A fél világ író vagy pilóta akar lenni

D MAR20150629011
2023.03.14. 09:16
Egy Google-kereséseken alapuló tanulmányban országok szerint bontották le, melyik államban milyen munkával foglalkoznának a legszívesebben a lakosok. Az eredmények szerint a világ 75 országában az írói pályát választaná a többség, de a pilóta, a táncos és a youtuber is a népszerű válaszok közé tartozott.

„Mi akarsz lenni, ha nagy leszel?” – teszik fel a kérdést legtöbbünknek még gyerekkorunkban, viszont sokan még felnőttként sem tudnak egzakt választ adni erre. Az állandó útkeresés kimerítő tud lenni, ahogy hamar bele is lehet unni, viszont ha álommunkáról van szó, talán mindannyian fel tudnánk sorolni néhány szakmát. Bár kicsiként még nincs igazán nagy súlyuk az efféle kijelentéseinknek, így jóval egyszerűbben dobálózunk olyanokkal, hogy ügyvédek, állatorvosok, tűzoltók vagy épp mentősök akarunk lenni, azonban az évek múlásával együtt vesznek a homályba ezen álmok is – tisztelet a kivételnek. Az álommunka pedig nemcsak egyénenként, hanem országonként is változó lehet, amelyet a tavaly év végén megjelent, a Remitly által készített kutatás támasztott alá.

A tanulmányban a 2021 októbere és 2022 októbere közötti Google-kereséseket vizsgálták, amelyek szerint a felhasználók arra voltak kíváncsiak, hogyan tudnának egyes szakmákban dolgozni. A Remitly egy összesített toplistát készített az eredmények alapján, illetve leosztották különböző ágazatokra is, részletezve, mely munkakörök örvendtek a legnagyobb népszerűségnek. Íme!

A pilóta az ász!

A tanulmány alapján megállapítható, hogy a legtöbben pilóták szeretnének lenni a világon, amelyet az író, a táncos, a youtuber és a vállalkozó követ. Az eredmények azt mutatják, hogy összesen 25 országban végzett első helyen a pilóta, köztük az Egyesült Államokban, Kanadában, Ausztráliában és az Egyesült Királyságban, őket főleg a magas fizetés motiválhatta. Ám hiába voltak a toplista élén a repülőgépet vezetni kívánók, ennél sokkal több államban akarnak tollat ragadni. 75 országban (köztük Magyarországon) kerestek rá ugyanis a lakosok az írói tevékenység különböző formáira (például regényírás, forgatókönyvírás és újságírás), ebben minden bizonnyal az is döntő szerepejátszhatott, hogy az írással együtt jár valamiféle szabadság, mivel egy olyan munkáról van szó, amit szinte akárhonnan lehet végezni. 

A tollforgatás mellett egyébként egyéb művészettel kapcsolatos munkakörök is szerepelnek a listán, köztük a táncos, az énekes vagy épp a dj, amelyek mindegyike nagy elhivatottságot igényel. Ezzel együtt viszont csalogató is lehet azok számára, akik vágynak arra, hogy megmutassák tehetségüket. Ausztriában és Törökországban például toronymagasan vezet a színész a szakmák között, míg Portugália lakosai kissé kilógva a sorból tűzoltóként állnák meg a helyüket. A teljes lista az alábbiakban látható:

Szakmák Keresések száma
pilóta 930 630
író 801 200
táncos 278 720
youtuber 195 070
vállalkozó 178 380
színész 176 180
influenszer 159 180
programozó 125 310
énekes 121 430
tanár 114 950
dj 112 360
blogger 104 600
orvos 104 080
egyetemi tanár 91 400
légiutas-kísérő 88 240
tűzoltó 84 300
bíró 83 800
jogász 79 470
ügyvéd 74 030
pszichológus 66 750

Többen lennének youtuberek, mint tanárok

A kutatásban az összesített listán kívül szakterületenként is sorra vették, hogy országok szerint mely munkák számítanak közkedveltnek. Az utóbbi években egyre nagyobb térnyeréssel bíró közösségi médiához, illetve úgy önmagában az online világhoz kötődő munkák pedig igen népszerűek – nyilvánvalóan a jó kereseti lehetőség miatt. Közép- és Dél-Amerikában például a legtöbb államban youtuberek vagy épp influenszerek szeretnének lenni a lakosok, a listában is ezen szakmák állnak az első két helyen. A dobogó harmadik fokára pedig felfért még a programozó, a negyedikre a blogger és az ötödikre a vlogger. 

A közszférát tekintve a Google-keresések szerint a tanár, az orvos, a tűzoltó, a bíró és a rendőr a legcsalogatóbb munkakörök. Míg Dél-Koreában a legtöbben a rendőri hivatást választanák, a portugálok a legnagyobb arányban tűzoltók szeretnének lenni. A művészeti ágakhoz kötődő szakmák esetében az író, a táncos, a színész, az énekes és a dj került be az első ötbe. A tánc egyébként az afrikai országokban volt a legnépszerűbb. 

Nagy a széthúzás a tudományos munkák és a sport területén is. Előbbi esetében az egyetemi tanár, a pszichológus, a terapeuta, a tudós és az életvezetési tanácsadó került fel a listára, bár meglepő módon Kínában és Tajvanon a dietetikus áll az első helyen. A sportok tekintetében pedig a focista, a fociedző, a birkózó, a kosárlabdázó és a bokszoló a legkelendőbb foglalkozások. 

Ha közelebbről szeretné megnézni a térképet, ide kattintva teheti meg.

Itthon a légiforgalom-irányító keres a legjobban

A KSH legfrissebb, 2021-es évre vonatkozó adatai szerint bruttó átlagkereset alapján Magyarországon a legjobban fizetett munka a légiforgalom-irányító. Az ezen állásban dolgozók 1 975 693 forintot vihettek haza, viszont nem sokkal maradtak le tőlük a szakorvosok, a parlamenti képviselők, miniszterek és államtitkárok sem. Így néz ki a top 10-es lista:

  1. Légiforgalmi irányító: 1 975 693 forint
  2. Szakorvos: 1 713 683 forint
  3. Parlamenti képviselő, miniszter, államtitkár: 1 579 306 forint
  4. Sportoló: 1 515 984 forint
  5. Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője: 1 388 181 forint
  6. Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője: 1 300 424 forint
  7. Vállalati stratégiatervezési egység vezetője: 1 279 562 forint
  8. Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője: 1 239 027 forint
  9. Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője: 1 236 077 forint
  10. Bíró, bírósági fogalmazó: 1 235 170 forint

Hasonló kutatást végzett a munkahelyeink.hu, idén második alkalommal állították össze a Top Employers listáját, amely a munkavállalók véleménye alapján állapítja meg a legjobb magyar munkahelyek rangsorát. Eszerint 2022-ben az Audi Hungaria került az első helyre, amelyet a Bosch Magyarország, a PENNY, a McDonald’s Magyarország, a Lidl Magyarország, a MÁV-START, a SPAR Magyarország, a Magyar Telekom, a Continental Hungary és az eMAG követ.

(Borítókép: Bessenyei Péter. Fotó: Marjai János / MTI)