Betiltották a táncolást Ed Sheeran bírósági tárgyalásán
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Tavaly októberben röppent fel a hír, hogy Ed Sheeran énekes ellen egy százmillió dollárról, azaz jelenlegi árfolyamon 34 milliárd forintról szóló keresetet nyújtottak be szerzői jogok megsértése miatt. E szerint a zenész többek között ugyanazon dallamokat, ritmuselemeket és hangszerbetéteket használta fel Thinking Out Loud című dalához, mint amelyek Marvin Gaye Let’s Get It On című slágerében is szerepelnek.
Az esküdtszék előtti tárgyalásra kedden került sor a manhattani szövetségi bíróságon. Ben Crump, a Let's Get It On című 1973-as Gaye-sláger társszerzőjének családját képviselő ügyvéd nyitóbeszédében elmondta, hogy Sheeran egy koncerten saját dalának, valamint Gaye slágerének keverékét adta elő, és szerinte az előadás „Sheeran vallomásával ér fel”.
A koncertről készült felvételt az ügyvéd bemutatta a héttagú esküdtszéknek is a tárgyalóteremben, mire Louis Stanton amerikai kerületi bíró arra utasította a jelenlévőket, hogy őrizzék meg nyugalmukat.
Nem engedélyezzük a táncot
– jelentette ki a bíró a Reuters beszámolója szerint.
Sheeran a tárgyaláson azt mondta, hogy sok popszám ugyanazt a három-négy akkordot használja, és hogy koncertjein sokszor ad elő mashupokat. (A mashup egy olyan zenei szerzemény, amely két vagy több zeneszám összeolvasztásából keletkezik.)
Elég nagy idióta lennék, ha kiállnék egy színpadra 20 ezer ember elé, és azt tenném, amivel önök vádolnak
– mondta a zenész.
Sheeran ügyvédje, Ilene Farkas közölte, hogy a két dal különbözik egymástól, és azt mondta az esküdteknek, hogy a felperesek nem „monopolizálhatnak” egy olyan akkordmenetet, amely számtalan dalban feltűnik.
Ha az esküdtszék úgy ítéli meg, hogy Sheeran szerzői jogokat sértett meg, második szakaszába ér a per, amelynek során megállapítják, hogy mennyi kártérítést kell fizetnie a zenésznek. Az első tárgyalás körülbelül egy hétig tart.
A vita Ed Sheeran, illetve a Let’s Get It On című dal társírójának, Ed Townsendnek a családja között még 2016-ban robbant ki. A família már akkor beperelte az énekest, azonban a keresetet ejtették. Miután Townsendék eladták a Let’s Get It On részvényeinek egyharmadát a Structured Asset Salesnek, a szervezet 2018-ban újraindította a keresetet.
Nem ez az első eset
Az előadók már – mondhatni – rendszert csinálnak abból, hogy beperelik Sheerant egy-egy dala miatt. Az egyik leghíresebb szerzeménye, a Shape Of You kapcsán is súlyos vádakkal kellett szembenéznie még 2017-ben. Az éveken át húzódó jogi csatározás amiatt alakult ki, mivel a Sami Chokri – Ross O’Donoghue dalszerző páros azzal vádolta Sheerant és a dal két társíróját, Steve McCutcheont és Johnny McDaidet, hogy az Oh Why című számukról koppintották az énekes 2017-es slágerét, amelyet azóta is rengetegen hallgatnak.
Ahogy azt a bíró, Antoni Zacaroli még áprilisban kijelentette, a Shape of You még részenként sem tartalmaz másolt elemeket Chokri dalából, és mivel nem megállapítható, hogy Sheeran hallotta volna a dal megírása előtt a másik számot, felmentették a jogsértés vádja alól. A plágiumpert így Sheeran nyerte meg, akinek 1,1 millió dolláros kártérítést ítéltek.
(Borítókép: Ed Sheeran a New York-i szövetségi bíróságon 2023. április 25-én. Fotó: Eduardo Munoz / Reuters)