Szakításának köszönhető Hollywood legendás házassága

GettyImages-1242330487
2023.07.08. 07:02
Nevét és arcát szinte mindenki ismeri a szakmában és a filmrajongók körében is, mégis a legnépszerűbb férfiszínészekkel ellentétben karakterét sokkal inkább mellékszereplőnek, mintsem ikonikus főszereplőnek tartják – ma ünnepli 65. születésnapját Kevin Bacon! És hogy mennyire ismeri a színészt? Mai kvízünk kitöltésével ezt is kisütheti!

A jellegzetes tekintetű színész a pennsylvaniai Philadelphiában született 1958. július 8-án, öt testvére közül ő volt a legfiatalabb. Már fiatalon eldöntötte, hogy melyik pálya az övé, a siker azonban nem jött könnyen számára. 

Mindössze 17 éves volt, amikor álmait követve elhagyta a családi fészket, és New Yorkba költözött, hogy színészként keresse a kenyerét. Kevin Bacon első filmszerepe az 1978-as Party zóna című filmvígjáték volt, azonban nem vezetett azonnali hírnévhez. Emellett a Search For Tomorrow (1979) és a Vezérlő fény (1980–1981) című televíziós sorozatok néhány részében is szerepelt.

1982-ben nyert Obie-díjat a Forty-Deuce című darabért, amely utcai csalókról szólt, és hamarosan debütált a Broadwayn a Slab Boys színdarabban, az akkor még ismeretlen Sean Penn-nel és Val Kilmerrel. 

Ugyanebben az évben Barry Levinson Az étkezde című alkotásában szerepelt olyan színészekkel, mint Steve Guttenberg, Daniel Stern, Mickey Rourke, Tim Daly és Ellen Barkin. A filmet Oscar-díjra jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában, ezt követően pedig már Kevin Bacon neve is felkerült a hollywoodi sikerlistára. 

Ezt követően olyan produkciókban tűnt fel, mint a Tremors – Ahová lépek, szörny terem, az Egyenesen át, a Veszélyes vizeken, az Egy becsületbeli ügy, az Apollo-13 vagy éppen az  X-Men: Az elsők. És hogy mit lehet még tudni a leghíresebb Baconről? Mai kvízünkből mindent kisüthet!

(Borítókép: Kevin Bacon. Fotó: Nathan Congleton / NBC / Getty Images)