Összehúzta a nadrágszíjat Károly király, utolérte az infláció a királyi családot

2023.06.29. 11:45
Hiába áll rendelkezésükre több millió font, télen már csupán 19 fokra melegíthetik otthonaikat az uralkodói család tagjai. Károly király a károsanyag-kibocsátással magyarázta a döntését, de az infláció és az energiaárak miatt is mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kincstárnoknak.

Költséges volt az elmúlt egy éve a brit királyi családnak, és ezt a pénztárcájuk is megérezte. Michael Stevens, az uralkodó kincstárnoka közzétette az éves költségvetését Károly királynak és családjának, amiben több meglepő dolog is szerepelt.

Az utóbbi tizenkét hónapban ünnepelték II. Erzsébet néhai királynő uralkodásának 70. évfordulóját, majd gyászba borult az ország a halála miatt. A temetését követően megkoronázták idősebbik fiát, Károlyt mint III. Károly király, és ez súlyos összegekbe került az adófizetői pénzekből gazdálkodó udvarnak. 

Csak a temetési ceremónia 162 millió fontba, vagyis közel 70 forintba került a jelentés szerint. 

Cserébe viszont ötödével csökkentették a fűtési költségeiket, miután Károly király kiadta, hogy csak 19 fokra lehet felfűteni a család épületeit, és 43 százalékkal kevesebb káros anyagot bocsátottak ki az utazásaik alatt. 

A jelentésben azonban nincsen megemlítve az a 6 millió font, amit a trónörökös, Vilmos herceg gyűjtött a hajléktalanok megsegítésére. A kritikusok szerint viszont így is jóval többe kerül a lakosságnak a királyi család, mint amennyit beismernek.

A Reuters cikke szerint viszont Harry herceg és Meghan Markle jókora összeggel növelte a királyi büdzsét. A sussexi hercegi pár ugyanis visszafizette nekik azt az összeget, amit az adófizetői pénzekből kaptak arra, hogy egykori otthonukra, a Frogmore Cottage-re fordítsák.