Ismét jelentkezett a kórházból Jeremy Renner

GettyImages-1354989348
2023.01.07. 11:59
A kórház intenzív osztályán ünnepli – a súlyos balesete miatt a héten már, mondhatni, második – születésnapját az 52 éves Jeremy Renner, aki idén január 7-én talán a leginkább hálás azért, hogy él.

Ahogyan arról az Index is beszámolt, az új év első napján súlyos balesetet szenvedett hókotrás közben Jeremy Renner. A színészt kritikus, de stabil állapotban mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol a hét elején több műtéten is átesett.

Szóvivője közleménye szerint Renner a balesetben mellkasi és ortopédiai sérüléseket szenvedett, a súlyos sérülések ellenére azonban a napokban már saját maga jelentkezett be kórházi ágyáról.

Állapotáról péntek este ismét hírt adott a többek között a Mission: Impossible – Fantom protokoll, A Bourne-hagyaték és A bombák földjén című filmekben szereplő színész,

akit továbbra is intenzív osztályon Kezelnek. 

Renner január 6-án egy Instagram-posztban osztott meg egy képet néhány sor kíséretében, amiből úgy tűnik, állapota nem rosszabbodott látványosan az elmúlt napokban – ennek ellenére is nehezen elképzelhető, hogy a bejegyzést saját maga pötyögte be a telefonjába, néhány napja készült videójában ugyanis még arról beszélt, hogy írni sem tud sérülései miatt.

Köszönöm az intenzív osztály kiváló dolgozóinak, hogy elkezdték velem ezt az utat

– írta képéhez Renner, aki a fotón az intenzív osztályon fekszik ágyában, körülötte közeli hozzátartozói és a kórházi személyzet néhány tagja látható. 

A színész a szombati, január 7-i születésnapján szintén aktív volt a közösségi médiában, ahol egy számára készített videót osztott meg, amelyben egy chicagói sport- és tehetséggondozó központ gyerekei énekelnek neki a jeles nap alkalmából. 

Nagyon szeretlek titeket! Köszönöm! Dalra fakasztottátok a lelkemet

– írta a videó alá Jenner, aki láthatóan egyre több időt tud egyre aktívabban a külvilággal tölteni.  

(Borítókép: Jeremy Renner  2021. november 22-én. Fotó: Theo Wargo/Getty Images for Disney)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Megszületett Megan Fox és Machine Gun Kelly kislánya

Megszületett Megan Fox és Machine Gun Kelly kislánya

Ő az első közös gyermekük.

március 28., 14:57

  • FOMO
Csak egy dolgot nem értek – szakértő elemezte Szoboszlai Dominik feleségének menyasszonyi ruháját

Csak egy dolgot nem értek – szakértő elemezte Szoboszlai Dominik feleségének menyasszonyi ruháját

Elegáns és visszafogott, a tolldíszítés is jól passzol.

március 28., 14:48

  • FOMO
Kitört a mellbimbógate: a fiatal influenszerek nekiestek Bihari Ádám stílusszakértőnek a TikTokon

Kitört a mellbimbógate: a fiatal influenszerek nekiestek Bihari Ádám stílusszakértőnek a TikTokon

„Ha egy nő nem vesz fel melltartót, én csak két mellbimbót látok, ne csodálkozzon, hogy ajánlatot kap.”

március 29., 08:56

  • Címlapon
Az ukrajnai háború titkos története

Az ukrajnai háború titkos története

Sokkal nagyobb szerepe volt Amerikának a katonai műveletekben, mint ezt eddig bárki is gondolta volna.

55 perce

  • FOMO
Károly király minden nyilvános szereplését lemondta

Károly király minden nyilvános szereplését lemondta

Az uralkodó a rákkezelés átmeneti mellékhatásait tapasztalta.

március 28., 13:40

  • FOMO
Hulk Hogan volt neje kiborította a bilit, tönkrement a család

Hulk Hogan volt neje kiborította a bilit, tönkrement a család

Linda Hogan videóban omlott össze.

március 28., 18:19

  • FOMO
Születésnapján, menekülés közben halt meg a 39 éves rapper

Születésnapján, menekülés közben halt meg a 39 éves rapper

Young Scooter 2008 óta építette zenei karrierjét.

március 29., 13:34

  • FOMO
Átalakul a Facebook, rég várt funkció tér vissza

Átalakul a Facebook, rég várt funkció tér vissza

Ez lett volna az eredeti cél.

március 28., 15:15

  • Címlapon
Kína beleszerelmesedett Magyarországba, döbbenetes számok árulkodnak róla

Kína beleszerelmesedett Magyarországba, döbbenetes számok árulkodnak róla

Ha ez így megy tovább, jöhet az újabb rekordév.

5 órája

  • Címlapon
Magyarország autoriter rendőrállam; maguk ne oktassanak ki minket demokráciából – éles vita az EP-ben

Magyarország autoriter rendőrállam; maguk ne oktassanak ki minket demokráciából – éles vita az EP-ben

A Pride betiltását célzó törvény, valamint az EP-képviselők vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége adja a vita témáját.

5 órája

  • FOMO
Túl nagy Jeff Bezosék luxusjachtja Velencének, nem tarthatják azon a háromnapos esküvőt

Túl nagy Jeff Bezosék luxusjachtja Velencének, nem tarthatják azon a háromnapos esküvőt

Az biztos, hogy három napig rendkívüli állapot lesz a városban.

4 órája

  • FOMO
Kisfia az 53. emeletről zuhant ki, a gyász és a függőség sem győzte le a gitárost

Kisfia az 53. emeletről zuhant ki, a gyász és a függőség sem győzte le a gitárost

Eric Clapton ma ünnepli 80. születésnapját, aminek apropóján kvízzel köszöntjük.

március 30., 05:49

  • Címlapon
Donald Trump szerint ma hozza el a felszabadulás napját, de ezzel akár a teljes világot összedöntheti

Donald Trump szerint ma hozza el a felszabadulás napját, de ezzel akár a teljes világot összedöntheti

Az amerikai elnök már hetek óta azt ígéri, április 2-a felszabadulás napja lesz az Egyesült Államokban.

6 órája

  • FOMO
Chappell Roan elárulta személyes titkait

Chappell Roan elárulta személyes titkait

Az énekesnő hat hónapja szerelmes.

március 27., 21:38

  • FOMO
A százat is meghaladja a Kendrick Lamar félidei show-ja miatt érkezett panaszok száma

A százat is meghaladja a Kendrick Lamar félidei show-ja miatt érkezett panaszok száma

Egy panasz azért érkezett, mert a bejelentő szerint „nem volt egyetlen fehér ember sem a színpadon”.

március 28., 13:30

  • FOMO
Megalázó nyugdíjból kellene megélnie Galkó Balázsnak

Megalázó nyugdíjból kellene megélnie Galkó Balázsnak

200 ezer forintból kell fedeznie az albérletét és egyéb költségeit.

március 30., 05:52

  • Címlapon
Sorra hátrálnak ki a multik a Pride mögül

Sorra hátrálnak ki a multik a Pride mögül

Eltűnt a szivárvány a logókból.

5 órája

  • FOMO
Heath Ledger teljesen padlóra küldte színésztársait

Heath Ledger teljesen padlóra küldte színésztársait

Michael Caine nosztalgiázott a színészről új könyvében.

március 28., 06:38

  • FOMO
Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz

Kényszeresen meg akarnak felelni, közben öngyilkos fegyverré válik kezükben a pénz

A financial fawning kártékonyságából csak a határok felállítása jelenthet kiutat.

március 27., 18:37

  • FOMO
Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Gálaesten ünnepelték a magyar tévések legjobbjait, RTL–TV2: 7–6

Majka majkásan beszólt a TV2-nek.

március 27., 09:12

  • FOMO
Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő

Nők milliói mennek keresztül azon, amin Beatrix hercegnő

A diszlexiások támogatása mellett mostantól a koraszülés területén is a lehető legtöbbet akar segíteni.

március 27., 14:23

  • FOMO
Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről

Szoboszlai Dominik feleségül vette szerelmét, megvan az első fotó az esküvőről

A válogatott labdarúgó szűk családi körben vette el Buzsik Borkát.

március 27., 19:12

  • Címlapon
Óriási a társadalmi feszültség, veszélyben lehet Orbán Viktor és Magyar Péter is

Óriási a társadalmi feszültség, veszélyben lehet Orbán Viktor és Magyar Péter is

Tarjányi Péter szerint a feszült belpolitikai helyzetben akár merényletre is elszánhatja magát egy-egy fanatikus.

21 órája

  • FOMO
Hollywood apucija meghódíthatta Jennifer Aniston szívét

Hollywood apucija meghódíthatta Jennifer Aniston szívét

A rajongók oda meg vissza vannak a boldogságtól.

március 27., 08:37

  • Címlapon
Mennyire hamis a fotográfia? Már csak napok vannak hátra, hogy kiderítse

Mennyire hamis a fotográfia? Már csak napok vannak hátra, hogy kiderítse

Loholhatunk az ábrázolás igazságának nyomában.

1 órája

  • FOMO
Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Az anyatej a fiatalság új széruma? Egyesek szerint olyan, mint a botox

Bizarr módon küzdenek a nők az öregedés ellen.

március 27., 06:48

  • FOMO
Néhány kocka borította a bilit, amitől az internet maga lett a pokol

Néhány kocka borította a bilit, amitől az internet maga lett a pokol

Nem számít a valóság, csak terjedjen gyorsan az üzenet.

március 27., 14:07

  • FOMO
Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Ben Affleck kitálalt, ezért váltak el Jennifer Lopezzel

Nem volt botrány, sem szappanopera.

március 26., 19:16

Neked ajánlott