Tovább bonyolódik L.L. Junior válása
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Mint arról korábban az Index is beszámolt, L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga sem hajlandó kompromisszumot kötni, mindketten ragaszkodnak saját elképzeléseikhez. Az egykori pár korábban részt vett személyes konzultáción is, mely egyfajta mediációs ülés, amelynek lényege az lett volna, hogy a felek peren kívül megegyezzenek – így ugyanis nem kellene éveken át bíróságra járniuk, a közös megegyezés miatt pedig sokkal hamarabb is elválasztanák a házaspárt, Junior és Kinga azonban ragaszkodik a saját igazához.
Ennek következményeképp bírósági ügy lett a válásból, mely még a napokban kezdetét veszi. Junior érdekeit Mester Csaba és Landes Judit válóperes ügyvéd igyekszik védeni, míg Kinga oldalán Hyross Virág száll harcba, aki perek tucatjait nyerte már meg az ügyfeleinek – tudta meg a Bors.
A lap információi szerint a legnagyobb tét a törökbálinti, 335 millió forintos ingatlan, melyet Junior építtetett, tulajdonrésze azonban nincs a házban, az 100 százalékban Kinga nevén szerepel. A 270 négyzetméteres, háromszintes, dupla fürdőszobás, hatteraszos, kétgarázsos, borospincés és medencés palotát, amelyhez egy 600 négyzetméteres telek is tartozik, Junior akkor próbálta meg először eladni – áron alul, 280 millióért –, amikor a felesége 2020 nyarán albérletbe költözött a kislányukkal, Lilivel. A ház nem kelt el akkor, és áprilisban már 335 millióért kínálták.
Ott lehet a válóperén
Bár tavaly év végén még úgy tűnt, hogy az első tárgyaláson nem lesz ott személyesen L.L. Junior, mert Dominikán indít el új vállalkozást, és a kitűzött időpontban nem tartózkodik Magyarországon, most mégis úgy látszik, hogy a rapper megjelenhet a válóperén. A Bors értesülései szerint ugyanis Junior még mindig itthon tartózkodik, így semmi sem állja útját annak, hogy megjelenjen.
(Borítókép: L.L. Junior. Fotó: Velvet)