Egyetlen magyarként került be a Netflix legújabb sorozatába Csörögi Márk

Aligha van olyan színpadi tánchoz köthető munka, amelyben Csörögi Márk táncos-koreográfus eddigi munkássága során ne próbálta volna már ki magát. Közreműködött például a Madách Színház egyes színdarabjainak (A tizenötödik, Tanulmány a nőkről) elkészülésében, volt a Recirquel – Kristály és a Petőfi Zenei Díjátadó koreográfusa, illetve szerepelt olyan magyar filmekben, mint a Kincsem vagy a Valami Amerika 3. Táncos tevékenysége igen színes palettán mozog – a Netflixen március 17-én debütált, Dance 100 című sorozattal már nemzetközi szinten mutatta meg magát.

A szériában nyolc koreográfus versenyez egymással, akik korábban többek között Jennifer Lopez, Rihanna, Kelly Clarkson, Ricky Martin, Lizzo, Cardi B és Missy Elliott háttértáncosai voltak. A feladatuk az, hogy a világ különböző pontjairól összeválogatott száz táncossal dolgozzanak együtt, elkerüljék a kiesést, és tovább küzdjenek a 100 ezer dolláros főnyereményért – ami jelenlegi árfolyamon körülbelül 36,3 millió forint. Csörögi Márk egyetlen magyar táncosként került be a produkcióba, és több mint két hónapon át Londonban forgatott. A vele készített interjúnkban többek között arról számolt be az Indexnek:

• táncosként hogyan lehet bekerülni nagyszabású, Oscar-esélyes filmekbe,
• hogyan kötött ki Channing Tatum németországi Magic Mike Show-ján,
• miképp történt a jelentkezése a netflixes Dance 100 sorozatba,
• miért célja az, hogy olyan ismert előadókkal koncertezhessen, mint Chris Brown, 
• milyen érzés volt a legutóbbi Csináljuk a fesztivált! műsor során hetven előadóval együtt dolgozni.

Kezdjük a legelején: hogyan csöppent bele a tánc az életébe?

Gyerekkoromban nagyon sokat mozogtam, és rengeteg sportot kipróbáltam, de valahogy egyik sem nyújtotta azt, amit a tánc. Gyerekként a tévében láttam Fred Astaire-t meg Michael Flatley-t, ők sztepptáncosok, és annyira tetszett, ahogy táncolnak, hogy eldöntöttem, ezzel szeretnék foglalkozni.

Sok adat fellelhető az eddigi munkásságáról, a Madách Színházban például már több színdarabban közreműködött táncosként és koreográfusként. Ezek a lehetőségek közvetve jöttek a táncból, vagy tudatosan szeretett volna kitörni a „tantermi” táncos skatulyából?

Amikor először láttam DVD-n egy Michael Jackson-koncertet, ami telt házas volt, emlékszem,  olyan ereje volt a közönségnek, hogy tévén keresztül is azt éreztem, akkora energiát ad, hogy szeretném ezt átélni. Ez vonzott és vitt afelé, hogy mindenképp színpadon szeretnék állni. Mindent megtettem, hogy minél magasabb szintre eljussak, mind itthon, mind külföldön. Több mint fél évet táncoltam egy holland társulatnál. Rengeteget utaztam, különböző castingokra jártam, voltam a Cirque du Soleilnél, ahová felvettek, illetve részt vettem a Spice Girls meghallgatásán is, amelyre több ezer táncos ment el, én a legjobb negyvenig jutottam. Annyira akartam, hogy színpadon lehessek, hogy tűzön-vízen át próbáltam ezt véghez vinni.

A Cirque du Soleiljel együtt dolgozik még?

Nagyon érdekes, mert a Cirque du Soleil rendszere úgy működik, hogy bárki, aki szeretne velük dolgozni, annak egy meghallgatáson kell átesnie, és ha felveszik – amikor én jelentkeztem, 15 jelentkezőt vettek fel, és voltunk 350-en körülbelül –, akkor bekerül a rendszerbe. Utána viszont, amikor a következő vagy a meglévő show-kba táncosokat keresnek, a rendező dönti el, hogy számára melyik karakter a megfelelő. Mindig jöttek megkeresések, csak sajnos soha nem az én karakteremet választották. Annak viszont örülök, hogy egyáltalán úgy gondolták, bekerülhetek a rendszerbe, mivel táncilag eljutottam arra a szintre, ami tudná őket képviselni.

Belefér az életébe mindemellett a táncoktatás?

Próbálkoztam táncoktatással, és mint minden mást, azt is maximálisan próbáltam elvégezni, viszont annyit dolgozom koreográfusként és táncosként, hogy nem fér bele, hogy heti rendszerességgel tanítsak. Szerintem csak úgy lehet működtetni egy tánciskolát, ha nagyon sokat foglalkozik a tanár a diákkal.

Nemrég egy Oscar-díjra jelölt, Magyarországon forgatott és főleg magyar szakemberek által készített alkotásban, a Mrs. Harris Párizsba megy filmben is szerepelt. Táncosként hogyan lehet bekerülni egy ilyen nagyszabású filmbe?

Be lehet kerülni akár meghallgatással, illetve azáltal is, ha egy olyan koreográfussal dolgozik együtt valaki, aki ilyen munkákat kap, és tetszik neki, ahogy a táncos dolgozik, a profizmusa, akkor könnyen beajánlhat a következő nagy projektjébe, vagy mondhatja azt, hogy mindenképp magával szeretne vinni.

Olvastam egy öt évvel ezelőtt készült interjút, amelyben azt mondta, nagy vágya, hogy egy Los Angeles-i tánciskolában taníthasson. Még mindig ez a cél?

Az életem úgy alakult, hogy már másfelé indultam karrier szempontjából, ami nem baj, hiszen mindenki változik. Természetesen hatalmas büszkeséggel töltene el, ha mondjuk a jövő héten felhívnának, hogy kellene tartanom egy órát a Los Angeles-i Millennium Dance Complexben, de félig-meddig sikerült elérnem ezt a célt. Kint éltem Angliában, ahol a Base Dance Studiosnál tanárként dolgozhattam, ez London egyik legjobb táncstúdiója.

Ugyanebben az interjúban fejtette ki azt is, hogy egy hírességgel szeretne koncertezni, ami tekintve, hogy egyetlen magyarként bekerült a Netflix Dance 100 sorozatába, amelyben világsztárok korábbi háttértáncosaival dolgozhatott együtt, részben összejött. Elkönyvelhető ez félsikernek?

Nagyon maximum félsikernek, mert nem összehasonlítható azzal, amikor egy előadó mögött táncol az ember, de tény, hogy fantasztikus érzés volt, hogy olyan táncosokkal vagy koreográfusokkal találkoztam kint, akik pár centire vagy méterre beszélgettek tőlem, és ugyanilyen közel lehettek olyan előadókhoz, akikkel én szeretnék dolgozni. A táncosok és koreográfusok között volt, aki együtt dolgozott már Justin Timberlake-kel, Ariana Grandéval, Janet Jacksonnal, és nagyon sok más európai és amerikai világsztárral. 

Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzen a Dance 100 sorozatba?

Amikor a meghallgatását láttam, annyira titokban volt tartva az egész, hogy nem tudtam, mire jelentkezem pontosan. Azt tudni kell, hogy Angliában abból a szempontból működik másképp a táncosszakma, hogy ott táncügynökségek vannak, és a munkákról vagy a meghallgatásokról akkor szerzel tudomást, ha az ügynökségek meghirdetik, vagy szólnak neked. A legtöbb esetben nem nyílt, nem hivatalos meghallgatásról van szó. Engem az ügynököm hívott fel, kicsit filmbe illő jelenet volt, mert emlékszem, hogy otthon feküdtem, és egy sorozatot néztem, amikor csörgött a telefon. Szólt, hogy lenne egy meghallgatás, de még visszahív, mert megkérdezi, mikor tudnék egyáltalán menni, mivel annyira sok volt a jelentkező, hogy több napon keresztül tartott. Majd fél órára rá hívott, és megkérdezte, ráérek-e az elkövetkezendő két órában. Igent mondtam, mire közölte: fél órám van odaérni. Otthagytam csapot-papot, felöltöztem, és már rohantam is.

A Dance 100 esetében is az a vágy hajtotta, hogy mindenképp színpadon szeretne állni?

Mindenképp a színpad felé szerettem volna orientálódni, hogy minél nagyobb produkcióban vehessek részt, de ezen kívül is voltak lehetőségeim. Németországban például a Got Talent döntőjébe meghívták a Magic Mike Show-t – amit Channing Tatum a Magic Mike film alapján alkotott meg –, már Las Vegasban és Londonban is vannak előadásaik, és amikor a németországit nyitották meg, a show reklámozása miatt meghívták őket a döntőre, ők voltak a sztárfellépők, és felhívtak engem is, hogy szeretnék, ha velük együtt lépnék fel. 

Milyen volt a Dance 100 forgatása? Hogyan kell elképzelni?

A sorozat a Covid idején forgott, amikor még nagyon tombolt a járvány, ezért nehéz volt megoldani, hogy ne betegedjenek le a táncosok, így kétnaponta teszteltek minket. Hogy a száz táncos, a koreográfusok meg az alkotók minél kevesebbet érintkezzenek, mind a forgatásokra, mind a próbanapokra taxival vittek és hoztak minket. A próbák általában hat-nyolc órásak voltak, nagyon sokat dolgoztunk egy héten. Az első forgatási nap előtt a sminkesek például mindenkiről képet készítettek, felkentek a kezünkre a sminkalapanyagokat, és megkértek, hogy 24 óráig ne mossuk le, hogy lássák, van-e valakinek allergiás reakciója.

Nagyon odafigyeltek arra is, hogy egészségesen étkezzünk. A belépőkártyánkkal választhattuk ki egy menüsorból, hogy mit szeretnénk enni, ami mindig időre is érkezett. Ha valakinek sérülése volt, akkor a rendelkezésünkre állt fizioterapeuta, akit ingyenesen igénybe vehettünk. Egyszer nekem is úgy alakult, hogy segítéségre volt szükségem, de szinte rögtön tudtak reagálni ezekre a helyzetekre, és ha bármilyen kérdésünk volt, akárkihez fordulhattunk. A ruhapróbára a koreográfusok a táncosaikkal együtt időbeosztás szerint mehettek, és mi válogathattuk össze a szetteket. A cipőtől kezdve a nadrágon, pólókon, pulcsikon, ingeken és kalapokon át a nyakláncokig mindent biztosítottak. A stylistoknak utána meg kellett mutatni magunkat, és ők döntötték el, hogy rendben van-e az öltözékünk.

Ahogy a műsorban látható, különböző pirotechnikai eszközöket alkalmaztak, amiket az esetleges sérülések elkerülése végett mindig bemutattak előtte, hogy mi fog történni a színpadon. A show napját pedig, amikor elindult a felvétel, úgy kell elképzelni, mint egy élő adást. A táncoknál nem volt leállás, így nem volt lehetőség még egyszer felvenni sem. Profi volt a stáb, mindenki tudta, mi a dolga. A kisebb átállásokkor zenét raktak be, a közönség pedig olykor úgy kezdett el táncolni, mint a filmekben, kis párbajok alakultak ki – nyilván táncosok is voltak a nézők között. Amikor először kihívtak minket a színpadra, bemutatva egymásnak a közönséget és a táncosokat, akkora sikoly volt, hogy ahol szőr volt rajtam, ott mindenhol felállt. Akkora energiát adott a közönség, hogy bátran jelentem ki mindenki nevében, azt éreztük, mintha világsztárok lennénk. Amiatt is érdekes volt, mert olyan szintű energiabomba ért, hogy úgy éreztem, mintha több dinamikám lenne, és többet tudnék kihozni magamból. Bár attól kissé tartottam, hogy csak egyszer vettünk fel mindent, így nem volt lehetőségünk hibázni, de fantasztikus élmény volt.

Említette, hogy egy alkalommal fizioterapeutára volt szüksége egy sérülés miatt. Mi történt?

Azt tudni kell, hogy egy napunk volt minden koreográfia betanulására, majd még egy nap arra, hogy gyakoroljunk, aztán már a színpadon próbáltunk. A feszített tempó miatt pedig kialakultak kisebb sérülések. Nálam az történt, hogy a combizmom annyira beállt, hogy nehezen tudtam rálépni, így elmentem a fizioterapeutához, aki segített.

Ha jól láttam, a Dance 100 realityként van feltüntetve. Nagyjából egálban volt a forgatás alatt, hogy milyen mértékben helyezték a hangsúlyt a táncra, illetve a realityvel kéz a kézben járó műfaji sajátosságokra?

A készítők nagyon eltalálták az egészséges balanszot, hogy ne váljon túl trashsé a műsor, így arról szólt, amiről szólnia kellett. Ha százalékban kéne mondanom, nekem 80 százalék volt a tánc, és 20 százalék a reality. Minden, ami a műsorban történt, a konfliktusok, az idegeskedés, a feszültség az adott pillanatnak szóltak, nem voltak megrendezettek.

Az eddigi munkássága, köztük a színházi, tévés és filmes múltja egyértelműen arra utal, hogy maradandót szeretne alkotni táncosként. Mi az, amit a csúcsot jelentené? 

Ez egy nagyon érdekes kérdés, mert az ember mindig úgy van vele, hogy van egy cél, amit nagyon szeretne elérni, és amikor ez megvan, akkor egy újabbat keres. Tekintve, hogy úgy alakult a karrierem, hogy koreográfusként is elkezdtem dolgozni, az lenne a csúcs, ha mind koreográfusként, mind táncosként egy világszerte elismert sztárral dolgozhatnék együtt. Koncertturnéra  mennék a legszívesebben, mert fantasztikus érzés, amikor egy előadóval táncolsz, és ott van 80 ezer ember, aki ordít, sikít, amit mi, táncosok elsősorban nyilván a show-nak meg az előadónak tulajdonítunk, de olyan löketet ad nekünk is, hogy a magunkénak érezzük.

Már lassan két éve a Wonderland Show Companyvel működöm együtt koreográfusként, amelynek Lukács Gabi a vezetője. Tavaly decemberben a HAVASI Symphonic koncerten dolgoztunk az Arénában. Mind a két fellépés telt ház volt, és a színpadon állva azt éreztem, látva a rengeteg embert, hogy el tudnám sírni magam az üdvrivalgás miatt. 

Kikkel dolgozna együtt még szívesen?

Az elmúlt két évben a Wonderland Show Companyvel rengeteg produkcióban működtünk közre, például a Petőfi Zenei Díjátadó, a Petőfi Életműdíj, előtte pedig a Csináljuk a fesztivált! első és második évada kapcsán. Koreográfusok közül kevesen mondhatják el magukról, hogy egy műsoron belül több mint hetven elismert magyar előadóval dolgozhattak együtt – köztük Adamis Annával, Karácsony Jánossal, Király Viktorral és Tóth Gabival –, ráadásul olyanokkal, akiket gyerekkoromban hallgattam a rádióban, és soha nem gondoltam volna, hogy nemhogy táncosként, hanem koreográfusként fogok mögöttük állni. Külföldi előadókat már sokkal könnyebben tudnék mondani, mivel ketten vannak, akik etalonok a számomra: Justin Timberlake és Chris Brown. Velük bármikor dolgoznék. 

Nehéz lenne elérni, hogy az álmát valóra váltva külföldi előadók mögött is táncolhasson?

Először is az kéne, hogy kiköltözzek Amerikába, mivel külföldön, köztük például Angliában a hírességek koreográfusai nagyon sokszor órákat is tartanak, amelyekre el lehet menni. Ezáltal látják, milyen szinten táncolsz, mennyire van kitartásod, mennyire vagy koncentrált, jó kapcsolatot lehet kialakítani velük. Erre mind szükség van ahhoz, hogy valaki mögöttük táncolhasson. Természetesen fontos a szint is, meg megesik, hogy még el kell menni meghallgatásra, de ha valaki egy Justin Timberlake szintű sztárral szeretne együtt dolgozni, és elutazik egy castingra, az nagyon kevés, mert nehezen vesznek fel a koreográfusok úgy valakit, hogy nem ismerik a munkáját, és hogy mennyire bírja a strapát – még ha egyébként tehetséges is. Egy koncertturnénak a próbafolyamata pedig nagyon feszített. Szerintem az a legfontosabb, ha valaki egy híres előadóval szeretne dolgozni, hogy helyben legyen, ott, ahol az énekes él. Jelen esetben mondjuk ez Los Angelest jelenti.

(Borítókép: Csörögi Márk. Fotó: Papajcsik Péter / Index)