Ezért érezzük bizonyos daloknál, hogy táncra perdülnénk

A diszkókból kiszűrődő mély basszus dobogása talán senki számára sem ismeretlen, a szórakozóhelyek és a nyári esték elmaradhatatlan zaja az elektronikus zene térhódításával ha nem is mindennapi, de életünk szerves része lett – akár szeretnénk, akár nem.

A zenei ízlés ugyan egyénenként eltérő, már mindenki megtapasztalhatta, hogy bizonyos számok akaratlanul is táncolásra késztetnek minket, még ha ezeknek a társadalom normái miatt a nap legnagyobb részében ellen is állunk. 

A basszus táncparkettre szólító erejének most már tudományos bizonyítéka is van, egy új tanulmány szerint ugyanis az alacsony frekvenciájú hang valóban táncra késztet bennünket – még akkor is, ha a fülünkkel nem is halljuk.

Az új tanulmányt Daniel Cameron, a kanadai hamiltoni McMaster Egyetem dobosa és idegtudósa vezette, aki 

Kutatói pályafutásom nagy része a zene ritmikai vonatkozásaira és arra összpontosult, hogy ezek miért és hogyan késztetnek bennünket mozgásra. A zene biológiai érdekesség, pedig nem szaporít minket, nem táplál minket, és nem is nyújt menedéket. Akkor mégis miért szeretik az emberek?

– idézi a kutatót a Daily Mail.

Veretés közben vizsgálták 

A tanulmányhoz Cameron és munkatársai olyan bulizni vágyó résztvevőket toboroztak, akik részt vettek a kanadai elektronikus zenét játszó duó, az Orphx LIVELab koncertjén, a McMaster Egyetem LIVELab névre hallgató, száz férőhelyes kutatóközpontjának előadótermében. A helyszín ránézésre ugyan megszólalásig hasonlít egy szórakozóhely táncparkettjére és színpadára vagy egy koncertteremre, a kutatási célok miatt igazán különlegesen van felszerelve.

A legbulisabb labor képes rögzíteni a helyszínen tartózkodók mozgását, a hangzásért pedig egy olyan hangrendszer felel, amely különféle koncertkörnyezeteket képes reprodukálni, és olyan továbbfejlesztett hangszórókkal rendelkezik, amelyek rendkívül alacsony, az emberi fül számára észlelhetetlen hangfrekvenciákat képesek kibocsátani.

Az önkéntesek a veretős koncert során végig mozgásérzékelős fejpánttal voltak felszerelve, hogy figyelemmel kísérhessék tánclépéseiket. Ezenkívül arra kérték őket, hogy az esemény előtt és után töltsenek ki kérdőíveket, amelyek segítségével megbizonyosodtak az alacsony frekvenciájú hangok észlelhetetlenségéről. A felmérés kérdései a koncertélvezet szintjét is mérték, és megvizsgálták, hogy a zene milyen fizikai érzést kelt a résztvevők számára.

Nem halljuk, mégis táncra perdít 

Az 55 perces koncert során a kutatók kétpercenként be- és kikapcsolták az igazán alacsony frekvenciák kibocsátására alkalmas hangszórókat, aminek köszönhetően pontosan meg tudták határozni, milyen hatással van a bulizó, mit sem sejtő tömegre az emberi füllel nem hallható, alacsony frekvenciájú basszus.

Az eredmények magukért beszéltek, ugyanis nemcsak a mozgás mértéke volt 11,8 százalékkal nagyobb, amikor a mély frekvenciát kibocsátó basszushangszórók be voltak kapcsolva, de a résztvevők kellemes fizikai érzéseket is tapasztaltak a kétperces periódusok alatt, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy mozgásra, táncolásra kényszerítse őket. A nagyon alacsony frekvenciájú basszus nem hallható, de rezgéseken keresztül érezhető.

Sőt a vibráció, valamint a belső fül és az agy közötti kölcsönhatások szorosan kapcsolódnak a motoros rendszerhez, így a kutatók azt feltételezik, hogy ezek a fizikai folyamatok a zene és a táncolás közötti neurológiai összefüggésben működnek.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy egy összetett, társas viselkedés – mint a tánc – intenzitása nagyon alacsony frekvenciákkal fokozható a résztvevők tudta nélkül is. Azok a zenék, amelyek mozgásra késztetik az embereket, általában több alacsony frekvenciájú hangot tartalmaznak, és a különböző basszushangszerek általában azt a zenei impulzust biztosítják, amelyre az emberek táncolnak

– emelik ki a kutatók közleményükben.

(Borítókép: Getty Images)