Tom Holland hosszú időre hátat fordít a színészetnek

2023.06.08. 14:31
Tom Holland az Extra TV-nek adott friss videóinterjúban jelentette be, hogy egy évre visszavonul a színészettől, miután A zsúfolt című Apple TV+-sorozat forgatása szellemileg teljesen kimerítette őt.

A sorozatban a 27 éves színész Danny Sullivant alakítja, akit 1979 nyarán letartóztatnak, mivel részt vett egy lövöldözésben a Rockefeller Centerben. A sorozat Billy Milligan valós bűncselekményein alapul, akinél disszociatív identitászavart diagnosztizáltak – írja a Variety.

„Kemény időszak volt, az biztos. Olyan érzelmeket tártunk fel fel, amelyeket korábban nem tudtam felszínre hozni. És mindennek tetejébe extra nyomás volt rajtam, mivel producere is voltam a sorozatnak” – mondta a forgatásról a Marvel égisze alatt készülő Pókember-filmek sztárja.

Imádtam végigjárni a producerkedéssel járó tanulási folyamatot, de az, hogy egyszerre két szerepben kellett helytállnom, miközben egy súlyos mentális állapotban lévő karaktert játszottam, túlfeszítette a húrt bennem. Nem áll távol tőlem a kemény munka, de most ki kellett mondanom, hogy pihenésre van szükségem

– vallotta be a színész.

Tom Holland egy korábbi interjúban azt is elárulta, hogy ideg-összeroppanást kapott a forgatás közepén, emiatt kifordult önmagából, elmondása szerint hazaérve azon gondolkodott, hogy kopaszra borotválja a fejét. Végül a többiekre, illetve a produkcióra való tekintettel elállt ettől az ötlettől.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek

Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.

március 5., 15:24

  • FOMO
Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

Gene Hackman-ügy: rossz kutyát nyilvánítottak halottnak

A másik két házi kedvencet egy menhely gondozója vette magához.

március 5., 11:02

  • FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző

A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.

március 5., 11:11

  • FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten

A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.

március 5., 09:56

  • FOMO
Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?

Fiuk születésnapi partiján kapták őket lencsevégre.

március 5., 17:24

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő

Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.

március 5., 08:53

  • FOMO
Jay-Z beperelte vádlóit

Jay-Z beperelte vádlóit

De P. Diddy ezt nem teheti meg.

március 4., 19:13

  • FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók

Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók

Szerinte az edukáció a fontos.

március 5., 06:27

  • FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú

Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.

március 3., 06:01

  • FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

március 6., 12:36

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát

Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.

március 4., 13:16

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel

Novemberre már megvan a programunk.

március 4., 16:35

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól

Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.

március 4., 16:57

  • Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.

1 órája

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Szökésben van a kőbányai liftes szatír

Szökésben van a kőbányai liftes szatír

Két éve már kézre kerítették, most ismét üldözi a rendőrség.

március 5., 12:08