Lékai-Kiss Ramóna a családjával, Illés Gabriella pedig Gáspár Győzővel harcolt a Hazatalálsz miatt

Ahogyan arról az Index is beszámolt, január 23-án elindult a TV2 új sorozata, a Hazatalálsz. A horvát Cista ljubav – azaz Tiszta szerelem – című sorozat magyar adaptációja azóta már több mint 20 részen túl van, a fogadtatás pedig egyre inkább kirajzolódóban van.

Erre a készítők szerint a szereplőgárda lehet az egyik garancia, a Hazatalálszban többek között feltűnik Nagy-Kálózy Eszter, Törőcsik Franciska, Csapó Virág, Kocsis Pál, Lékai-Kiss Ramóna, Kamarás Iván, Esztergályos Cecília, Ábel Anita és Pindroch Csaba is. 

A Hazatalálsz producere és a produkciót gyártó Tulipán Tündér Produkció tulajdonosa, Illés Gabriella, illetve a sorozatban Trixit alakító Lékai-Kiss Ramóna arról is beszélt az Indexnek, hogy

• miben rejlik a sorozat sikere;
• miben hasonlít a Hazatalálsz a népszerű török sorozatokhoz;
• miért van még szükség tv-sorozatokra a streamingszolgáltatók mellett;
• miben volt formabontó a forgatás;
• mi volt a legnehezebb, a legnagyobb kihívás a sorozatban;
• miért hívta fel Gáspár Győző a producert; 
• nőként mennyire nehéz érvényesülni a szakmájukban, és arról is, hogy tervben van-e a folytatás. 

Január végén indult a sorozat, így mára az első visszajelzéseken, kritikákon is túl vannak. Hogyan látják a sorozat fogadtatását, sikerét ezek fényében?

Illés Gabriella: Mindig Ramit szoktam kérdezni, hogy amikor járkál az utcán Veszprémben és Budapesten, akkor éppen Raminak vagy Trixinek szólítják – ahogyan a sorozatban –, mert általában ez a siker fokmérője.

Lékai-Kiss Ramóna: És most már Trixinek szólítanak. Szerintem ez eldőlt, a nézők minket választottak. A barátaim, akik nem voltak eddig nagy sorozatnézők, ott ülnek a tévé előtt este kilenctől, és várják, hogy mi történik aznap. Már kisebb családi veszekedés is volt amiatt, mert nem akartam válaszolni a sorozattal kapcsolatban feltett kérdésekre. Kicsit megszállottá váltak, éppen ezt szerettük volna elérni. 

Mindketten dolgoztak már sikeres produkciókban, mégis, mintha úgy mesélnének róla, mintha ez valamiért különlegesebb lenne.

I. G.: Rami arra utal, hogy ez egy történetmesélés, és nagyon fontos visszajelzés, hogy mennyire szívja be az embereket a történet. Nyilván ugyanúgy szereti a Dancing with the Starst vagy a Sztárban Sztárt, de az egy teljesen más formátum, itt egy-egy karakterrel kell azonosulni. Rami eljátssza ezt a történetet Trixiként, emiatt is vagyunk nagyon izgatottak, hogy a mesénket, ezt a modern mesét el tudjuk-e úgy adni, hogy az emberek napról napra nézzék.

L.-K. R.: Azért tudok ennyire nagy elánnal beszélni erről, mert ez tényleg teljesen más műfaj, mint egy tehetségkutató vagy egy show-műsor, ahol azonnal kapjuk is a visszajelzést. Itt volt egy pár hónapos előkészület, amikor találkozott 100-150 ember, barátokká váltunk, egy családdá, együtt töltöttük az éjszakáinkat, a nappalainkat. Azóta is összejárunk, együtt nézzük a sorozatot, volt kezdő-, felező- és év végi buli is, és most már minden napra ráhúzunk lassan egyet-egyet. Szeretünk együtt lenni. 

Esténként akkor kihagyhatatlan műsor a Hazatalálsz?

L.-K. R.: Nem láttuk még készen a sorozatot, így természetesen igen. Nem rajtunk múlik a nézettség!

I. G.: Kihagyhatatlan, és egyben azért szuper visszajelzés az, hogy mit hallunk a pékségben és a kávézóban, mert általában egy izolált közegben vagyunk. Ramit a családja faggatta, engem pedig legutóbb Gáspár Győző hívott fel, hogy most azonnal mondjam el neki, hogy mi történik majd a sorozatban az egyik karakterrel. Mondtam neki, hogy „Győző, nem tudom elmondani, az a lényeg, hogy nézzed”. Tényleg jó visszajelzések ezek. 

Ezek szerint tervben van a folytatás is?

I. G.: Úgy tudjuk, a csatorna elégedett a sorozattal, ami nem is meglepő, hisz főműsoridőben megy, és ott a Hazatalálsszal együtt a TV2 januárban és februárban is piacvezető főműsoridőben. Mivel ez egy zárt végű horvát sorozat adaptációja, így tudjuk folytatni a történetet. Készülünk, szeretnénk folytatni!

A Hazatalálszt leginkább a drámát, fordulatokat sosem nélkülöző török sorozatokhoz hasonlítják, amelyek az elmúlt években igazán népszerűek voltak itthon. Tudatos volt, hogy egy ilyen jellegű sorozatot készítenek?

I. G.: Volt, amikor a mexikói sorozatok voltak a legnépszerűbbek, most pedig a törökök készítenek iszonyat jó minőségű és sikeres sorozatokat, de másképp, mint mi. Ott nagyon sok kereskedelmi csatorna van, és azt a mennyiséget, amit mi heti szinten nézünk itthon, az nekik egy napba van besűrítve. Azaz minden áldott este kapnak az egyik vagy a másik adón egy heti Hazatalálsz-mennyiségű dózist egy-egy sorozatból. Az elmúlt időszakban a fókusz a magyar televíziózásban a humoron volt, és az olyan helyzetkomikumokon, amik adtak a szituációknak pikantériát, cselekményt. Mi a történetmesélés, a történetvezetés klasszikus alapjaihoz nyúltunk vissza, de a cél mindig az, hogy nézzék, amit csinálunk.

L.-K. R: Ez egy alaptörténet, ami több ezer évre visszamenőleg bevált formula. Van egy nő, van két pasi, akik érte küzdenek, és a történet adott is. Ez mindig is bestseller volt. Aztán, hogy a szálak hogyan kuszálódnak, az csak a történetíráson múlik.

A műsorszolgáltatás egyre inkább tolódik át a streaming irányába, több csatorna is csak ezekre a felületekre gyárt saját tartalmat. Érdemes még televízióba gyártani sorozatot? Hátrányban lehet egy ilyen alkotás csak azért, mert nem az egyik ilyen felületen látható?

I. G.: A streaming továbbra is a televíziózás kis testvére. A nagy kereskedelmi csatornáknak szükségük van tévés tartalmakra, hiszen nem minden háztartásban van ott az HBO, a Netflix vagy a Disney+. Ezek továbbra is kiegészítő szolgáltatások, főként a városi közönségnek. A televíziós műsorok trendjeinek alakulásai kicsit hasonlóak a divat körforgásához, korábbi trendek visszajönnek idővel, elég csak a Zsákbamacskára vagy a Szerencsekerékre gondolni. Még emlékszem, hogy Prokopp Dóra forgatta a betűket ebben a műsorban, amikor kisiskolás voltam. Láthatóan van reneszánsza bizonyos műfajoknak, így a sorozatoknak is.

L.-K. R.: Vannak olyan ikonikus műfajok és műsorok, amiket sokan nem a streamingfelületeken, hanem a tévében szeretnének megnézni. Ez olyan, mint az, hogy sokan már a telefonba jegyzetelnek, én viszont a mai napig a papír és a toll híve vagyok. Meg lehet ebben is találni a szépséget!

A sorozatban Trixit alakítja. Miben volt más az eddigi munkáihoz képest ebben a sorozatban szerepelni, mennyire tudott azonosulni a szereppel?

L.-K. R.: Amikor Illés Gabriella és Kinizsi Ottó felkínálták a lehetőséget, én azonnal rávágtam, hogy szeretném. Ráadásul amikor átigazoltam a TV2-höz, akkor jeleztem a csatorna felé, hogy szeretnék minőségi sorozatban játszani, ha lesz erre lehetőség. Nagyon boldog voltam, hogy két évvel később felajánlották ezt az összetett szerepet. Emellett hosszú évek óta vágytam rá, hogy összehozzon minket az élet egy produkció kapcsán Gabival, hisz hiába dolgozunk ebben a szakmában mindketten már több mint húsz éve, valahogy ez eddig nem sikerült.

A közös munka minden várakozásomat felülmúlta. Inspiráló, ha egy nő egy ilyen fontos és magas pozíciót tölt be, és ennek ellenére emocionális ember tud maradni. Bízom benne, hogy lesz még alkalmunk támogatni egymást! Trixi esetében egy olyan összetett karakterről beszélünk, ami a színésznek nagy kihívás. Egyrészt emberileg, másrészt pedig szakmailag, hiszen filmben, sorozatban és színházban sem tudtam még megformálni egy ilyen karaktert sem. A szereplő ráadásul egy gyilkosságot is elkövetett, így szerencsére azonosulni nem tudok Trixivel. Talán az igazságérzetével, de a karaktere egy sokkal nagyobb amplitúdón mozgó valaki, mint én. Rossz oldalra keveredett, de ennek ellenére egy nagyon pozitív, szerethető személy.

2022-ben költözött a családdal Veszprémből Budapestre. Ez tette lehetővé, hogy a show-műsorok mellett egy ilyen napi sorozatban is szerepelni tudjon?

L.-K. R.: Veszprémben születtem, 17 éves voltam, amikor elkezdtem Budapesten dolgozni, és bekerültem a Barátok köztbe. Akkor kezdtem ingázni. Nem nagy távolság, így az elmúlt időszakban nem is vettem ezt észre, csak most, amikor felköltöztünk Budapestre. Most érzem azt, hogy mennyivel több időm maradt. Nagyon szeretek vezetni, de nem mindegy, hogy tizenkét és fél perc alatt vagy egy óra tizenkét és fél perc alatt érsz be a munkahelyedre.

Mint producer nagyjátékfilmben, mesejátékban és tévéműsorokban is kipróbálta már magát. Mennyire volt éles váltás a Hazatalálsz? Milyen volt az első sorozatán dolgozni?

I. G.: Amikor a bátorságot osztogatták, azt hiszem, kétszer álltam sorba, de reméljük, nem súrolom a vakmerőség határát, és valóban leginkább bátor vagyok. Emiatt izgatottan vágtam a fejszémet ebbe a fába is. Szeretek tanulni, és van egy nagyon jó mentorom, a sorozat kreatív producere, Kinizsi Ottó. Ő ismeri a televíziós sorozatkészítés minden részét, a kamera előtti és a kamera mögötti oldalt is. Régi kollégáim az igazgatóság regnáló tagjai, úgyhogy nagy boldogság és segítség volt az, hogy szó nélkül tudtuk, mire gondol a másik. A műfaj új volt számomra, de így volt ez az első játékfilmem, a Toxikoma esetében is.

A Hazatalálsz a sorozatok nagy részével ellentétben végig valós környezetben és helyszínen forgott. Segítette ez a színészi játékot?

L.-K. R.: Az összes létező napi sorozatot, amiben játszottam, megépített díszletben forgatták. A Hazatalálsz esetében nem volt egyetlenegy épített rész sem, ez pedig megváltoztatta a hozzáállásunkat is. Egyszerűen érződik a lélegzeteden, a tekinteteden az, hogy valóban egy tóparton vagy-e, vagy sem. A forgatás ideje alatt például felnőtt ott egy hattyúcsalád, mi pedig beszéltünk hozzájuk, mert volt, hogy egy párbeszédbe bele-belekiabáltak. Ezek benne is maradtak a jelenetben, mert így volt életszerű. Hogyha bementünk forgatni egy házba, akkor az a család, amelyik ott lakott, addig elment nyaralni, mi pedig konkrétan valakinek az ágyában feküdtünk. Ez sokat hozzátett az alakításokhoz.

Ami a színésznek könnyebbség, nem minden esetben az a kamera mögött állóknak is...

I. G.: Nagyon sok kihívást okoz ez. Be kell lakni egy kiválasztott forgatási helyszínt, biztosítani kell azokat a legegyszerűbb dolgokat is, hogy hol tud elmenni mosdóba az adott kolléga, hol tud enni, hol tud átöltözni, hogyan lesz áram. Fontos dolgok ezek, hiszen nem adódhat olyan helyzet, hogy Raminak egy bokorban kelljen átöltöznie. Ez komoly logisztika, de nagyon sokat ad. Az egyik kedvenc forgatási jelenetem volt, amikor egy benti jelenetnél a villanykapcsolóból hiányzott egy kis darab. Imádtam, hogy nem kellett nekünk megcsinálnunk ilyenre, hanem tényleg eredetileg olyan volt, mint egy kamasz szobájában.

A sorozatban a régi, ismert hazai arcoktól kezdve egészen a fiatal amatőrökig lehetőséget kaptak színészek. Tudatos volt, hogy minden korosztályból legyen valaki, akinek a karakterével azonosulhat a néző?

I. G.: Ez egy Magyarországra készülő sorozat, ezért fontos, hogy a magyar közízlésnek megfeleljen. Szerepelnek fiatal, feltörekvő színészek, akiket még nem nagyon ismerhettek a tévénézők, de ott van Rami, Kamarás Iván és azok, akiket már ismer a közönség az elmúlt tíz évből. Emellett visszamentünk a gyökerekhez, így jött Ábel Anita, Esztergályos Cecília és Kárász Zénó is. Egy nagyon színes palettát sikerült összeállítanunk. Semmit nem bíztunk a véletlenre, hiszen az a fontos, hogy sok emberhez eljusson a munkánk eredménye, és megnézzék azt.

L.-K. R.: A négyéves kisfiam, a férjem és a barátaim is nézik a sorozatot, így négytől negyvenéves korig mindenkit lefedtünk, sőt a nagymamám is figyelemmel kíséri a történetet, így az idősebb korosztályt is. Nyilván a családom rettenetesen elfogult, de a fiam számára is van olyan része, ami teljesen leköti, hiszen van egy kislányt követő történetszál is, így a nulla és 10 éves kor közti korosztály is érdekelt. Mindenki meg tudja találni azt a személyt, akiért rajongani tud, akinek a helyébe tudja képzelni magát, vagy akit nagyon tud utálni.

Mi volt a legnehezebb a fogatások során?

L.-K. R.: Nem szeretnék spoilerezni, de jönnek még olyan jelenetek, amik nagyon-nagyon megmozgattak engem. Van olyan helyzet, amikor nagyon szeretnél valamit eljátszani, és a rendezővel próbálunk a legmélyére ásni az adott pillanatnak. Ilyenkor előfordul, hogy benne ragad az ember ebben. Főleg, ha olyan jellegű női témáról van szó, mint amit akkor forgattunk.

Sokat sírtam, de ez emberileg és szakmailag is hozzáad a történethez.

A néző valami olyat kap, ami tényleg megtörtént az adott pillanatban.

I. G.: A műsor- és tartalomkészítőknek mindig az idő a legnehezebb tényező. A határidő hatalmas kihívás és egyben nagy motivációs erő. Ha valamit kérhetnék, az lenne, hogy ne kelljen annyira rohanni, mert itt tényleg minden párhuzamosan megy. Már amikor az első napokon túl voltunk, elkezdődött az utómunka, és azóta folyamatosan zajlik.

A férfiak és a nők sok szakmában a mai napig megkülönböztetéssel találkozhatnak, vannak olyan foglalkozások, amelyeket kifejezetten férfiak uralnak. A szakmai sikerük ellenére tapasztaltak valaha negatív megkülönböztetést csak amiatt, mert nők? 

L.-K. R.: Még mindig ott tartunk, hogy egy nő ugyanannyi munka elvégzéséért kevesebb pénzt kap, mint a férfiak. Azért tudom ennyire jól, mert minden évben az a küldetésem, hogy ezen a dolgon változtassunk. Ez persze nem azt jelenti, hogy otthon nem főzöm meg a húslevest a férjemnek, mert imádok szoknyát hordani. Azt gondolom, arról nem is kéne beszélni, hogy én a munkámért ugyanannyi pénzt kapok-e, mint egy férfi, hiszen ez egy teljesen egyértelmű és elvárható dolog. Ma már a munkámban nem tapasztalom azt, hogy nem kezelnek egyenlőként a férfi kollégákkal. Producerként valószínűleg ez sokkal nehezebb.

I. G.: Amikor fiatal lány voltam, leginkább férfiakkal dolgoztam együtt, és szerintem sokkal egyenrangúbbak vagyunk ma, mint akkor. Legalábbis úgy érzem, hogy már kivívtam azt a rangot magamnak, hogy ne a nemem alapján ítéljenek meg. De sokat kellett dolgozni érte. Az első produceri munkám az Uri Geller-show volt, amelyet Árpa Attilával készítettük. Kedvelem Uri Gellert, de bosszantó volt, hogy a közös munka elején mindig csak az Attilán keresztül intézett mindent. Egyszer Attila nem ért rá, így csak én mentem egyedül a heti nyitómegbeszélésünkre, emlékszem, ezzel a mondattal fogadott: „Szervusz, Gabikám, jó reggelt!” Szerettem volna megbeszélni vele az adásmenetet, és hogy a héten mi hogyan lesz, mire ő csak annyit mondott, hogy „Jaj de szép vagy! És hol van Attila?” Végül aztán meglátta bennem a tehetséget, és a nemzetközi produkcióiban is szeretett volna velem dolgozni. Ramihoz hasonlóan én is szeretek szoknyát hordani, de nagyon kevés olyan helyzet van az életemben, ahol megmutathatom a gyengédebb oldalam. A történetmesélés pont ilyen, de ebben a szakmában harcos amazonnak kell lenni, ha az ember érvényesülni szeretne.

A közeljövőben is a sorozatra szeretnének koncentrálni, vagy ismét újabb oldalukat ismerhetjük meg? 

I. G.: Jó érzés volt visszatérni a TV2-höz, a kollégák nagy részét régről ismerem, jó volt a munkakapcsolat, másrészt nem örülnénk, ha nem tudnánk befejezni ennek a történetnek az elmesélését. Minden más elfoglaltságom és a többi munkám mellett szeretném folytatni a sorozatot.

L.-K. R.: Sorozatok szempontjából a Barátok közt volt az a hely, ahol mindig furcsán néztek ránk azért, mert azt mondtuk, hogy egy nagy család vagyunk. Tényleg olyan volt a közeg, és ezt érzem most a Hazatalálsz esetében is, remélem, folytathatjuk. Emellett február 19-én, vasárnap elstartol a Sztárban Sztár 9. évada, ahol zsűriként foglalok helyet. Nagyon színes lesz a paletta, bőven tartogatunk izgalmakat a nézők számára.

(Borítókép: Illés Gabriella és Lékai-Kiss Ramóna. Fotó: Szollár Zsófi / Index)