Trón nélküli király tüntette ki Novák Katalint

Getty2.png
2023.07.04. 17:22
Június 30-án a Sándor-palotában Novák Katalin az I. Ferenc Királyi Rend nagykeresztjét vehette át a rend nagymesterétől, Bourbon-Szicíliai Károly királyi hercegtől, Dél-Itália és Szicília egykori uralkodócsaládjának jelenlegi fejétől, aki azért járt most Magyarországon, hogy egy segélyszállítmányt juttasson el a kárpátaljai rászorulóknak.

A köztársasági elnök a napokban olyan illusztris nevekhez csatlakozott, mint Ilona román és Benedetta dán királyi hercegnő vagy a néhai Margaret Thatcher. Ugyanis a magyar államfő is megkapta az 1829-ben alapított I. Ferenc Királyi Rendet, amellyel az 1861-es olasz egyesítésig létező Két Szicília Királysága ismerte el a polgári személyek közszolgálatban, a tudományok vagy a művészetek területén, netán gazdasági vonalon szerzett érdemeit. Az I. Ferenc király által alapított rendnek három fokozata van, Novák Katalin a dámák nagykeresztjét kapta, amely a legmagasabb, nem katonai szolgálatot végző hölgyeknek adható elismerés.

A ceremóniára a Sándor-palotában került sor, ahova magyarországi, hivatalos útjának részeként látogatott el a királyi család. A családfőt felesége, Kamilla, Castro hercegnéje, illetve a pár két lánya, a trónörökösi címet is viselő Mária Karolina, Palermo és Calabria hercegnője, valamint húga, Mária Klára, Capri és Noto hercegnője is elkísérte. A királyi családot Kövér László házelnök is fogadta a Parlamentben, illetve megtekintették a Szent Koronát is.

Az ifjú hercegnők honlapján a következő olvasható a találkozót illetően: „Nagyon megérintettek bennünket Novák elnök asszony szavai, nagyon hálásak vagyunk, hogy megismerhettük. Ez az egyedülálló élmény több erőt és reményt adott nekünk, hogy tovább harcoljunk és felemeljük a hangunkat, felnézve arra a nagyszerű példára, amelyet Novák elnök asszony mutatott országának és polgárainak. Eredményei egyértelműen bizonyítják, hogy kemény munkája révén egy nő képes inspirációvá válni, különösen a fiatalabb generáció számára.”

A korona és a trón már oda, mégis szüntelenül reprezentálnak

A napóleoni háborúk végével a már a 15. századtól együtt irányított Nápolyi és a Szicíliai Királyságot egy államalakulatba olvasztották Európa újrarendezésekor a bécsi kongresszuson. A Két Szicília Királysága mindössze 1816–1861 közt állt fenn, élére pedig visszatették a Napóleon által elűzött Bourbon-család a spanyolból kivált nápolyszicíliai ágát. Az alkotmányos kormányzást pár éven belül kemény abszolutizmus váltotta fel, mind a négy uralkodó regnálása alatt folyamatos volt az eltérő politikai nézeteket vallók üldözése és bebörtönzése, ami több felkelést is kirobbantott e pár évtizedben az egyébként iparilag Európa egyik legfejlettebb területének számító államban.

A francia eredetű, egykor a Parmai Hercegségben és Spanyolországban jelenleg is uralkodó Bourbon-család helyi ágát végül is Garibaldi és vörösingesei zavarták el a nép segítségével: 1861. április 27-én Nápolyban és Cataniában is kikiáltották az ország megszűnését, a Bourbon-ház trónfosztását, valamint Dél-Itália és Szicília csatlakozását a Szárd-Piemonti Királysághoz  a későbbi Olasz Királysághoz. Érdekes magyar vonatkozás, hogy az utolsó királyné, a bajor uralkodóházból származó Wittelsbach Mária Zsófia a mi Sissink húga volt, aki hősiesen védte maroknyi lojális katonájával a még megmaradt gaetai várat. Garibaldit is lenyűgözte ez, így „Gaeta Oroszlánjának” és csapatának szabad elvonulást ajánlott fel a még ideig-óráig létező Pápai Állam területére.

Segélyszállítmány Kárpátaljára

A család száműzetésbe vonult, az egyik ág jelenleg Madridban él, Novák Katalin vendégei pedig ha az otthonukról van szó, akkor ingáznak Párizs, Monte-Carlo és a francia Riviéra közt. Mindkét ág magát tekinti a trón jogos örökösének, de a spanyol ágat csak a spanyol királyi család támogatja ebben a hitben.

Károly herceg és családja sokat reprezentál, sokszor látogatnak az olasz csizma déli részére és Szicília szigetére is, valamint aktívan részt vesznek a Konstantini Szent György Lovagrend karitatív akcióiban. Magyarországra is ezért érkeztek most, hogy a rend képviseletében több tízmillió forint értékben egészségügyi felszereléseket, élelmiszereket, higiénés termékeket és kerekesszékeket tartalmazó segélyszállítmányt juttassanak el Kárpátaljára a leginkább rászorulókhoz, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével. A rend magyarországi képviselője, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint a rend nagymestere, Ő Királyi Fensége Bourbon-Szicíliai Károly királyi herceg, Castro hercege Máriapócson tartottak sajtótájékoztatót katolikus és görögkatolikus egyházi vezetők gyűrűjében.

Örökösödési perpatvar és a börtön réme

Bár a brit trónon ülő druszáik szélesebb ismertségnek örvendenek, a nápolyi Károly és Kamilla sem ismeretlenek éppenséggel az európai elit köreiben. A castrói hercegi pár frigye felett nem más bábáskodott például, mint II. Albert monacói herceg, aki mindkettejüknek jó barátja, így ő mutatta be őket egymásnak. A hercegné eredeti neve Camilla Crociani, családja igen ismert Olaszországban, édesapja, Camillo Crociani, egy botrányos korrupciós ügy miatt végül is a börtön elől Mexikóba szökő, dúsgazdag üzletember, édesanyja pedig Edoarda „Edy” Vessel híres, Fellini-filmben is játszó színésznő és szexszimbólum volt.

A hercegné megromlott kapcsolata húgával, a római Boncompagni-Ludovisi hercegi családdal szintén arisztokratikus házasságot kötő, de már elvált Cristianával évekkel ezelőtt uralta a szalagcímeket, mivel az ügy a bíróságon kötött ki, és Kamilla hercegnét már a börtönbe vonulás eshetősége fenyegette. A két Crociani-lány örökségének egyik része, a 445 millió eurót (166 milliárd forintot) érő Van Gogh-, Picasso-, Cézanne-, Chagall-, Matisse-, Renoir-, Gauguin-, Modigliani- képgyűjtemény nekünk, magyaroknak is mond valamit, ellenben a 200 millió eurót érő Vitrociset vállalat kevésbé.

A hercegné érdekeltségébe tartozó cég többek közt védelmi és légiforgalmi irányító rendszerekkel, műholdas és távközlési technológiákkal foglalkozik. Fontos ügyfeleknek szállítanak, például három olasz rendfenntartó erőnek (rendőrség, Carabinieri és a pénzügyőrség) is ők biztosítják a rádióvonalait. A szövevényes, offshore-cégekkel tarkított ügy lényege, hogy a család fölött matriarchaként uralkodó Edy Vessel kisebbik lányát kisemmizte volna, mivel az mindössze pár hónap után otthagyta főnemes férjét. Az évtizedes perben a bíróság végül is a felperesnek adott igazat, így Kamilla hercegnét kötelezték rá, hogy az elrejtett örökségből kifizesse a húga részét három héten belül. A hercegné azzal érvelt, hogy nem tud ilyen gyorsan ekkora összeget likviddé tenni, hiába fenyegetik egyéves letöltendő börtönbüntetéssel.

Influenszer-pénz Monacóba

És hogy mit csinál akkor, ha éppen nem a nemzetközi társasági előkelőségek életét éli, kitüntetéseket ad át vagy elrejtett vagyonokért hadakozik a jogrendszerrel? Például segít az egyre inkább bevételeket veszítő Monacónak újra menővé válni – II. Albert herceg megbízásából.

Ennek értelmében megalapította 2018-ban az Influencer Awards Monacót, amelynek legfőbb célja, hogy a jelölt vagy díjazott influenszerek révén minél inkább ráirányítsa a sokmilliónyi, new millennials generációs követők figyelmét a hercegségre, és rábírja azokat, hogy ne a közel-keleti olajmonarchiákban, netán más luxusdesztinációkon verjék el a szüleik pénzét, hanem csakis Monte-Carlóban. Érdekes egyébként, hogy ennek is volt egy hazai vonatkozása, a hercegné által elnökölt szakmai zsűri döntésének értelmében eddigi egyetlen magyarként jutott az első évben a legjobb húsz közé Tóth Enikő luxus divat- és életmódblogger.

Egy szó, mint száz, a dél-olasz trón valószínűleg már végérvényesen elveszett, de ha jól állnak a csillagok, ki tudja, lehet, hogy még visszatér a család a trónfosztott állapotból az élvonalba. A pletykalapok szerint ugyanis Mária Klára hercegnő nem mással randevúzik, mint a dán trón örökösével, Keresztély herceggel. És ebben a családban úgy látszik, tényleg bármi megeshet. Ki gondolta volna, hogy az egykori nagy ellenség, a trónról őket letaszító Bonaparte Napóleonnak a vérvonala is a família részévé válik? A Bonaparte császári család jelenlegi feje ugyanis nem más, mint Károly herceg szeretett unokaöccse.

A szerző luxusszakértő.

(Borítókép: Bourbon-Szicíliai Károly felségével, Kamillával, Castro hercegnéjével és lányaikkal, a trónörökösi címet is viselő Mária Karolinával és Mária Klárával. A kép jobb szélén Edoarda Vessel, a hercegné édesanyja. Fotó: Getty Images Europe)