A vacsora, amely státuszszimbólummá vált a gazdagok körében: a Billionaire-sztori

0F0A5061
2023.03.15. 18:55
Reneszánszukat élik a műsoros vacsorák, amelyek lazán elhalásszák akár a merevebb fine dining elől is a szupergazdagokat. A night club és az étterem fúziójának a Formula–1-es Renault-csapat egykori főnöke, Flavio Briatore adott újra padlógázt, megcélozva vele egy olyan újgazdag réteget, amely szemmel láthatólag szívesen megmártózna többször is a gondtalan hedonizmusban. Az Index helyszíni riportja következik a három hónapja nyitott dohai Billionaire-ből.

Még a leggazdagabbaknak is be kell vállalniuk, hogy Doha új vigalmi negyedébe, a mesterséges Al Maha-szigetre lassacskán lehet csak bearaszolni, úgy feltorlódik a kocsisor. Az óriáskerékkel és egyéb vidámparkos attrakcióval is ellátott, a tavalyi világbajnokság előtt kiépült földdarab ugyanis esténként a város legmenőbb szpotja az itt nyílt új éttermeknek köszönhetően. Többek közt itt található a helyi Nammos, Zuma és LPM is – mindhárom, Londonban is ultramenőnek számító hely kiugró népszerűségnek örvend a kiváltságos helyiek, expatok és turisták körében.

Hát még a Flavio Briatore nevével fémjelzett Billionaire, a láncolatnak ugyanis ez csupán a negyedik egysége a Porto Cervó-i, a dubaji és a rijádi után. Nagy kiváltság, hogy a katari fővárosnak is jutott egy, hiszen egy fogalomról, egy igazi trendszetterről beszélünk.

A kívülről fekete doboznak kinéző étterem előtt tagbaszakadt biztonsági őrök strázsálnak – ezen a szinten, ilyen vendégkörrel ez persze alap. A recepció mögött hosszú, mindkét oldalán bordó bársonyfüggönnyel borított folyosó vezet a vendégtérbe, amelynek pazar panorámája van az öböl túlpartjára, a katari jólétet szimbolizáló felhőkarcolókra és a gigantikus, klasszikus párizsi architektúrájú Place Vendome plázára, a város új luxuscsakrájára.

Pont a megbeszélt időpontra érkeztünk, még azelőtt, hogy elkezdődött volna a főfogás, a show. Az asztalunk éppen szemben a még elfüggönyözött színpaddal, helyet foglalván tökéletes rálátásunk van ekképp a szállingózó vendégekre is. A meghívóban kiemelték a dresszkódot, az étterem elegáns viseletet vár el, sportcipő kizárva, hölgyeknek a magassarkú ajánlott. Kicsíptük hát magunkat: bársonyzakó és loafer, ropogós fehér ing, hogy aztán pont abban a példázatban érezzük magunkat, amelyet egy Andrássy úti luxusüzlet vezetőjétől hallottunk egyszer, amely szerint

ha valaki úgy jön be az üzletbe, mintha most lépett volna elő egy divatlapból, már tudják róla, hogy nem gazdag.

Minél egyszerűbben öltözött valaki, annál biztosabb azonban, hogy sokat hagy majd a kasszánál, hiszen neki nem különleges alkalom ott vásárolni, az a mindennapok része. Szóval öltözködési előírás ide vagy oda, jöttek a sportcipők és a pólók – igaz, Louis Vuittonok, Diorok és McQueenek. A helyi tápláléklánc csúcsán lévő született katariak persze az ikonikus, földig érő fehér ingükben és fejkendőjükben érkeztek. Hamar telt ház lett, ami azért más helyi éttermekről nem mondható el – pedig szinte minden híres brand itt van a városban, az arabok pedig imádják is őket, hiszen Mayfair luxusát idézi meg számukra.

Olaszországból importálva

Flavio Briatore 1998-ban nyitotta meg a Billionaire éjszakai klubot a szardíniai Smaragdparton (Costa Smeralda), Olaszország egyik legelőkelőbb részén, az Európa legdrágább négyzetméteráraival büszkélkedő Porto Cervo luxusvároskában. A Naomi Campbell-lel és Heidi Klummal is viszonyt folytató nőcsábászt lehet szeretni vagy sem, de azt nem lehet tőle elvitatni, hogy a márkaépítéshez bizony nagyon ért. Sokáig volt a Benetton kereskedelmi igazgatója, ő volt a katalizátora lényegében a híresen provokatív reklámkampányoknak is, amelyek világsikert hoztak a ruházati óriásnak.

A terve az volt, hogy újra feldobja a kissé már megkopott nimbuszú Porto Cervót egy olyan mulatóval, ahol az étel kifogástalan és a világ legjobb, legdrágább alapanyagaiból készül, falatozás közben pedig sokszínű show szórakoztatja a vastag pénztárcájú vendégeket. Azért maga is elismeri, hogy „Milliárdosnak” elkeresztelt éttermének neve picit pökhendi, a cél azonban az volt, hogy emlékezetes legyen.

Az ötlet bejött, és még pezsgőlocsolás és rövidital shotok hiányában is kellett a közel-keleti olajmonarchiáknak is.

No de vissza a jelenbe! Az előadás-sorozat körülbelül kétórásra van elhúzva – azért hagyják az embert enni is két fellépés között. A menüben hangsúlyos az olasz irány, a mi nápolyi felszolgálónk nagyon ajánlgatta például a pestós tagliatellét homárral, mert mintha csak a nagymamája készítette volna – a délolasz anyagi viszonyokat jól ismervén abban nem vagyunk persze egészen biztosak, hogy a kedves mama is pont ezt a tengeri ízeltlábút használja hozzá, amely bő 50 ezer forinttal dobja meg egyébként az önmagában is remek, ámde 20 ezres pasta árát.

Menü horror áron

A 70 ezer forintos, első fogásnak szánt tésztaételek mellett hadd borzoljuk még egy-két árral az idegeket! Az étteremnek van egy olasz és egy új-ázsiai menüje, előbbin a sókéregben sült tengeri sügér a csúcstartó a köret nélküli csaknem 100 ezer forintos árával (vessük nyugodtan össze azzal, hogy ugyanez a halfaj mennyiért lapul a Lidl hűtőpultjában), utóbbin a szusi- és szasimiválogatás, amely 75 ezer forintot kóstál, egyetlen falatnyi szusi tehát közel 3000 forintba kerül. A csúcstartók mégis a kaviárok, a legdrágább, 125 grammos Beluga kaviár kikérése több mint 700 ezer forintot tesz hozzá a számlához. (Így van, ezt ugye értelemszerűen nem kóstoltuk.)

Mivel az Arab-félszigeten kis túlzással szinte semmi sem terem meg a homokon, így az élelmiszerek – kvázi a datolyán kívül – mind importból származnak, a farmról az asztalra koncepció már a földrajzi adottságok miatt is értelmezhetetlen errefelé. De az is biztos, hogy az utóbbi évek magyar irányzatára – amikor az ember méregdrágán ehet a fine dining égisze alatt zellergumót, fehérrépát, karalábét és egyéb, egy tisztességes általános iskolás által mérnöki pontossággal a menzás tányér peremére rendezett zöldségféléket – itt egyáltalán nincs kereslet.

Ha az utolsó kékúszójú tonhal is lubickol a világóceánban, itt annak is jelenése van egy tányéron. Az alapanyagnak a leghíresebb lelőhelyéről kell származnia. A magyar szarvasgombát például nyugodtan együk csak meg mi, a Közel-Keletre umbriai vagy périgord-i kell, mit nekik a plusz 1000-2000 kilométernyi benzin/kerozin és holmi ökológiai lábnyomon való morfondírozás.

Artisták, szexi táncosok és hangulatfelelős pincérek

A többiben ugyan nem voltunk, de a dohai Billionaire show-ja tényleg káprázatos – ami annak fényében talán nem meglepő, hogy a rendezésért a világhírű Cirque de Soleil egykori művészeti igazgatója felelt. A katari popénekesek jóvoltából felcsendülő nemzetközi slágerek mellett van flamencoszám, újcirkusz, artista, a fénypont pedig a dubaji Billionaire vendégszereplő görkoris sztárduója volt, akik egy egészen hihetetlen produkcióval ejtették le a vendégek állát. A hölgy haja férfi partnere nyakához lett hozzákarabinerezve, így adtak elő egy duplán pörgős számot. A férfi is pörög a tengelye körül, és a nő is a sajátja körül a levegőben. Az olasz pincérek ehhez pedig pörgetik az asztalkendőjüket a fejük felett, füttyögnek és „braváznak”, fokozva az egyébként is tetőfokára hágott hangulatot.

Merőben más így elkölteni egy vacsorát, mint szép csöndben végigenni 11 fogást egy fine dining helyen, nemde? A fiatal, részint szüleik pénzéből verető fogyasztók, úgy néz ki, újabban inkább erre szavaznak – Katarban mindenképp, hiszen ettünk a város egyetlen fine dining éttermében is, szinte teljesen egyedül a főműsoridőben. De a show-elemek elengedhetetlenek más koncepcióban is, gondoljunk csak a híres török szakácsra, Nusret Gökcére, aki a mémmé lett mozdulatával sózza meg az éttermében kapható méregdrága, akár teljesen aranypehelybe forgatott steakeket, vagy teszi tőrre szúrva szánkba az első falatot.

Örvendetes továbbá, hogy Magyarországon is elindult már valami.

A Kiosk Lakatos Márk művészeti vezetésével állította színpadra True Colors nevű show-műsorát bizonyos vacsorái mellé, a Matild Café & Cabaret revüshow-s vacsorakoncepciója pedig igazán hiánypótló ebben a műfajban idehaza, hetente három estén idézik meg a fellépők az art deco világát, gatsbys hangulatot teremtve strucctollas legyezőikkel. Még sok ilyet, mert a nemzetközi példák alapján úgy látszik, ez lesz a jövő legmenőbb vendéglátási trendje!

A szerző luxusszakértő.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Hajléktalanságról szóló gyerekkönyvet írt az Alkonyat-filmek sztárja

Michael Sheen már többször segített a rászorulóknak.

március 21., 16:02

  • FOMO
A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

A Grace klinika sztárja elárulta, zokogtak az egyik szexjelenet felvétele közben

Ellen Pompeo kitálalt a forgatás kulisszatitkairól.

március 20., 19:47

  • FOMO
Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Óriási botrányba keveredett Harry herceg, nagy hibát követett el

Fel kellett adnia az alapítványt, amelyet az édesanyja emlékére hozott létre.

2 órája

  • FOMO
Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Felbőszítették Észak-Koreát, miatta zárhatták le újra a határokat

Mike Okay kihúzta a gyufát.

március 20., 19:24

  • FOMO
A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

A hegy, ami valósággal felfalja az embereket

Több mint 8 millióan veszthették már életüket a bányászat kezdete óta.

március 20., 21:03

  • FOMO
A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

A mínuszokban is habszivacs papucsokban koptatják a flasztert sneaker helyett

Ráadásul a magas szárú zokni is visszatért.

március 21., 14:35

  • Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet

A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.

2 órája

  • FOMO
Alig két év házasság után újra válik Sia

Alig két év házasság után újra válik Sia

Az énekesnő második házassága is tönkrement.

március 21., 06:10

  • FOMO
Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

Meghitt családi fényképeket tett közzé Demi Moore Bruce Willisről

A színész születésnapja alkalmából közölt képeket.

március 20., 17:35

  • FOMO
A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

A filmvászon kaméleonja, akinek a lábai előtt hever a szakma

67 éves lett Gary Oldman.

március 21., 05:59

  • FOMO
A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

A Facebookon kért segítséget az Aranyélet színésze

Órákon belül több felajánlás is érkezett.

március 20., 16:55

  • FOMO
Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

Heidi Klum lánya és a Gossip Girl főszereplője volt a bécsi operabál idei sztárvendége

A legolcsóbb jegy 160 ezer forint volt, a páholy árából már komoly autót lehetne venni.

március 19., 08:35

  • FOMO
Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

Justin Baldoni beperelte egykori sajtósát, amiért nem publikus üzeneteket szivárogtatott ki

A vád szerint a szakember bosszúhadjáratát a cégéről megjelent negatív hírek váltották ki.

március 21., 19:10

  • Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között

A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.

2 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

4 órája

  • FOMO
Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Bántalmazás, manipuláció, árulás – film készülhet Stan Lee életének tragikus végjátékából

Asszisztense lerántaná a leplet a Marvel atyja utolsó éveinek borzalmairól.

március 19., 07:16

  • FOMO
A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

A Szex és New York megálmodója mindenről kitálalt a magyaroknak

Candace Bushnell, az igazi Carrie Bradshaw az Erkel Színházban tartott előadást.

március 20., 11:31

  • FOMO
Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Kiderült, hol él Lakatos Márk a botrány óta

Budai lakását azért még nem adta el.

március 19., 07:15

  • FOMO
Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Újabb összetűzésbe került a transzneműekkel kapcsolatos nézetei miatt a Harry Potter szerzője

Ezúttal a film három főszereplőjének szúrt oda a közösségi médiában.

március 20., 15:29

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

5 órája

  • FOMO
Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Jogerősen is elítélték Koltai Róbert és Pogány Judit fiát

Költségvetési csalás, okirat-hamisítás és pénzmosás volt a vád ellene.

március 19., 09:19

  • FOMO
A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A nőknek el kellene fogadniuk, hogy a férfiak képtelenek a házimunkára?

A szakemberek szerint a stratégiai inkompetencia is egy bántalmazási forma.

március 19., 17:12

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • FOMO
Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

Hajós András megszólalt a botrány után: Veszélyes dolog zsűrizni

A zsűritag szerint nem kell halálosan komolyan venni, amit mondanak.

március 19., 14:42

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

Járai Kíra meztelen fotóval üzent: Eddig sz*rtam a Pride-ra

„Mostantól közöm van hozzá, mert a szabadságomban korlátoznak.”

március 20., 10:06

  • Címlapon
Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Sztrájkot hirdet a magyar köztisztviselők szervezete

Az illetékes főispánokat is beperelik.

3 órája

  • FOMO
Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

Tüntetők zavarták meg Gal Gadot ceremóniáját a hírességek sétányán

A Hófehérke és a Wonder Woman sztárja nyíltan támogatja Izraelt.

március 19., 11:32