Skype-on válik el Molnár Gusztáv és felesége

2023.03.12. 19:05
Molnár Gusztáv és felesége, Fazekas Vivien Skype-on keresztül fognak elválni. A bipoláris zavarral küzdő színész jelenleg elvonón van alkoholproblémái miatt.

Drága örökösök sztárja, Molnár Gusztáv alkoholproblémái miatt elveszítette feleségét. A bipoláris zavarral küzdő színész bevonult az elvonóra is, hogy helyrehozza kapcsolatát nejével, ám a nő végül úgy döntött, véget vet a házasságuknak. A férfi ezután az öngyilkosság gondolatával is eljátszott, tavaly novemberben pedig elfogatóparancsot adtak ki rá rágalmazás miatt.

A Blikk információi szerint a házasok Skype-on keresztül, a modern technika segítségével fognak majd elválni még tavasszal. A színész felesége, Fazekas Vivien a lapnak azt nyilatkozta:

Ha minden jól megy, még a nyár előtt megtörténik a válóperes tárgyalás online, azaz Skype-on, és elválaszthatnak minket. Persze az intézmény bármikor dönthet úgy, hogy Guszti nincs olyan állapotban, hogy a tárgyalást lefolytassuk, noha remélem, ez nem így lesz.

Mint mondta, vegyes érzések dúlnak benne, mert nem úgy fut neki az ember egy házasságnak, hogy válás lesz a vége. „A végsőkig kitartottam, és olyan lelki sebek keletkeztek rajtam és a kisfiamon, amiket egy életen át hordozunk” – tette hozzá.

Ugyan tavaly májusban még adtak maguknak egy utolsó esélyt, és rengeteget beszéltek arról, hogy hogyan kezdhetnének tiszta lappal, a hazatérés után nem telt el 24 óra, és minden kezdődött elölről.

Azt gondolom, ha egyszer Guszti le is akarna ülni velem, hogy átbeszéljük a múltat, nem lenne miről beszélgetnünk, ő a nagy részére nem emlékszik annak, ami történt. A fájdalomra sem, amit okozott nekem és a kisfiamnak. Én pedig már nem szívesen tépném fel a régi sebeket

– fogalmazott Fazekas Vivien.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

Reviczky Gábor: Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének

A színész igyekszik úgy élni, mintha mi se történt volna.

tegnap, 21:07

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

tegnap, 18:12

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.

március 1., 13:38

  • Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk

A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.

tegnap, 19:29

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • Címlapon
Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Kormányzati beavatkozás jöhet a bankoknál

Fájdalmas lehet mindenkinek.

tegnap, 20:38

  • Címlapon
Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

Hét kilométeren keresztül vonszolta halott bajtársa testét az ukránok oldalán harcoló kárpátaljai magyar katona

„Ha mindenki elmenekül, ki fogja szétrúgni a f*szkalapok seggét?”

tegnap, 20:02

  • Címlapon
„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

„Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”

Óra közben fegyelmezte a budapesti tanár diákját, később sem értette, mi ezzel a gond.

tegnap, 20:16

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.

február 28., 11:34

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Katy Perryt kilövik az űrbe

Katy Perryt kilövik az űrbe

Méghozzá még idén tavasszal.

február 28., 16:19

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • FOMO
Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál

Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál

Az is kiderült, melyik előadó melyik napon lép majd fel.

február 28., 16:02

  • FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.

február 28., 17:37

  • FOMO
Utolsó pillanatban mondta le koncertjét Justin Timberlake, kiakadtak a rajongók

Utolsó pillanatban mondta le koncertjét Justin Timberlake, kiakadtak a rajongók

Az októberi fellépés pótlása maradt el.

február 28., 14:07

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • FOMO
J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

Nem fogta vissza magát.

február 28., 12:40

  • FOMO
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita

A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita

De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?

február 28., 21:02