![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Azért imádkoztak, hogy elmaradjon a Rammstein koncertje
További FOMO cikkek
-
Visszataszító lett Sinéad O’Connor viaszszobra, kiállítása után egyből visszahívták
- A Balaton továbbra is a nyár slágere, és van is miért büszkének lenni rá
- Justin Timberlake ügyvédje szerint az előadó nem volt ittas, amikor megállították
- Azahriah Debrecenben: Kövessetek engem!
- Ilyen luxus várta Céline Diont és Lady Gagát a párizsi olimpia alatt
Napok óta tetőzik a Till Lindemann körül kialakult botrány, akit egy rajongója, a 24 éves Shelby Lynn vádolt meg szexuális zaklatással. A fiatal lány állítása szerint az énekes és csapata május 22-én, a zenekar európai turnéjának első állomásán, Vilniusban kábítószert kevert az italába.
Ő a nulladik sorból, kvázi a színpadhoz legközelebb eső helyről élvezhette a fellépést. Úgy emlékszik, egy Alena Makeeva nevű nő választotta ki a szerencséseket, köztük őt is, és állítólag az Instagramon keresztül vette fel vele a kapcsolatot, majd meghívta egy WhatsApp-csoportba. A koncertet követő after partyra szintén hivatalos volt, ahol találkozott Lindemann-nal, aki elmondása szerint szexelni akart vele, majd amikor ezt visszautasította, agresszívan viselkedett.
![Till Lindemann](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4940/49403/494031/49403110_4ea5b37cc3999ea24520500a6bd97422_wm.jpg)
Mint Lynn a közösségi oldalain kifejtette, amiatt gyanakszik arra, hogy kábítószert tehettek az italába, mivel az este egy részére nem emlékszik, illetve a koncert másnapján egy órán át hányt, és zúzódásokat fedezett fel a testén.
A sérüléseiről később több képet is megosztott az interneten, és feljelentést tett az ügyben, aminek hatására több nő is előállt a történetével, szexuális zaklatással vádolva az énekest. Azóta már kiadott egy nyilatkozatot a zenekar, elutasítva a vádakat, illetve megerősítve, nem tudnak arról, hogy hivatalos vizsgálat folyna az ügyben.
A zaklatási botrány utórengései viszont igen jelentősek voltak, mivel a kiadója megszakította a kapcsolatot Lindemann-nal, ahogy a Rossmann sem árusítja már tovább a német banda által jegyzett parfümöt.
Nem áll meg a turné
A legtöbb rajongó attól tartott, a történtek kihatással lesznek a turnéra, így esetleg elkaszálhatják a júliusban esedékes két budapesti koncertet, ám nem úgy tűnik, hogy ez lesz a végkifejlet.
A zaklatásról szóló hír napvilágra kerülését követően is telt házas koncerteket adott a banda, köztük Münchenben, ahol 60 ezer ember előtt léptek fel. Korábban arról lehetett olvasni a német sajtóban, hogy a botrány miatt sokan árulják a jegyüket, azonban ennek a koncerteken nem sok jelét lehetett látni.
A nulladik sort és az after partyt ugyanakkor betiltották, illetve nem használták az óriási péniszágyút a színpadi elemek közül, és a Pussy nevezetű dalt is kiszedték a setlistből – kérdéses, hogy a többi turnéállomás esetében is így lesz-e.
A banda június 14-én, szerda este a szlovákiai Trencsénben, pontosabban az ottani reptéren fog koncertezni, amire 40 ezer nézőt várnak. A Paraméter információi szerint azonban nem mindenki örül a Rammstein érkezésének.
A hívők istenkáromlónak minősítették a zenekart, és a helyi római katolikus templomban megbocsátásért esedeztek, illetve azért imádkoztak, hogy elmaradjon a fellépés. A trencséni állomást akkora érdeklődés övezi, hogy a rendőrség közlekedési útmutatót tett közzé, és közel száz rendőr felügyel majd a rendre a koncert alatt.
Ha minden a terv szerint halad, a magyar közönség július 11-én és 12-én találkozhat a bandával a Puskás Arénában. Ám előttünk még hátravan a két berni, a madridi, a lisszaboni, a padovai és a két groningeni fellépés.
Nincs nyomozás az ügyben?
A zenekar zaklatási vádakkal kapcsolatban kiadott közleményében már úgy fogalmazott, nem tudnak arról, hogy hivatalos vizsgálat folyna az ügyben, ami a Bild információi szerint valóban így lehet. Ahogy a német lap megírta, a vilniusi rendőrség egyelőre nem indított eljárást Lindemann ellen, azonban Shelby Lynn panaszt nyújtott be ezen döntéssel szemben.
Tegnap benyújtottam egy írásos kérvényt. Hozzáférést kértem a fájlokhoz is. Nagyon felzaklatott, ahogy a litván rendőrség eljárt
– mondta a Die Weltnek Lynn.
A vilniusi rendőrség ugyanakkor azt közölte a Bilddel, nem tudnak Shelby Lynn panaszáról. Míg a vilniusi államügyészség megerősítése szerint jelenleg a rendőri határozattal foglalkoznak, amelyet még jóvá kell hagynia az ügyészségnek is.