„Aludj jól, kedvesem!” – utolsó üzenetek az Everestről

Szélsőséges esetekben akár mínusz 40 fok, közel 200 kilométer/órás széllökések, tűző napsütés, húsba vágó hóvihar, erős fizikai megterhelés és oxigénhiány – a Mount Everest meghódítására készülők erre mind felkészültek, mielőtt útnak indultak. Azonban a 8848 méter magas csúcs meghódításakor az előzetes tervek és elképzelések szinte mit sem érnek, a hegyet kiismerni lehetetlen, a csúcsról pedig épségben lejutni talán még nehezebb, mint felmászni oda. 

Ehhez mérten nyernek igazán értelmet a csúcsot először meghódító, Edmund Hillary új-zélandi hegymászó alábbi szavai is:

Az Everestet nem lehet félvállról venni – bizonyos körülmények között még ma is komoly kihívást jelent annak, aki fel akar jutni a csúcsra. A hegyi vezetők felügyeletével való mászás bevált az alpesi körülmények között, de 8000 méter fölött ez is nagyon veszélyes lehet, és a vezetők segítsége sem jelent biztosítékot. A nagy magasság és a kiszámíthatatlan időjárás olyan tényezők, amelyek bármikor veszélybe sodorhatják a tapasztalatlan hegymászók életét, az Everest csúcsán pedig senki sem teljesen beszámítható, még a legjobbak sem, ezért semmi biztosíték nincs rá, hogy egy adott helyzetben helyes döntést hoznak

– mondta az Everestet 1953-ban meghódító Hillary, akinek nevét a hegycsúcsot megelőző meredek sziklafal, a Hillary-lépcső is őrzi.

Szavait pedig a makacs, ám legalább annyira keserű számok nem is támaszthatnák alá jobban: a világ legmagasabb pontját célzó expedíciók során már több mint 310  hegymászó veszítette életét, a hőn áhított hegycsúcs a világ legjobb és legtapasztaltabb mászóinak vált örök nyughelyévé.

Ugyan sokan balesetben vagy egy hirtelen lavina következtében vesztették életüket, másokkal kihűlés, kiszáradás, agyi ödéma vagy magassági betegség végzett, így közülük többen még utolsó alkalommal üzenni is tudtak szeretteiknek vagy az alaptábornak, amikor már tudták, számukra nincs lefelé vezető út az Everestről. De mégis ki érezhetné át azt, milyen néhány száz méterre az alattunk elterülő tábor biztonságától, magányosan a halálra várni, több mint 8000 méter magasan? 

„Aludj jól, kedvesem, kérlek, ne aggódj túl sokat!”

A hegy története az elképesztő sikerek mellett leginkább az emberi tragédiák sorával írható le, amelyek közül az egyik legszívszorítóbb esemény – egy 1996-os történet – még ezek közül is kitűnik. 

Az Everest történetének egyik leghalálosabb évében – amikorra a vezetős túrákra már egy egész üzletág épült –, 15 hegymászó halt meg, közülük nyolcan május 10-én veszítették életüket. Ezen a napon három különböző csoportból 33 hegymászó próbált feljutni a csúcsra. A csúcstámadás közben azonban az együtt haladó csoportoknak gondja akadt, hiszen nem rögzítették előre a köteleket, így jó kétórás csúszással, 14 órakor sikerült csak a csúcsra érniük, emiatt pedig rendkívül későn indultak vissza, a négyes tábor irányába. 

Délután fél hatra hóvihar csapott le az expedíció tagjaira, ami betemette az elhelyezett, rögzített köteleket és minden ösvényt, amelyet a csoportok a feljutásuk során használtak. Ekkor ragadt az egyik túravezető, Rob Hall és az egyik ügyfél, Doug Hansen a Hillary-lépcsőnél, utóbbi pedig oxigénpalack hiányában elveszítette az eszméletét. Hall ekkor segítséget kért, mire egyik társa, Andy Harris vízzel és oxigénnel visszafordult a párosért. 

Azonban ez sem menthette meg a tapasztalt túravezető életét, másnap hajnali 4:43-kor Hall újra rádión keresztül érte el az alaptábort, és elmondta, tegnap este óta a Hillary-lépcsőnél van, nem tud onnan mozdulni, ügyfele Doug Hansen meghalt, Harris pedig nem érkezett meg hozzájuk. 

Ekkor, mivel Hall már pontosan tudta, hogy ilyen időjárási viszonyok mellett, palack és víz nélkül szinte esélye sincs lejutni, arra kérte a vonal másik végén lévő hegymászót, hívja fel feleségét, hogy még utoljára beszélni tudjon vele.  Még ha ez a gondolat a hétköznapi emberek számára teljesen felfoghatatlan is, szívszorító utolsó szavaiból a magány és tehetetlenség mellett érződik, hogy az, aki az Everestre indul, számol ezzel az opcióval is.

Aludj jól, kedvesem, kérlek, ne aggódj túl sokat

– köszönt el feleségétől Hall, akinek holttestét május 23-án találták meg ott, ahonnan utolsó hívását is indította. Történetéből 2015-ben Everest címmel film is készült. 

„Könyörgöm, mentsenek meg!”

Ahogyan sokaknak, úgy a nepáli születésű kanadai Shriya Shah-Klorfine számára is már gyerekkora óta ott lebegett a cél, hogy egyszer az addig csak lentről csodált Mount Everest csúcsáról is letekinthet majd. 

Gyerekkorában szüleivel helikopterrel járt legközelebb az Everesthez, onnantól pedig a hegy megmászásának megszállottjává vált. Fiatalon Mumbaiba, Indiába költözött a családja, majd férjével Kanadában élt a vállalkozásuk miatt. 

Emiatt is döntött úgy, hogy 2012-ben, már túl a 32 éves életkoron, minden komolyabb mászási tapasztalat nélkül belevág az expedícióba. Előtte a környező hegyekben túrázott, illetve nepáli segítői tanácsait megfogadva változtatta meg étrendjét. Az útjához szponzorokat is sikerült szereznie, otthonára pedig jelzálogot vett fel, így már semmi sem állhatott a nő útjába, csak a hegy. A Mount Everest pedig korántsem egy lelkes turistának való hegyoldal.

A felkészületlensége ellenére eljutott az alaptáborra, május 18-án pedig már sikeres csúcstámadást hajtott végre. A felfelé vezető úton nem is volt gond, ám ő is nagyon későn hagyta el a csúcsot, már délután három óra volt, amire serpái kíséretében elindult lefelé, a négyes tábor irányába. Ereszkedés közben egy hirtelen jött szélvihar csapott le a csoportra, ami megpecsételte a sorsát. 

A hatalmas, hurrikánerejű szélvihar mínusz 30-40 fokos hideget hozott magával, a stabil ereszkedést pedig teljesen lehetetlenné tette. A nő ekkor már közel 20 órája mászott, egyre lassabban mozgott, a serpái pedig nem várhatták be, hiszen ha nem haladnak gyorsabban, mind meghalnak. Könyörögtek neki, de ő ekkor már ereje végére ért. Pár órával később már egy lépést sem tudott előrehaladni, ennek oka a kimerültség mellett minden bizonnyal az agyi ödéma volt. Mielőtt 8400 méteren lefeküdt volna a fagyos hóba, elcsukló hangon még nepáli kísérőinek azt mondta:

Könyörgöm, mentsenek meg!

– idézi a nő utolsó szavait a CBC. Shriya Shah-Klorfine, ezt követően elaludt, és soha többé nem ébredt fel. Miután a serpák látták, hogy meghalt, egy kanadai zászlóval takarták le testét – amelyet még napokig kerülgettek a csúcstámadók – csak 10 nappal később tudták lehozni a hegyről. 

„Ne feledd, én mindig szeretni foglak!”

A fenti mondatot ugyan filmek jeleneteiben már temérdekszer hallhattuk, azonban elképzelni is nehéz, milyen lehet egy már reménytelen helyzetben kimondani és hallani e szavakat, amelyeket a halál szinte érzékelhetően körbejár. 

Ezeket a szavakat hallotta utoljára életében a szintén az Everesten életét vesztő ausztrál Jason Bernard Kennison is, aki idén, mindössze néhány nappal Suhajda Szilárd csúcstámadása előtt, 2023. május 19-én halt meg a hegyen magassági betegségben. A 40 éves ausztrál férfi – aki jótékony céllal érkezett, ausztrál gerincvelő-sérültek számára gyűjtött mászásával –, a csúcsot sikeresen meghódította, a halál őt is ereszkedés közben érte. Kennison a csúcstámadást megelőzően beszélt utoljára édesanyjával, aki utolsó beszélgetésükkor azt mondta neki, hogy nyugodjon meg, és ne feledje, ő mindig szeretni fogja, mire a férfi a következőt válaszolta: 

Majd találkozunk, ha visszajövök! 

 – azonban már soha többé nem találkoztak.

A férfi teste egyelőre továbbra is a hegy egyik erkélyén van, mivel Kennison társai a rossz időjárási körülmények miatt akkor nem tudták lehozni.

És hogy mégis miért vág bele egy ember egy ilyen kockázatos kihívásba, és hogy lehet az, hogy az otthon maradt családtagok ebben a végsőkig támogatják őt? Erre talán Jason Kennison húgának szavai adják a legjobb magyarázatot. 

Nagyon büszkék vagyunk az eredményeire, és nagy vigaszt nyújt számunkra, hogy tudjuk, halála előtt feljutott a csúcsra. A legmagasabb helyen volt ezen a világon. Jason teljes életet élt!

– mondta az ABC-nek testvére halálhírére reagálva Michelle Graham.

(Borítókép: Turisták a Mount Everest lábánál. Fotó: Costfoto / Future Publishing / Getty Images)