A Karib-tenger közepén koncertezett a magyar dobos

PAP 7784
2023.02.10. 17:39
Az Egyesült Államok után Veress Márton a Karib-térséget is meghódította. A dobos január végén egy óceánjáró fedélzetén rendezett rockfesztiválon lépett fel, ami nemcsak az exkluzív helyszín miatt érdekes, hanem azért is, mert a több mint 10 éves múlttal rendelkező, Shiprocked nevű rendezvényen magyar zenész korábban nem állt színpadon. Hogy hogyan is kell elképzelni egy úszó monstrumon tartott többnapos koncertfolyamot, arról maga a dobos mesélt az Indexnek.

Veress Mártont 2011-ben a Pokolgép dobosaként ismerhette meg a közönség. Egészen fiatalon, 18 évesen került a zenekarba, de a páratlan lehetőség mellett a tanulással sem hagyott fel: 2012-ben ösztöndíjjal tíz héten át fejleszthette a tudását a New York-i Drummers Collective zeneiskolában, hazatérése után pedig művészeti menedzsment szakon a Nemzetközi Üzleti Főiskola hallgatója lett. 2014-ben ugyancsak ösztöndíjjal ismét New Yorkba utazhatott, ez a lehetőség viszont már egy egész tanévre szólt, így elkezdte böngészni a hirdetéseket, hátha talál egy helyi zenekart, amelyhez csatlakozhat.

Több meghallgatáson is részt vett, mígnem az Arch Enemyből frissen távozó Christopher Amott Armageddon nevű bandájának tagja lett, ami mérföldkőnek számított a zenei karrierjében – ugyan a főiskola utolsó tanévére mindenképp haza kellett jönnie, miután lediplomázott, kiváltotta a művészvízumot, és kiköltözött New Yorkba, hogy folytathassa a munkát az amerikai zenészekkel. Az Armageddon csapatával később Japánba is eljutott, ahol 25 ezer ember előtt lépett fel egy arénafesztiválon, olyan bandák társaságában, mint a Slayer, az Anthrax, a Gojira vagy a Children of Bodom. A közös munka végül Chris Amott elhatározásával ért véget, aki 2016-ban feloszlatta a zenekart.

Miután vízuma ekkor még egy évig érvényes volt, Veress Márton úgy döntött, szerencsét próbál Los Angelesben. Először egy zeneiskolában kapott munkát, majd sessionzenészként különböző helyi bandákat segített a koncertjeiken, míg végre 2019-ben megérkezett a nagy lehetőség: a kaliforniai Orgy zenekar dobosa lett, akikkel körbeturnézta Amerikát, és olyan legendás helyeken is felléphetett, mint a Whisky, a Go Go, a Regent vagy a Globe Színház. Szintén ebben az évben Davey Suicide csapatának is tagja lett, akikkel egy-egy turné alkalmával a Static-X és a Combichrist előzenekaraként is színpadra állhatott, de sessiondobosként turnézott az Assuming We Survive zenekarral is, ahol a kanadai Sum41 előzenekara voltak.

A Covid miatt kényszerült haza

Az őrült menetelést végül a koronavírus-járvány szakította félbe, amikor a világ többi részéhez hasonlóan Amerikában is leállt a szórakoztatóipar. A dobos kénytelen volt hazatérni, és miután egyáltalán nem tűnt úgy, hogy belátható időn belül változik a helyzet, saját vállalkozásba fogott Budapesten.

Nagyon szerettem volna visszamenni Amerikába, de nem lehetett tudni, meddig tart ez az időszak. Amikor már majdnem egy éve itthon voltam, muszáj volt valamit kezdenem magammal, mert az nem megoldás, hogy parkolópályára teszem az életem, és várom, hátha történik valami. Mivel a zenélés mellett már több mint tíz éve tanítottam is, szerettem volna kitalálni egy átfogó koncepciót ehhez, hogy ne csak azért jöjjenek hozzám a zenélni vágyó diákok, mert én vagyok Veress Márton, aki valamelyik bandában dobol

– magyarázta a zenész, aki végül 2021-ben saját dobiskolát nyitott Budapesten. Még tisztán emlékezett rá, milyen sokat jelentett neki, amikor New Yorkban egy olyan közösségbe érkezett, amit hasonló korú és érdeklődésű emberek alkottak. Az International Drum School elindításával egy hasonló közeget szeretett volna teremteni olyan külföldiek számára, akik a tanulmányaik vagy a munkájuk miatt huzamosabb ideig tartózkodnak a magyar fővárosban. Az IDS-ben az egyéni órák mellett a zenész csoportos foglalkozásokat is tart, illetve évente kétszer a Budapest Jazz Clubban vizsgafellépéseket is szervez, ami meglátása szerint azért fontos, mert ad egyfajta célt a diákoknak, amire készülhetnek.

Most nagyjából 30-35 tanuló jár hozzám, elsősorban külföldiek – ebből a fix bázis kb. 25 fő, akik minden héten jönnek, a többiek kéthetente vagy havonta. Az iskolában rajtam kívül van még egy félig olasz származású oktató, Christian Bruni, úgyhogy tulajdonképpen ketten visszük a vállalkozást. A tanulók között egyébként megdöbbentően sok a lány, illetve ami még érdekes – és ez feltehetőleg a mostani politikai helyzet miatt alakult így –, hogy az elmúlt pár hónapban rengeteg orosz és ukrán tanítványom lett, akik ide menekültek. A többség egyébként hobbiból jár ide, talán 5-10 százalék, aki tényleg komolyan veszi a dobolást. A tanrendet ennek megfelelően, személyre szabottan alakítom ki

mondta Veress Márton.

Többnapos rockfesztivál a tengeren

Bár a bázisa mostanra már fixen Budapest, a dobos továbbra is tagja az Orgy és a Davey Suicide zenekarnak, de fizikailag csak akkor csatlakozik hozzájuk, amikor nagyobb lélegzetű turnéra mennek, vagy egy olyan fellépés van kilátásban, mint amilyenre a közelmúltban került sor: Veress Márton a Davey Suicide csapatával január végén a Shiprocked fesztiválon koncertezett, egy 4000 fős óceánjáró fedélzetén.

A Shiprocked egy egyhetes hajós fesztivál, amit 2009 óta minden évben megrendeznek – idén a Carnival Cruise Line egyik óceánjáróján tartották. Egészen elképesztő volt ott lenni, még soha nem láttam ekkora hajót közelről – úgy nézett ki, mint egy 12 emeletes úszó luxushotel. Több étterem, konditerem, játékterem, bowlingpálya, de még kosárlabdapálya és vízi csúszdapark is van rajta, a fesztiválra öt színpadot állítottak fel a fedélzeten, amelyeken egy hét alatt 50 zenekar játszott

– mesélte a dobos, hozzátéve: rajta kívül más magyar zenész feltehetőleg eddig még nem lépett fel ezen a fesztiválon. „Ez egy nagyon különleges lehetőség mind a zenekaroknak, mind a közönségnek, hiszen gyakorlatilag egy hétig össze vagyunk zárva, és ezáltal sokkal közvetlenebb kapcsolatot alakíthatunk ki egymással. Együtt visszük a tálcákat az étteremben, és közösen időzünk napközben a fedélzeten vagy a szigeteken, amikor kiköt a hajó. Nekem is különleges élmény volt például Winston McCall-lal, a Parkway Drive énekesével reggelizni. Meséltem neki, hogy a gyerekekkel sok Parkway Drive-számot dobolunk a suliban, és mindig megmutatom nekik a Vice Grip című daluk videóklipjét, amiben az egész zenekar kiugrik ejtőernyővel egy repülőből, demonstrálva, milyenek az igazi, kemény rocksztárok. Amikor ezt meghallotta, rögtön mondta, csináljunk egy közös képet, hogy meg tudjam mutatni otthon, hogy a repülős bácsi él és virul.”

És hogy kiket céloznak meg a szervezők a hajós rockfesztivállal? Veress Márton elmondása szerint a rendezvény közönsége elég vegyes összetételű volt: húsztól az ötvenévesekig mindenféle korosztály képviseltette magát, sőt még gyerekeket is látott a hajón. Az óceánjáró egyébként Floridából indult, és a Bahamákon át egészen a Dominikai Köztársaságig haladt, majd onnan visszafordulva összesen hat napig volt vízen, az útba eső szigeteken egy-egy állomást beiktatva. Amikor kikötöttek valahol, általában strandolás volt a program, aztán délután kettőkör elkezdődtek a koncertek, és egészen éjfélig tartott a buli. A hatnapos út alatt Veress Márton a Davey Suicide-dal kétszer egy órát volt színpadon, így bőven volt idejük kiélvezni a fesztivál nyújtotta szórakozási lehetőségeket.

Tényleg olyan volt, mint a mennyország. Azt éreztem, az elmúlt tíz-tizenöt év, amit a zenélésbe beletoltam, ezzel abszolút megtérült. Az egész olyan volt, mint egy bónusz, ami ráadásul a turnézással járó nyűgöket is mellőzte, beleértve a sok utazást, pakolást és hosszas várakozásokat – ide semmit nem kellett vinnem, csak egy pár dobverőt meg fülest, hiszen a fedélzeten készen várt minden, csak be kellett ülnöm a dobok mögé.

A 2023-as line upban a már említett Parkway Drive mellett többek között a Falling in Reverse, a Memphis May Fire, a Motionless in White, a Skillet és az Afterlife is szerepelt, illetve a Bad Omens csapata, akik február 12-én egyébként a budapesti Akvárium Klubban játszanak. A dobos azt mondja, a fellépők teljes ellátásban részesültek a hajón, csak az alkoholos italokért kellett fizetniük, egy alkalommal viszont ő ezt is megúszta, amikor összetalálkozott egy magyar pultossal a fedélzeten.

Az egyik pultos srácnak baromi erős akcentusa volt, megkérdeztem, honnan jött, és kiderült, hogy Romániából. Mikor elárultam, hogy magyar vagyok, rögtön odahívta a feleségét, akit Annamarinak hívnak, és szintén magyar. Elkezdtünk beszélgetni, és közben kevert nekem egy iszonyatos koktélt, amit Hungarian Hurricane-nek neveztünk el. Akkora sikere volt, hogy utána mindenki ezt kérte.

A Dal című versenyben is megméretteti magát

A fesztiválnak a munka és a szórakozás mellett egyéb előnyei is voltak – bár nagyon sokan voltak, akik már ismerték a Davey Suicide zenekart, olyanok is akadtak a közönség soraiban, akik most látták őket először, így Veress Márton szerint a rajongói bázisuk építése szempontjából abszolút hasznos volt a részvétel. Ő maga ráadásul olyannyira élvezte ezt az exkluzív koncerthelyszínt, hogy ha adódna rá lehetőség, jövőre akár egyénileg is visszatérne a rendezvényre egy jam session erejéig. Addig viszont még itthon is akad teendője bőven – néhány napja derült ki ugyanis, hogy A Dal 2023-as megmérettetésén ő is szerepel.

Hétfő esténként a Pro Jam All Stars jam sessionjein szoktam dobolni, ott ismerkedtem meg Oláh Marcell-lel, aki egy nagyon tehetséges dalszerző-énekes. Ő jelentkezett A Dalba, és megkérdezte, lenne-e kedvem részt venni a produkcióban. Átküldte a számot, ami baromira tetszett, és belevágtunk a közös munkába. Nekem mindig is nagyon fontos volt, hogy csak olyan projektekben vegyek részt, amiket szívvel-lélekkel csinálok. Nem akarok szakmunkás lenni, aki arccal a gázsi felé áll, mert nem ezért kezdtem el dobolni, hanem hogy olyasmit csináljak, amivel abszolút azonosulni tudok. Az utóbbi időben Oláh Marcell projektje volt az egyedüli, amivel kapcsolatban azt éreztem, szívesen belevágnék. A versenyzők között már biztosan ott leszünk – meglátjuk, meddig jutunk.

A MARCELL név alatt jegyzett dalt, ami a Felhők közt címet kapta, hamarosan a közönség is megismerheti, március 11-én ugyanis elstartol a Duna TV-n a hétrészes show-műsor-sorozat, amelynek során a szakmai zsűri, illetve a közönség szavazatai döntenek arról, hogy a versenybe jutott 40 szerzemény közül melyik kapja a Magyarország legjobb dala címet. Ez lesz egyébként a negyedik év, hogy a győztest nem indítják az Eurovíziós Dalfesztiválon, A Dal nyertese – az elismerés mellett – anyagi támogatásban részesül, amit zenei produkciójának fejlesztésére, illetve a karrierjére tud fordítani.

(Borítókép: Veress Márton. Fotó: Papajcsik Péter / Index)