Meghalt a Forrest Gump színésze

2022.12.29. 19:43
87 éves korában elhunyt Bob Penny főiskolai professzor és színész, aki olyan filmekben szerepelt, mint a Forrest Gump és a Mindenütt nő sikermozik.

Penny karácsony napján halt meg a huntsville-i Laughlin Service Funeral Home közleménye szerint, a halál okát egyelőre azonban nem közölték.

A színész 1935-ben, Annistonban született, költőként, majd egyetemi professzorként is dolgozott, három évtizedet töltött oktatóként a Birminghami Alabamai Egyetemen, főként verset és prózát tanított – írja az AL.com.

Az 1980-as években Penny tévéreklámokban szerepelt, majd miután 1990-ben ott hagyta az egyetemet, elmélyült a színjátszásban, ezt követően pedig már sorra jöttek a filmszerepek.

Nagyon szerencsés voltam. Voltak kisebb szerepeim, amelyek aztán legalább segítettek a jelzáloghitel kifizetésében

– mondta viccesen még 2008-ban színészi karrierjéről a halálhíréről beszámoló lapnak.  

Penny több mint 30 filmben és tévésorozatban szerepelt, ezek közül a legsikeresebb az 1994-es Forrest Gump című film volt, majd a 2002-ben bemutatott Mindenütt nő című filmben is feltűnt, amelyben egy vacak kisvárosi ügyvédet alakított.

Amikor nem filmben szerepelt, Penny színházi produkciókban vett részt Birminghamben, ahol olyan darabokban lépett fel, mint a The Odd Couple és a Don Juan in Hell.

Bob Penny mindannyiunkat magával ragadott a Birmingham Festival Theatre-ben, és mindent beleadott a munkájába. Penny mindig is színész volt, öröm volt a közelében lenni

– nyilatkozta elhunyt kollégájáról Rhonda Erbrick, a színház igazgatótanácsának elnöke.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport