A baba, amely űrhajósként és orvosként hódította meg a világot

GettyImages-71996777
2023.06.17. 06:00
Július 20-án érkezik a mozikba a Barbie-film, amelynek főszerepében Margot Robbie és Ryan Gosling tűnik fel, és az eddig megjelent előzetesek alapján a készítők pontosan ugyanazt a rózsaszín, habos-babos világot teremtették meg a produkcióhoz, amit mindegyikünk elképzel, ha a Barbie babákra gondol.

Valószínűleg a legtöbbünk tudná folytatni a mondatot, ha meghallaná, hogy „I′m a Barbie girl”, ami a dán Aqua zenekar Barbie girl című számának refrénjét takarja, és az 1959-ben a Mattel által útjára indított Barbie baba köré képzelt világot mutatja be.

Hasonló koncepciót alapul véve álltak neki a készítők a Barbie-film forgatásának is, amelyet nagy várakozás előz meg. A hazai mozikban július 20-tól megtekinthető produkció főszerepében, Barbie-ként Margot Robbie, míg Kenként Ryan Gosling tűnik fel – ami már önmagában elég erős párosítás.

A film alapjául szolgáló Barbie babák szinte minden kislány életében fontos szerepet játszanak gyerekkorban, ám a Mattel-játékkal kapcsolatos kezdeti szemléletmód az elmúlt évtizedekben nagyban változott. A szőke, fehér bőrszínű, tökéletes alakú csinibaba küllemét tükröző Barbie-t érték már rasszista vádak, valamint többek kifogásolták azt is, hogy nem mutat reális képet a női testről, oroszlánrészt vállalva abból, hogy testképzavar alakuljon ki a fiatalokban – és közülük néhányan még felnőttként is arra törekszenek, hogy úgy nézzenek ki, mint Barbie vagy Ken. Ezen problémák kiküszöböléseképp már piacra dobtak többek között Down-szindrómás, molett alkatú és színes bőrű Barbie babát – sőt olyat is, amelynek űrhajós, énekes vagy orvos a foglakozása.

A 64 éve megalkotott játékra meleg szívvel emlékeznek vissza az időközben nővé cseperedett lányok, aminek köszönhetően valószínűleg a Barbie-filmre is nagy lesz az érdeklődés. A július 20-án érkező produkció előfutáraként most egy kvízzel mérjük fel olvasóink tudását a Barbie babához köthető érdekességekkel kapcsolatban.

(Borítókép: Chris Jackson / Getty Images)