Judy válik, ez volt az utolsó csepp a pohárban
További FOMO cikkek
- A legmagasabb polgári kitüntetésével díjazta Tom Cruise-t az amerikai haditengerészet
- Plágiummal vádolják Adele-t, törölnie kell az egyik slágerét
- Nem az olvadás, a műanyagszemét verheti be az utolsó szeget az Antarktisz koporsójába
- Forgács Gábor lánya: Most nem kapcsoljuk be a tévét, még nehéz lenne, ha meghallanám a szinkronhangját
- Lovas Annabella megszólalt az eltűnéséről
Judy, a Groovehouse együttes énekesnője nemrég bejelentette, hogy elválik férjétől, és már beadta a válókeresetet. Mint a Story magazinnak elmondta, már a második válásának néz elébe, és bízik benne, hogy sikerül békésen megoldaniuk. Mivel 14 évig voltak együtt, és egy gyermekük is van, nagyon sok minden köti őket össze – fogalmazott.
Már értem az embereket, akik azt mondják, nem mernek lépni. Hiába nincsenek már érzések, egyszerűen a megszokás egy akkora erő, hogy odaláncol a másikhoz
– tette hozzá.
Az utolsó csepp a pohárban
A 24.hu által szemlézett magazinban kifejtette, hogy kislányuk, Maja egészségügyi állapotának romlása volt az utolsó csepp a pohárban. Úgy érezte, hogy lánya tovább fog sérülni testileg és lelkileg is, ha tovább kell néznie, hogy édesanyját mennyire rombolja a rossz házassága.
Judy azt is elmondta, hogy már öt éve nincs rendben valami közte és férje között. Kifejtette, hogy ő a kezdetektől támogatta férje önmegvalósítását, ám Molnár Balázs időközben elfeledkezett a közös céljaikról. Mint fogalmazott, elhidegültek egymástól, és rutinszerűvé vált a házaséletük.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy csak élek valaki mellett, akivel nem is vagyunk együtt
– mondta, hozzátéve, hogy mivel nagyon szerette, behunyta a szemét és mindent elnyomott magában. Hosszú évek és szakemberek segítsége kellett ahhoz, hogy rájöjjön, méltatlan lenne benne maradnia ebben a házasságban.
Pszichológus segített
Végül pszichológusa segített abban, hogy belássa, már nem működnek jól a férjével. Bevallása szerint még párterapeutánál is voltak, mivel férje időközben elkezdett küzdeni érte. „Bárcsak ne tettük volna” – mondta.
Lényegében sem mint nő, sem mint anya, sem mint feleség nem feleltem meg neki
– fogalmazott az énekesnő.
Később Molnár Balázs szintén külső segítséget kért, és közeledni kezdett, de Judy akkor már érezte, hogy a kettejük közötti távolság nem visszafordítható. Az énekesnő elmondta, kapcsolatuk jelenleg hullámzó, de már túl van a férjén. „És bár jövőre 50 éves leszek, hiszek még a boldogságban, és vágyom is rá, hogy szeressenek” – zárta sorait Judy.