Megszületett Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, az első fotó is megérkezett
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Egy ideje megy a találgatás arról, hogy talán már világra is hozta a gyermekét Kulcsár Edina, csak épp valamiért titkolja. Főleg az egykori szépségkirálynő egyik barátnőjének Instagram-posztja miatt lehetett volna következtetni erre, aki a sztorijában mutatta meg, milyen ajándékkal lepte meg Kulcsár Edinát „a babája születése alkalmából”.
A Bors írta meg elsőként, hogy
a kismama csütörtökön világra hozta G.w.M-mel közös gyermekét.
Azt már előzetesen is tudni lehetett, hogy kislányt hord a szíve alatt, és az sem volt titok, hogy az újszülött az Amara nevet kapja majd. A portál információi szerint a kismama egy budapesti magánkórházban adott életet a picinek, és mind a baba, mind pedig Kulcsár Edina jól vannak. Állítólag az édesapa is jelen volt a klinikán, és már a kislányát is kézbe vehette. A gyermek érkezésének hírét egyébként azóta a saját forrásunk is megerősítette.
G.w.M időközben az Instagram-oldalán meg is mutatta a kislányukat.
Isten hozott drága szerelmem, Varga Amara
– kommentálta az édesapa a megosztott fotót.
Mint ismert, Kulcsár Edina a tavalyi év elején jelentette be, hogy korábbi férjével, Szabó Andrással (Csutival) elválnak útjaik. Néhány nappal később azt is közölte, hogy G.w.M, azaz Varga Márk oldalán találta meg a boldogságot. Tavaly augusztusban derült ki, hogy a kétgyermekes édesanya egy új életet hord a szíve alatt, decemberben pedig már G.w.M és Kulcsár Edina eljegyzéséről szóltak a hírek. A pár végül februárban, egy zárt körű szertartás keretében kelt egybe, de már akkor azt hangoztatták, hogy kislányuk születése után egy nagyobb lakodalmat is terveznek.
G.w.M egyébként a napokban adott interjút az Indexnek, amit itt tud elolvasni.
(Borítókép: Kulcsár Edina és G.w.M. Fotó: Szollár Zsófia / Index)