Horányi Juli üzent a plágiumügybe keveredő Rúzsa Magdinak

20230323  MG 9137
2023.04.19. 06:58
Horányi Juli felvette a kapcsolatot Rúzsa Magdolnával, miután a TikTokra feltöltött videójában arról beszélt, hogy az ismert énekesnő új videóklipje kísértetiesen hasonlít az ő legutóbbi rövid videófilmjéhez.

Február 14-én jelent meg Horányi Juli Sebzetten című dalának videóklipje, amelynek látványvilága a szakítást és a múlt felégetését jeleníti meg. Két hónappal később debütált Rúzsa Magdi Elmegyek című új slágerének klipje, amely nagyon hasonlít az X-Faktor sztárjának videójára.

Ezt követően Horányi Juli felháborodásának adott hangot, de most igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba. Mint mondta, nem Rúzsa Magdira akadt ki, hanem a klipet készítő cégre. A dühös reakciót követően a plágiummal vádolt énekesnő is megszólalt:

„Minden tisztelettel szeretnélek megkérni, hogy ne beszélj össze sületlenségeket a médiában, hisz a ma generált cirkuszodért az én stábom fenyegetőzhetne perrel a te irányodba, ugyanis a klipünkben három dolog azonos” – üzente kollégájának a Máté Péter-díjas magyar énekesnő, dalszövegíró, dalszerző.

Ezek a szavak természetesen Horányi Julihoz is eljutottak, aki arról beszélt: nagyon bántotta, hogy az énekesnő így reagált a szavaira. Hozzátette, hogy ennek ellenére is nagyon tiszteli Rúzsa Magdit, és kifejezte reményét, hogy a jövőben tisztázni tudják a félreértést.

„Szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem hibáztatom és hibáztattam Magdit. Sőt kerestem is őt, hogy ezt meg tudjuk beszélni. Itt mindketten az áldozatai vagyunk a gyártó cégnek” – nyilatkozta Horányi Juli a Borsnak.

A lap azt is megtudta, hogy az énekesnő akár jogi útra is terelheti az ügyet, amennyiben ügyvédje zöld utat ad.

(Borítókép: Horányi Juli. Fotó: Németh Kata / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Lengyel Tamás nyílt levelet írt Muri Enikőnek, és ő is megosztott jó pár mocskolódó kommentet

Kőkemény üzeneteket kapott a Jászai Mari-díjas színész.

március 1., 16:11

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.

március 1., 13:38

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

3 órája

  • FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója

Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.

március 2., 11:37

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Megszületett Elon Musk 14. gyermeke

Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.

március 1., 12:32

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce

  • Címlapon
Bébiételt hívott vissza az Auchan

Bébiételt hívott vissza az Auchan

Vizsgálat alapján szennyezettséget mutattak ki.

36 perce

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • FOMO
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita

A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita

De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?

február 28., 21:02

  • FOMO
Katy Perryt kilövik az űrbe

Katy Perryt kilövik az űrbe

Méghozzá még idén tavasszal.

február 28., 16:19

  • FOMO
Utolsó pillanatban mondta le koncertjét Justin Timberlake, kiakadtak a rajongók

Utolsó pillanatban mondta le koncertjét Justin Timberlake, kiakadtak a rajongók

Az októberi fellépés pótlása maradt el.

február 28., 14:07

  • Címlapon
Videón az elkerülhetetlen karambol, ahogy a villamos a busz oldalába hajtott

Videón az elkerülhetetlen karambol, ahogy a villamos a busz oldalába hajtott

A felvétel alapján úgy tűnik, a busz a piros jelzés ellenére ment a kereszteződésbe.

4 órája

  • Címlapon
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.

11 perce

  • FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.

február 28., 17:37