18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Tragédiák kísérték a Def Leppard útját

2023.06.19. 10:55
A Def Leppard a 80-as évek egyik legkiemelkedőbb rockbandája volt – és még ma is aktívak –, azonban a zenekarnak nem egy tragédiát kellett átvészelnie ezen évtizedben. Az együttes által a napokban kiadott könyvben többek között azt az időszakot elevenítik fel, amikor egyes tagok alkohol- és drogproblémákkal küzdöttek, illetve egyikük egy balesetben elvesztette a karját.

A Def Leppard a megalakulását követően az egyik legnagyobb hatással bíró brit zenekarrá nőtte ki magát. A hard rock együttest 1977-ben alapította a még tinédzser Rick Savage basszusgitáros, Pete Willis gitáros és Tony Kenning dobos, majd Tony Kenning helyére Rick Allen érkezett, illetve Steve Clark gitáros is a bandához csatlakozott. Az évtizedekkel ezelőtt megalakult együttesek nagy részéről elmondható, hogy a 80-as években élték virágkorukat, ám ezzel együtt nem mindegyikük emlékszik vissza meleg szívvel erre az időszakra, köztük a Def Leppard sem.

A többek között a Photograph, a Pour Some Sugar on Me és a Love Bites slágerekről elhíresült banda június 13-án jelentetett meg egy önéletrajzi ihletésű könyvet Definitely: The Official Story of Def Leppard címmel, amiben azon vészterhes időkre emlékeznek vissza, amelyek megnehezítették a zenekar életét, és megakadályozták karrierjük építését. Az alkohol-és drogproblémák mellett ugyanis a veszteséggel és az újrakezdéssel is szembe kellett nézniük.

Súlyos baleset történt

A Def Leppard eddigi fennállásának egyik leginkább észhez térítő mozzanata Rick Allen doboshoz kötődik, aki 1984. december 31-én autóbalesetet szenvedett, aminek következtében leszakadt a bal karja, és három hétig kómában volt. Ahogy Joe Elliott énekes a kötetben kifejtette, két-három órán át abban a hitben voltak, hogy Allennek el kell hagynia a zenekart, mivel nem létezik olyan, hogy félkarú dobos.

Ez idő alatt visszatették a karomat, majd újra leszedték, mert elfertőződött, és fogalmam sem volt minderről. Amikor észhez tértem, nem akartam többé itt lenni. Csak el akartam tűnni, egyszerűen úgy éreztem, hogy teljesen megsemmisültem 

 – idézte fel Allen a könyvben. 

A dobos azonban végül visszatért hivatásához, és úgy oldották meg, hogy a felépülése alatt gyakorolni tudja a két lábbal és egy kézzel való dobolást, hogy egy darab habszivacsot helyeztek az ágya aljához, így egyszerűbben tudott felülni, illetve a szivacsot a végtagjaival püfölve próbált gyakorolni, és hozzászokni a kialakult helyzethez. Ahogy Elliott kiemelte a kötetben, a balesetet követő egy héten belül Allen már meg volt győződve arról, hogy nem hagyja abba a dobolást. Később kapott egy speciálisan kialakított dobkészletet is elektromos lábpedállal, ami lehetővé tette, hogy azt játssza, amit a bal karjával korábban.

A káros szenvedélyek a vesztét okozták

A könyvben felemlegették a zenekar egykori gitárosának, Pete Willisnek a történetét is, aki nem vetette meg a káros szenvedélyeket. A droghasználatát ugyanakkor nem tudta már kordában tartani, és teljesen kicsúszott a kezei közül az irányítás. Ahogy Elliott felidézte, az 1981-es európai turnéjuk során egyik este Willis teljesen kikészülve feküdt le aludni, míg a zenekar többi tagja a bárban maradt. Elmondása szerint amikor később felértek a szobáikhoz, a lift szőnyegét fehér por borította be, benne pedig lábnyomok voltak.

37-38-as méretű, magasabb sarkú csizma. Egymásra néztünk, és azt mondtuk: »Ez Pete.« Felmentünk a mi emeletünkre, és követtük a fehér por nyomát Pete szobájáig

– elevenítette fel.

Mint hozzátette, a Pyromania című daluk felvétele során Willis alkohol- és drogproblémái még súlyosabb fordulatot vettek, ezért a bandatagokkal komoly döntést hoztak, és kirúgták őt a zenekarból. Elliott kifejtése szerint a gitáros felajánlotta, hogy elmegy rehabra, de ők úgy vélték, túl későn jutott eszébe, így megváltak tőle. Bár úgy hitték, az Allennel és a Willisszel történtek után már mindenen túl vannak, hasonló veszteséget kellett átélniük a másik gitáros, Steve Clark miatt, akinek meggyűlt a baja az alkohollal. 1989-ben és 1990-ben elvonóra ment, illetve a bandatagok hat hónapnyi szabadságot adtak neki, hogy összeszedhesse magát, ám nem így történt. Clark 1991. január 8-án alkoholmérgezésben, illetve a beszedett különféle szerek együttes hatásának eredményeként vesztette életét. 

Steve fájdalomcsillapítót szedett, mielőtt meghalt, mivel elesett a járdán, és eltört egy bordája. Az akkori barátnője sem volt túl nagy segítség, mivel korábban függő volt, így az ivás mellett mindenféle cuccot szedtek

– idézte fel Phil Collen gitáros.

Ahogy Rick Allen hozzátette, annak ellenére, hogy Clark fizikailag már nincs köztük, lélekben velük van, és arra inspirálja őket, hogy még jobbak legyenek. A gitáros egyébként 2019-ben a Def Leppard többi tagjával együtt került be a Rock & Roll Hírességek Csarnokába.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport