A hazai zenei élet éllovasai mellett a Velencei-tónál lép fel július 12. és 16. között több olyan előadó is, akiknek dalai ma már retrónak számítanak. A szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleménye szerint a nyáron az EFOTT fesztiválon lép fel a Blue, a La Bouche és a Culture Beat. Geszti Péter egy különleges Best of Geszti produkcióval áll majd színpadra, és visszatér a fesztiválra Korda György és Balázs Klári is.
Mint az a közleményből kiderül, a többek között a Sorry Seems To Be The Hardest Word és a One Love dalokról ismert Blue, Geszti Péter, Korda György és Balázs Klári, illetve a La Bouche és a Culture Beat fellépését is csütörtökön láthatja majd a közönség.
Egyetemistának lenni nem kor kérdése, hanem életérzés. Aki öregdiákként érkezik az EFOTT-ra, újra átélheti az egyetemi bulik hangulatát, és felidézheti az emlékeit a régi barátokkal, csoporttársakkal
– jelentette ki Budai Marcell, az EFOTT fesztivál sajtófőnöke.
Az egyetemisták fesztiváljának nevezett EFOTT házigazdája idén a Pannon Egyetem lesz. Korábban már több magyar előadót is bejelentettek a fellépők között, köztük a Wellhellót, Dzsúdlót, a Halott Pénzt, a Follow the Flow-t, ByeAlex és a Sleppet, Azahriah-t és Majkát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban
A támadásról készült felvételek is szóba kerültek.
február 9., 12:46
- FOMO
Sztárparádé és elképesztő kaszkadőrmutatványok a Lánchíd felett, látványos akciójeleneteket forgattak Budapesten
Helikopterek köröztek a Duna felett, és a híd tetején rohangáltak a kaszkadőrök.
február 9., 16:26
- FOMO
Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka
Feldolgozta Koós János egyik szerzeményét.
február 9., 07:14
- Mindeközben
Vásáry André: Nem akarok mindenáron szerepelni, ezt inkább meghagynám azoknak, akiknek ilyen a személyisége
tegnap, 21:35
- FOMO
A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson
A színészi kategóriákban díjat kapott Demi Moore és Adrien Brody is.
február 8., 18:02
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség
A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.
február 8., 11:29
- FOMO
Taylor Swiftnél is kihúzta a gyufát Blake Lively, mert felhasználná Justin Baldoni ellen
Az énekesnő csalódott a barátnőjében, aki szerinte kihasználná.
február 8., 09:59
- FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy
Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.
február 8., 12:23
- Mindeközben
Courteney Cox nosztalgikus fotóval és megható szavakkal köszöntötte Jennifer Anistont szülinapján
tegnap, 17:35
- FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?
A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.
február 10., 11:00
- FOMO
Kanye West weboldalát leállították, mert horogkeresztes pólókat árult
A fehér színű pólók elején egy fekete horogkereszt volt látható.
tegnap, 17:46
- FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört
100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.
február 8., 06:02
- Címlapon
A balti államok már minden hidat felégettek az oroszok előtt
De mi a helyzet máshol?
tegnap, 20:33
- FOMO
Demi Moore újranézte a Ghostot, és megdicsérte magát, milyen jól játszott
Sokáig „popcornszínésznőként” hivatkoztak rá a szakmában.
február 6., 16:21
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- Címlapon
Április elsejétől bírságot szabhatnak ki a visszaváltható palackok miatt
Ez nem április elsejei tréfa.
tegnap, 17:09
- FOMO
Orvosok aggódnak az egy nap alatt száz férfival szexelő OnlyFans-modellért új kihívása miatt
Nagyon kockázatos a mutatvány.
február 6., 13:46
- FOMO
Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről
A rapper megköszönte Elon Musknak, hogy elmondhatta a véleményét.
február 10., 16:41
- Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt
Decemberben még megtagadta a vallomástételt.
tegnap, 20:51
- FOMO
Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert
Tíz év után közelebbről is megismerhetjük a karcagi brókerbotrány hősnőjét.
február 10., 14:42
- FOMO
Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést
Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.
február 10., 18:05
- FOMO
Dubajban héderel a Tinder-csaló, és már a férfiak zsebéből is kiimádkozná a pénzt
Hiába károsított meg nőket több milliárd dollárral, úgy él, mint Marci Hevesen.
február 7., 15:25
- Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút
Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.
tegnap, 20:09
- Mindeközben
Marsi Anikó olyan ajándékot kapott a születésnapjára, ami nem adatik meg mindenkinek
tegnap, 16:23
- Mindeközben
Mellimplantátuma miatt került életveszélyes helyzetbe Szabó Franciska: „Ha nem műtenek meg azonnal, akár végzetes következménye is lehetett volna"
tegnap, 15:10
- FOMO
Titokban megnősült Elijah Wood, A Gyűrűk Ura-filmek Frodója
A színész Svédországban állt oltár elé.
február 7., 12:51
- FOMO
A Velencei-tó partján tér vissza az egyik magyar elektronikus fesztivál
Júliusban napokon át lehet majd partizni.
február 7., 12:10
- FOMO
Harrison Ford elárulta, mit tervez visszavonulása után
A családjával és a repüléssel is több időt töltene.
február 7., 18:34
- FOMO
Olyan csattanós viccet mondott, hogy a fal adta a másikat
A ma 60 éves Chris Rock születésnapjáról egy kvízzel emlékszünk meg.
február 7., 09:32
- Címlapon
Donald Trump telefonon beszélt Putyinnal, megkezdődhet a béketárgyalás Ukrajnával
tegnap, 06:11
- FOMO
Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart
Nagyon beteg, de a hagyományos születésnapi utat nem akarja kihagyni.
február 6., 20:54
- FOMO
Bruce Willis lánya pozitív híreket osztott meg az édesapjáról
Rumer Willis szerint édesapja remekül van, és jelenleg a kaliforniai tüzekkel van elfoglalva.
február 7., 06:31
- FOMO
Forgatás közben, egy erkélyről zuhant ki az ismert felnőttfilmes színésznő
Gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség.
február 7., 17:33