2024. július 14. 21:00
Spanyolország
Anglia

Sylvester Stallone kihívta bokszolni Ferenc pápát

2023.09.08. 18:40
A híres akcióhőst és családját a Vatikánban fogadta a katolikus egyházfő, ahol Sylvester Stallone a filmjeinek említésekor bokszra emelte ökleit, és kihívta Ferenc pápát.

Sylvester Stallone és családja pénteken a Vatikánban járt, ahol Ferenc pápával magánaudencián fogadta őket. A találkozás első pillanataiban a Szentatya rögtön azzal indított, hogy elmondta a színésznek: az ő filmjein „nőtt fel”.

Erre Stallone – akinek neve és karaktere végérvényesen összeforrt olyan szerepekkel, mint a bokszlegenda Rocky Balboa, vagy az egyszemélyes hadsereg Rambo – nevetve ökölbe szorította kezeit, mintha verekedni készülne, és azt mondta:

Készen áll? Bokszolunk!

Ferenc pápa válaszul szintén ökölbe szorította a bal kezét, és úgy tett, mintha vissza ütne, majd Stallone megtapsolta.

A vatikáni látogatáson a színész felesége, Jennifer Flavin és három lányuk, Sophia, Sistine és Scarlet valamint Stallone testvére, Frank is részt vett.