király
Egyesek szerint kérdéses, hogy ha a Prágában nevelkedett, Csehországba visszavágyó balett-táncos király meghal, az nem a monarchia végét jelentené-e.
A volt koronaherceget az államrend elleni összeesküvés miatt vették őrizetbe, és tartják fogva vádemelés nélkül, sokak szerint teljesen jogtalanul.
Dél-Afrika szerint Izrael megsértette a szuverenitását, a botrányhős király szerint neki viszont se az elnök, se a miniszterelnök nem a felettese.
Amerika ünnepelni készül, de lehet, hogy III. Károly király kihagyja a nagy eseményt.
Huszonöt év után kiderülhet az igazság.
A közel hat évre ítélt férfi memoárja februárban jelenik meg, szó lesz benne sikerről és bukásról, a börtönévekről és az újrakezdésről is.
A mesterséges intelligenciával készült videóban a demokraták meghajolnak az amerikai elnök előtt.
Elárulta, hogy mit tervez trónra lépésekor.
2025. szeptember 11., 10:45
Úgy tűnik, a herceg kibékülhetett édesapjával.
2025. augusztus 22., 06:35
Gyilkos vagy félreértett hős?
Elhanyagoltságra panaszkodva hagyta el a királyi palotát.
A Buckingham-palota közzétette a brit uralkodó koronázási ajándékainak listáját.
Az uralkodó méltatta a rák ellen küzdő szervezeteket.
Már idén beszámolhatnak a történészek a korszakos eredményekről.
Az uralkodó leszögezte, a holland védelmi iparnak újra hadra foghatónak kell lennie.
A Hunyadi-család nem tartozott a kedvencei közé.
Egy manhattani ügy miatt.
2025.01.08. 09:43 Módosítva: 2025-01-09 07:10:10
Elvis slágereivel és csípőmozgásával megőrjítette az 50-es, 60-as évek ifjúságát.
2024. augusztus 30., 13:17
Tuheita a minap még uralkodásának 18. évfordulóját ünnepelte.
Több mint 2000 milliárd forintra becsülik vagyonát.
Joyce Wallach egykor a görög király jobbkeze volt.
Antibiotikumokkal kezelik.
A műtét lehetővé tette biztonságos hazautazását, amelyre a napokban kerülhet sor.
Mosolyogva integetett templomba menet, a királynéja kíséretében.
2024.02.05. 19:10 Módosítva: 2024-02-06 18:14:25
Továbbra is folytatja alkotmányos államfői szerepét.
2023. december 26., 13:10
Vilmos Sándor szerint önvizsgálat is kell a kiengesztelődéshez.
145 millió eurós kártérítést követel a volt uralkodótól.
2023.08.20. 14:03 Módosítva: 2023-08-21 11:28:34
A személyiségének megrajzolása viszont nehezebb feladat.
2023. augusztus 16., 06:06
New York-i ügyvéd és stílusikon hercegnő is benne van a pakliban.
A Bourbon királyi család nápoly–szicíliai ágától kapott rangos érdemrendet az államfő.
Eddig ismeretlen dologra derült fény.
Megkapták a meghívót a koronázási ceremóniára.
Vallott a komornyik.
Egy magyar dráma igaz története.
Zámbó Jimmy ezen a napon ünnepelné 65. születésnapját.
II. Konsztantin 1964-ben lépett trónra.
2022. december 25., 20:06
Korábban a miniszterelnök is hasonlóan tett.
2022.11.30. 17:59 Módosítva: 2022-12-01 14:46:03
De vajon életében mennyire volt sikeres az örök XXI. kerületi lokálpatrióta?
Már elkészültek az első, III. Károly király arcképével ellátott pénzérmék.
2022. szeptember 14., 15:11
2022. szeptember 13., 13:13
2022. szeptember 13., 06:49
II. Erzsébet királynőt gyászolja a világ.
2022. szeptember 12., 06:15
2022. szeptember 11., 06:50
II. Erzsébet királynőt gyászolja a világ.
2022. augusztus 27., 14:31
A hajók az Anglia elleni La Hougue-i csatában süllyedtek el 1692 májusában.
2022. augusztus 9., 10:59
A kutatók már csak néhány lépésre vannak attól, hogy Mátyás király földi maradványait is azonosíthassák.
2022. augusztus 7., 16:07
A házelnök a Szent Király Szövetség 25. találkozóján beszélt.
Az uralkodó 2015 óta vezeti az országot.
A német festő arról híres, hogy végig illusztrálta az első világháborút.
2021. november 30., 20:01
Ez volt a hétfő az Indexen.
Francai kisvárosból a svéd trónra. Jakobinusból király, Jean Baptiste Bernadotte élete.