek. A bejegyzést nem hagyták szó nélkül a felhasználók, és kaptak némi kritikát utána.
Lakatos Márk is erre a posztra reagált. „Most pedig G.w.M. bátyját és Edina nénjét fogom egy kicsit bevédeni” – kezdte videóját a stylist, majd felidézte, hogy a fenti bejegyzés alatt G.w.M. azt írta: az emberek nem értékelik azt, hogy ők a párjával együtt „nemzetközi szinten tudnak megjelenni”.
A divattervező azt mondta, hogy ezen a posztjukon ő is nevetett először, majd rádöbbent, hogy mekkora harag és keserűség lehet szegény G.w.M-ben, miután a rajongók nem értékelik, hogy ők „komoly energiát, pénzt fektetnek abba, hogy tényleg tetőtől talpig Gucciban jelenjenek meg”.
Bezzeg egyes nemzetközi sztároknak (pl. Billie Eilishnak és partnerének) komoly összegeket fizet a Gucci azért, hogy reklámozzák őket, de G.w.M-éknek nem adnak semmit – mondta a stylist, majd úgy fogalmazott:
Hát hol van itt az igazság? Az én bátyámat meg a nénémet mér’ nem szponzorálja már be a Gucci, ha ekkora erőfeszítést tesznek?
– tette fel a kérdést Lakatos Márk.
@lakatosmarkstyle Legközelebb vegyék fel a paplant! 😛🤣 #gwm #kulcsaredina #billieeilish #gucci #guccigang🇳🇵 #fyp #fy #foryouba #nekedbe #magyartiktok #csillagszoro #nekedbelegyen ♬ eredeti hang - Lakatos Márk
(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Bodnár Patrícia/Index)