Aranyosi Péter: Bent voltam a kórházban, majdnem meghaltam

2023.04.11. 16:14
A humorista az elmúlt időszakban már kevesebb fellépést vállal, ám arról eddig nem beszélt, mi állt pontosan döntésének hátterében. Ahogy a Szavakon túl című műsorban kifejtette, a koronavírussal való küzdelme során értékelte át az életét.

Aranyosi Péter még március közepén jelentette be, hogy az elkövetkezendő időben kevesebb fellépést fog vállalni, mivel minél több időt szeretne a családjával tölteni.

A humorista nemrég Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorának vendége volt, ahol többek között arról számolt be, miért döntött így. Mint megjegyezte, a koronavírus-fertőzés maradandó következményekkel járt nála, és a betegséggel való küzdelmekor is akadtak olyan pillanatai, amikor úgy érezte, változtatnia kell.

A Covidban fuldoklás volt. Bent voltam a kórházban, majdnem meghaltam. Oxigénmaszk, egyedül, Szent László Kórház. Akkor azért az embernek vannak elképzelései az életéről, hogy hogyan folytatja. Még ott az ágyban eldöntöttem kisebb és nagyobb dolgokat. Az egyik, hogy visszalépek, jóval kevesebbet fogok fellépni, többet leszek a családommal

– fejtette ki.

Aranyosi Péter elmondta: ijedtséggel töltötte el, hogy a kórházban egyedül volt egy szobában, egyre csak fogyatkoztak körülötte a betegek, így az egész életét átértékelte, és végiggondolta, ha túléli, min kellene változtatnia.

Mint mondta, még fontosabbá vált számára a családja, és elhatározta, hogy őket fogja előtérbe helyezni, nem a munkát. A műsor során arra is kitért, hogy mivel korábban nemigen utasított vissza a felkéréseket, nem is vett részt aktívan a gyermekei életében, ami a kapcsolatuk rovására ment.

A humorista a koronavírus miatt átélt borzalmakat már-már halálközeli élménynek írta le, ami arra döbbentette őt rá, hogy az igazán fontos dolgokat kell az első helyre helyeznie.

Elkezdtem zuhanyozni, és ahogy megcsapta a tüdőmet a forró levegő, annyira fájt, úgy elkezdtem köhögni, hogy megöleltem a radiátor csövét, hogy ne mozogjak, mert fájt a tüdőm. Ahogy köhögtem, azt hittem, kiszakad belőlem. Szúr, fáj, rettenetes! Ez elindított egy irányba, ami a csendességről, a családról és a barátokról szól

– jegyezte meg Aranyosi Péter.