Harry herceg és Meghan Markle ismét darázsfészekbe nyúlhat

További FOMO cikkek
-
Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
- Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
- Tóth Gabi: Nem csaltam meg a férjemet, tiszteltem őt, a gyerekem apja
- Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
- Bevándorlók büszke gyermeke, aki történelmet írt az idei Oscar-gálán
Harry herceg és Meghan Markle már évek óta igyekeznek a saját útjukat járni, aminek a részét képezte az is, hogy maguk mögött kellett hagyniuk korábbi életüket. A királyi sarjnak ebben segítségére volt a januárban debütált önéletrajzi könyve, a Tartalék, amelyben még ha nem is minden részletre kiterjedően, de kiírta magából a családjával szembeni ellenérzéseit. Hasonló megkönnyebbülést nyújthatott a Harry&Meghan című netflixes sorozat, amelyben a hercegi pár a saját szemszögéből mutatta be, milyen érzés egy olyan família tagjának lenni, ahol állandó támadások kereszttüzében kell élniük. A királyi kötelezettségekről való lemondással már önmagában nagy árat fizettek, az addig megszokott privilégiumoktól megfosztották őket, a hercegnek – ahogy arról a könyvében beszámolt – meg kellett tanulnia bánni a pénzzel – korábban abból élt, amit az apjától, III. Károlytól kapott –, illetve az Egyesült Államokba költözésük óta önállóan kell helytállniuk.
Az új életük egyik alappillérét és a valamivel biztosabb jövőt jelentette, hogy cégük, az Archewell Productions 80 millió fontról, azaz jelenlegi árfolyamon körülbelül 35,9 milliárd forintról szóló szerződést kötött a Netflixszel több produkció legyártása kapcsán. Ezek egyike volt az előbb említett, nézettségi rekordot döntő Harry&Meghan-sorozat, illetve tavaly decemberben jelent meg a platformon a Live to Lead dokusorozat, amelyet szintén ők készítettek. Az előbbiek mellett a megállapodásuk értelmében érkezik még a Netflixre a Heart of Invictus, ami a Harry herceg által alapított Invictus játékokról fog szólni, továbbá a legújabb hírek szerint a pár cége elsőként vásárolta meg egy regény szerzői jogait, hogy azt filmvászonra vigyék.
Új bizniszbe fogtak
Bennfentesek elmondása szerint Sussex hercege és hercegnéje nem tervez több olyan produkciót, amelynek főszerepében ők állnak, mivel úgy vélik, már elmondták, amit el kellett mondaniuk. Talán részben ennek köszönhető az is, hogy átnyergeltek a fiktív történetekre, és megvásárolták Carley Fortune egykori újságírónő Meet Me At The Lake című romantikus regényének szerzői jogait. A Sun értesülései szerint hárommillió fontba, vagyis körülbelül 1,3 milliárd forintba kerülhetett nekik ez az üzlet.
A kötet – amely már megjelenésének első hetében 37 ezer példányban kelt el – egy harmincas éveiben járó párról szól. Az ő történetükön keresztül hívja fel a figyelmet a szerző az olyan témákra, mint a gyerekkori traumák, a szülés utáni depresszió vagy a mentális egészség. Egyesek párhuzamot véltek felfedezni a könyv két főhősével történtek, illetve Harry herceg és Meghan Markle között. Előbbi esetében az adja a hasonlóságot, hogy a kötet egyik karaktere autóbalesetben veszti el a szülőjét, ahogy a királyi sarj anno az édesanyját. A kábítószer-használatról szintén szó van a regényben, ahogy a herceg is sokféle drogot kipróbált fiatalként. A hercegné esetében csak azt az egyezést vélték felfedezni, hogy a könyv főszereplői Torontóban élnek, akárcsak korábban Markle hét éven át.
Sőt azt feltételezik, hogy mivel Carley Fortune írónő torontói, ebből kifolyólag ismerhetik egymást a hercegnével, ami alapjául szolgálhatott a sikeres üzlet létrejöttének. A szerzőnek egyébként a Meet Me At The Lake a második könyve, amelyet a szintén bombasiker Every Summer After előzött meg – és érdekes részlet, hogy a korábban újságíróként dolgozó Fortune írt cikkeket Meghan Markle-ről, többek között a rendezetlen frizurájáról. Kérdéses viszont, hogy a könyvből készült és egyelőre sikeresnek ígérkező netflixes produkció nem szenved-e majd amiatt kárt, mert Sussex hercege és hercegnéje tette rá a kezét.
Történt már korábban hasonló: a Live to Lead dokusorozatuk egyik epizódjában feltűnő volt új-zélandi miniszterelnök, De Jacinda Ardern a széria megjelenését követően teljesen elhatárolódott a projekttől, mondván: nem tudta, hogy az a párhoz köthető. Tekintve, hogy az elmúlt évek mennyire megtépázták a sussexiek hírnevét, könnyen meglehet, hogy már csak pusztán emiatt a Meet Me At The Lake filmes adaptációja több bántást fog kapni, mint amennyit megérdemelne.
Bukták a szerződést
Az utóbbi hónapokban szárnyra kaptak olyan híresztelések is, hogy veszélyben lehet Harry herceg és Meghan Markle netflixes megállapodása, ám valószínűleg ahhoz köthető ez a feltételezés, hogy a pár egyelőre nem teljesítette a szerződésben foglalt, több produkcióról szóló megegyezést, ami a közeljövőben még változhat – és a Meet Me At The Lake szerzői jogainak megvásárlása utal erre a leginkább. Akad ugyanakkor olyan megállapodás, amit felbontottak velük. A Spotifyjal korábban 16 millió fontban, azaz hétmilliárd forintban egyeztek meg, amiért cserébe az Archetypes podcasthez kellett adásokat felvenniük.
A podcastnek Meghan Markle volt a házigazdája, aki olyan hírességekkel beszélgetett, mint Mariah Carey, Serena Williams vagy Trevor Noah. Az Archetypes rendre a hallgatottsági rangsor élén szerepelt, ám a megállapodás óta csak 12 epizód készült el a podcasthez, amivel nem teljesítették a szerződésben foglaltakat. Ezzel kapcsolatban korábban a Spotify és az Archewell Audio közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaztak: kölcsönösen megegyeztek abban, hogy elválnak útjaik, és büszkék a közösen készített sorozatra. Ugyanakkor Bill Simmons, aki a Spotifynál a podcastekért felelős, akkoriban nem fogalmazott túl finoman a saját műsorában az esetről:
Kib*szott szélhámosok – ezen a címen kellett volna podcastot indítani nekik. Egyszer majd leiszom magam, és elmesélem, milyen Zoom-hívásom volt Harryvel. B*sszák meg! Szélhámosok!
– fakadt ki akkor.
(Borítókép: Harry herceg és Meghan Markle. Fotó: Rolf Vennenbernd / picture alliance / Getty Images)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
3 órája
- FOMO
Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
A rapper videóban üzent.
32 perce
- FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók
Szerinte az edukáció a fontos.
március 5., 06:27
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
5 órája
- FOMO
Ötórás Depeche Mode koncert jön sztárfellépőkkel
Novemberre már megvan a programunk.
március 4., 16:35
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
március 4., 09:53
- Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe
A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.
1 órája
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?
A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.
március 1., 08:00
- FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót
Teljesült a riporter kívánsága.
március 1., 10:55
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében
Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.
5 órája
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
9 órája
- FOMO
Megszületett Elon Musk 14. gyermeke
Az új jövevényt Seldon Lycurgusnak nevezték el.
március 1., 12:32
- FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket
A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.
március 3., 17:03
- FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
március 5., 11:11
- FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát
A rendőrség elfogta a garázdákat.
március 3., 16:07
- FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket
Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.
március 1., 19:00
- Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump
Németországból mozgatnák át az egységeket.
9 órája
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
10 órája
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
41 perce
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell
Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.
március 1., 14:06
- FOMO
Tóth Gabi: Sokszor volt olyan gondolatom, hogy ha nincs a Hanni, akkor én inkább elmegyek egy másik világba
Az énekesnő Hajdú Péter műsorában nyílt meg.
március 3., 07:40
- FOMO
Hidrogéntermelő vitorlás lehet a megújuló energia zászlóshajója
Mobilitásának köszönhetően hatékonyabb lehet, mint a szélturbinák.
március 2., 11:37
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát
Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.
2 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool
A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.
7 perce