Megszólalt az Eufória 25 évesen meghalt sztárjának édesanyja

2023.08.06. 06:42
Az augusztus 1-én elhunyt színészről, Angus Cloudról az a hír terjedt a közösségi médiában, hogy önmaga vetett véget életének. Most édesanyja oszlatja el ezeket a hamis állításokat Facebook-posztjában.

Ahogy azt kedden közöltük, nem várt tragédia történt az Eufória egyik színészével: csupán 25 évesen meghalt Angus Cloud.

Eddig azt feltételezték, a férfi öngyilkosságot követhetett el, mivel nem tudta feldolgozni édesapja halálát, aki rákban hunyt el nem sokkal ezelőtt. Cloud egy héttel édesapja temetése előtt végezhetett magával.

Azonban Angus Cloud édesanyja másképp nyilatkozott a People magazinnak. Négy nappal a tragédia után Lisa Cloud a Facebook-oldalán közzétett posztjában úgy fogalmazott,

a fiam arról beszélt, hogy segíteni akarja testvérei főiskolai tanulmányait, valamint érzelmileg és anyagilag is segíteni akar nekem. Nem állt szándékában véget vetni az életének.

Hozzátette, „nagyon boldognak látszott élete utolsó napján”.

A gyászoló édesanya elmondta, mikor a tragédiát megelőző este aludni mentek, megölelték egymást, és elmondták, mennyire szeretik egymást. „Nem tudom ezek után mit vihetett a szervezetébe” – írta.

Csak annyit tudok, hogy a fejét az íróasztalra hajtotta, ahol művészeti projektjein dolgozott, elaludt, és többé nem ébredt fel

– emelte ki Lisa Cloud.

A hölgy visszaemlékezett fia tíz évvel ezelőtti fejsérülésére is, ami elmondása szerint hatalmas szerencse, hogy nem a legrosszabbal végződött. „Kapott tíz extraévet, amit a legkreatívabb, legodaadóbb módon használt ki” – fogalmazott. Kiemelte, hogy szerinte fia az Eufória című sorozattal egy nagyon fontos beszélgetést indított el az együttérzésről, hűségről, elfogadásról és a szeretetről.

Angus Cloud édesanyja arra kérte fia rajongóit, igyekezzenek mindennap valami jót tenni, és a jót visszaadni a világnak.

A közösségi médiában megjelent bejegyzések szerint a halála szándékos volt. Szeretném, ha tudnátok, hogy ez nem így van

– zárta posztját.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu/

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.