Madonna az arcplasztika rabja lett

GettyImages-1463282630
2023.02.12. 06:01
Madonna már több mint negyven éve tevékenykedik a zeneiparban. Idén ünnepli 65. születésnapját, és mindent megtesz azért, hogy letagadhasson pár évet. Diétázik, edz, valamint szépészeti beavatkozásokkal is előszeretettel él. Az elmúlt években viszont túlzásba esett.

A pop királynőjeként is emlegetett Madonnát a héten az a megtiszteltetés érte, hogy a 65. Grammy-gálán ő adhatta át a legjobb popduó vagy együttes teljesítményét elismerő trófeát Sam Smith-nek és Kim Petrasnak – utóbbi az első transznemű előadó lett, aki valaha Grammy-díjat nyert. Az újra kamerák kereszttüzébe került énekesnő – aki az utóbbi években már alig vállalt nyilvános szereplést, főképp az Instagram-oldalán jelentkezett – megváltozott fizimiskája viszont valamiképp szomorúsággal töltötte el a rajongókat.

Madonna 64 éves kora ellenére látszólag továbbra is szeretné megőrizni fiatalságát, ami nem feltétlen negatívum. Kivéve akkor, ha ez azzal jár, hogy a korábban még karakteresnek mondható vonásait ezáltal teljesen elveszti. Márpedig ez történt.

Az énekesnőről készült korábbi képeket összehasonlítva a jelenlegiekkel igen szembetűnő a változás, a lázadó és az öregedésről tudomást sem vevő előadó kezéből mintha kicsúszott volna az irányítás, és teljesen a szépészeti beavatkozások rabjává vált – más hírességekkel, Jane Fondával és a Kardashian-família egyes tagjaival egyetemben. Hogy milyen eljárásoknak vethette alá magát az utóbbi évtizedekben, arról egy bőrápolási szakértő számolt be bővebben. 

Friss beavatkozásról lehet szó

Az idei Grammy-gálát követően igazi kommentáradat zúdult Madonnára a közösségi média felületein, mindenki a külsejét kritizálta. Az előadó a történtekre azóta már az Instagram-oldalán reagált egy bejegyzéssel, amelyben kifejtette, inkább arra kellene koncentrálni, amit a beszédében mondott, nem pedig a kinézetére. 

Olyan teleobjektívvel fotóztak a sajtófotósok, amely bárkinek az arcát eltorzította volna. Már megint a koralapú diszkrimináció és a nőgyűlölet kereszttüzébe kerültem, ami átszövi az egész világot, amelyben élünk. Egy világot, amely nem hajlandó üdvözölni a 45 év feletti nőket, és szükségét érzi, hogy megbüntesse őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyók akarnak maradni

– jegyezte meg az énekesnő, azonban eltűnő arcvonásait látva már nem vagyunk annyira biztosak abban, hogy a kamera tehet mindenről.

Madonna arcbeli változásait egy bőrápolási szakértő, Alice Henshaw elemezte, elmondása szerint az előadó ábrázata a Grammy-gálán arra utal, nemrég szépészeti beavatkozáson eshetett át – valószínűleg pont a díjátadó miatt. Henshaw mindemellett olyan fotókat is szemügyre vett, amelyek az énekesnő pályafutásának kezdetén készültek. Mint kifejtette, Madonna megjelenése a húszas éveiben még természetesnek hatott, azonban 1987-ben már észrevehető volt, hogy kevés botoxot kaphatott, és az arca egyes területeit feltölthették – bár ebben azért nem volt olyan biztos, mivel az arccsontjai amúgy is magasabban helyezkednek el. 

1990-ben már nagyon is látszik, hogy botoxoltatott, mert ha megnézzük, a szemöldöke eléggé megemelkedett. Az arccsontjai jobban kidomborodnak, valamint ajakfeltöltésen is átesett, teltebb lett a szája

– mondta a szakértő.

Mégsem tudja elfogadni az öregedést?

Bár Madonna az 50. születésnapja környékén, 2008-ban még arról számolt be, megbarátkozott az öregedéssel, már abban az évben meg lehetett figyelni különböző változásokat a külsején. A szeme körül például zúzódások nyoma volt látható, ami arra utal, megműttette az alsó szemhéját. Sőt akkor még forradalminak számító beavatkozásnak is alávetette magát, amelyet ma nyakliftingnek nevezünk, ennek köszönhetően feszesítették a megereszkedett bőrt a nyakán. Mindemellett a szakértő szerint a 2010-es évek elején kisebb arcplasztikát és szemöldökemelést ejthettek meg rajta. A sima homlok és a teltebb orcák legalábbis botoxra engednek következtetni. Míg az évtized vége felé közeledve, 2019-ben már láthatóvá vált a teljes arcplasztika. 

Az énekesnő ugyanakkor azóta, hogy betöltötte 60. életévét, már egyre kevesebb nyilvános megjelenést vállal, azonban az Instagram-oldalát böngészve szinte azonnal feltűnik, hogy a képei nem egy filtert láttak. Alice Henshaw ezenkívül azt is megfigyelte, hogy 2020-ban és idén is újabb szépészeti eljárásokhoz folyamodhatott. Ahogy kifejtette, Madonna 2020-ban kissé felduzzadt nyakkal volt megfigyelhető, ami azt jelenti, zsírátültetést hajthattak végre, pusztán a töltőanyag ugyanis nem eredményez ekkora duzzanatot. 

A korábbi arcfeltöltések miatt soványabbnak tűnhetett az arca, de a 2020-ban és az idén készült képek arra utalnak, hogy nyakemelésen esett át, valamint zsírt ültettek át az arcába, ami teltebb hatást eredményez. A nagyon feszes bőr, amelyet a Grammy-gálán láthattunk, azt sugallja, hogy épp műtét után van. Látható, hogy a szemöldöke által bezárt oldalsó szög nagyon megemelkedett. Eltűnt az állkapocsvonal és az orr-ajak vonások is alig látszanak 

– tette hozzá a szakértő. 

Madonna jól láthatóan mindent megtesz annak érdekében, hogy megőrizze fiatalos életvitelét és a 65. születésnapjához közeledve is jó formában maradjon – még ha a szépészeti beavatkozások nem is feltétlenül vannak jótékony hatással az emberi szervezetre. Ettől eltekintve kijelenthető, hogy odafigyel az egészségére, mivel rendszeresen edz, nagy rajongója a jógának, ahogy az étkezésére is kifejezetten odafigyel. A makrobiotikus táplálkozásra esküszik, ami részben gabonákból, szójafélékből, tofuból és zöldségekből álló diétát takar. 

Újra turnézik

Az énekesnő nemrég az Instagram-oldalán jelentette be a The Celebration Tour nevű turnéját, amelyen negyvenéves zenei pályafutását ünnepli. A koncerteken így minden bizonnyal felcsendülnek leghíresebb slágerei, köztük a Hung Up és a Like a Prayer. A turné kontinenseken átívelő lesz, Kanadában veszi kezdetét július 15-én, majd egészen októberig az Egyesült Államokban lesznek fellépései. Madonna menedzsmentje ugyanakkor gondolt az európai rajongókra is, így ősszel több országban is kitérőt tesz – sajnos budapesti fellépés egyelőre nem szerepel a listán. 

hivatalos oldalán megtalálható információk szerint a turné első európai koncertje október 17-én lesz Londonban, amelyet az alábbi állomások követnek:

  • október 21. – Antwerpen, Belgium
  • október 25. – Koppenhága, Dánia
  • október 28. – Stockholm, Svédország
  • november 1. – Barcelona, Spanyolország
  • november 6. – Lisszabon, Portugália
  • november 12. – Párizs, Franciaország
  • november 13. – Párizs, Franciaország
  • november 15. – Köln, Németország
  • november 23. – Milánó, Olaszország
  • november 28. – Berlin, Németország
  • december 1. – Amszterdam, Hollandia

(Borítókép: Madonna a Grammy-gálán 2023. február 5-én. Fotó:   Frazer Harrison / Getty Images)