A második világháború során a náci Németország által létrehozott koncentrációs táborokban körülbelül hatmillióan haltak meg. Üldözték többek között a zsidókat, a romákat, a homoszexuálisokat és a fogyatékossággal élőket, akiknek csak egy töredéke tudott megmenekülni. Arra pedig szintén alig volt példa, hogy valaki a haláltáborok valamelyikéből tudott üzenni a világnak azzal kapcsolatban, a foglyoknak min kell keresztülmenniük a barakkok árnyékában. A rabok nem önként, hanem kényszerrel lettek a táborokba toloncolva, ám akadt egy lengyel férfi, Witold Pilecki, aki saját maga döntött úgy, szeretné látni, hogyan bánnak valójában a vagonokba tuszkolt, állatokként kezelt rabokkal. 

Lengyelország akkori legfőbb ellenállási mozgalmának, az AK-nak tagjáról a közeljövőben egy film is készül James Bond és az 1917 című, többszörös Oscar-nyertes filmek producere, Jayne-Ann Tenggren közreműködésével, a forgatást Olaszországban és Lengyelországban tervezik. A produkció forgatókönyve – amelyet Matt King angol színész írt – egyelőre az Enemy of My Enemy nevet viseli, és Marco Patricelli 2010-es Il Volontario – azaz Az önkéntes – című könyvén alapul. 

Az a feladatom, hogy elmeséljem egy igazi férfi történetét, aki lehetetlen helyzetbe került, és mégis megőrizte emberségét. Az ő szemével akartam látni a világot

– fejtette ki a Pileckit alakító Przemyslaw Wyszynski. 

A lengyel férfi kétségkívül sokat tett azért, hogy a külvilág többet tudjon meg a haláltáborokról, sőt Michael Foot brit történész a második világháború egyik legbátrabb ellenálló harcosaként írta le őt, akinek jegyzeteit a foglyok szennyesével együtt csempészték ki.

Hamis személyazonosságot vett fel

Witold Pilecki az ellenállási mozgalom előtt a lengyel hadseregnél szolgált, miután Németország megtámadta az országot. Parancsnoknak nevezték ki, ám azt követően, hogy Sztálin Hitlerrel kötött egyezményt, Lengyelország elesett. A férfit ekkor választották az AK nevezetű ellenállási mozgalom tagjává, ahol az egyik vezetői posztot töltötte be. Az ő feladata volt többek között a kémek toborzása, illetve olyan rejtekhelyek kialakítása, ahol fegyvereket és dokumentumokat dughattak el. A szervezet ebben az időben még nem foglalkozott azzal, mi történhet az akkor már négy hónapja álló auschwitzi koncentrációs táborban, ám azután, hogy két társukat elkapta a Gestapo, majd odaküldte, minden megváltozott. A két férfi az 1940-es év derekán érkezett meg a táborba, és különböző információkat tudtak kiszivárogtatni onnan, amelyek már az AK és Pilecki számára is érdekessé váltak. 

A mozgalom tagjai azt eszelték ki, hogy valamelyikük beépített emberként elmegy Auschwitzba, majd onnan tömeges szökést szerveznek. A legkézenfekvőbb választás Pilecki volt, aki jó vezető hírében állt. Először nem repesett az ötlettől, mivel attól tartott, nem fogja többé látni a feleségét, Mariát és két gyereküket, Andrzejt és Zofiát – akik akkor nyolc és hat évesek voltak. Végül elvállalta a feladatot, hamis okmányokat készíttetett, és szándékosan SS-katonák környékén bóklászott Varsóban. A tisztek azonnal Auschwitzba küldték őt, ahova 1940. szeptember 23-án érkezett meg Tomasz Serafinski álnévvel, ő lett a 4859-es számú rab.

A reflektorfénnyel elvakítva, lökdösve, ütlegelve, rugdosva, kutyákkal fenyegetve olyan körülmények között találtuk magunkat, amilyet sosem tapasztaltunk korábban

– írta érkezéséről feljegyzéseiben, kiemelve, voltak, akik annyira elvesztették az erejüket az odaút során, hogy eszméletüket vesztve haladtak a tömeggel együtt. 

Egy drótkerítéshez közeledtünk, fölötte az Arbeit macht frei (a munka szabaddá tesz – A szerk.) felirattal. Csak később tudtuk meg ennek a feliratnak a jelentését

– fogalmazta meg. 

Mozgalmat szervezett a táboron belül

Pilecki a táborba érve nekilátott egy titkos mozgalom megszervezésének, ami végül a Związek Organizacji Wojskowej (ZOW) nevet kapta. A céljuk részben az volt, hogy a hírek kiszivárogtatásával jobb kedvre derítsék a foglyokat, akiket élelmiszerrel és ruhával szerettek volna ellátni, illetve fel akartak készíteni minden tagot arra, hogy egy alkalmas pillanatban átvegyék a tábor irányítását, amennyiben fegyverek vagy katonák érkeznek. Úgy tudni, a szervezet 800 főből állt, ám csak Pilecki ismert minden tagot. 

Néhány nappal később már teljesen el voltam kábulva, mintha egy másik bolygóra kerültem volna. Olyan benyomásom volt, mintha elmegyógyintézetbe lennénk bezárva. A németek azáltal, hogy az emberek fejét verték, rugdosták a veséjüket és a már földön fekvők egyéb érzékeny testrészeit, illetve a mellkasukat és gyomrukat taposták a bakancsaikkal, hihetetlen lelkesedéssel gyilkoltak

– jegyezte meg Pilecki első jelentésében.

Mint hozzátette, előbb tíz-, majd százezrek haltak meg a táborban, így társaival együtt el kellett kerülniük, hogy a kápók (a foglyok közül kiemelt munkafelügyelők, akiknek kiváltságaik voltak, köztük, hogy más rabokat büntethettek meg) ne végezzék ki őket. 

Napról napra egyre jobban meglepődtek azon, hogy a foglyok még élnek, járnak, addigra már messze túljutottunk azon a tűréshatáron, amit a legerősebb ember elviselne

– írta.

Pilecki beszámolója alapján egyes rabokat lapáttal vertek agyon a kápók, vagy pedig a blokk vezetője, Ernst Krankenmann támadt rájuk bottal. Olyan erővel ütötte meg a foglyokat, hogy azonnal meghaltak vagy eszméletüket vesztették, őket sok esetben kilapították egy mezőgazdaságban használt hengerrel. Ahogy a jelentésben megfogalmazta, az elhunytakat végül sorokba helyezték, hogy megszámolják őket. 

Este Krankenmann, aki hátratett kézzel járkált, elégedett mosollyal nézett az egykori foglyokra, akik végre békében feküdtek. Krankemannt feldühítette a látvány, amikor egy férfi elesett, rúgott a lábával vagy nyöszörgött, ekkor általában ráugrott a mellkasára, belerúgott a veséjébe, a nemi szervébe, és a lehető leghamarabb végzett vele

– fogalmazta meg. Ernst Krankenmann egyébként egy elítélt gyilkos volt, az SS rendelte a haláltáborba, ahol az egyik legkegyetlenebb vezetővé vált. Később a rabok végezték ki őt. 

A hatalom mindenek felett 

Mint arra Pilecki a jelentéseiben kitért, a németek különböző módokon igyekeztek megkeseríteni a rabok életét. Egyesek azzal szórakoztak, hogy a férfiak nemi szervét fakalapáccsal ütlegelték, az SS-katona Gerhard Palitzsch viszont soha nem vert meg senkit. Ő olykor pucéran a falhoz állíttatta a foglyokat, hogy a koponyájukba lőjön, ehhez sok esetben állatok elkábítására használt fegyvert vett a kezébe. Sőt, néha azért vittek oda neki rabokat, hogy „játszadozzon velük“.

Palitzsch azt mondta a lányoknak, hogy vetkőzzenek le, és szaladjanak körbe-körbe a zárt udvaron. Ő középen állva várakozott egy darabig, majd célzott és lőtt, sorra megölt mindenkit. Senki sem tudta, ki hal meg legközelebb

– jegyezte meg, és hozzá hasonlóan a későbbi tárgyalásokon tanúskodó Rudolf Höss parancsnok is ravasz férfiként írta le őt, aki: „szó szerint átsétált a holttesteken, hogy kielégítse hatalomszomját”.

Pilecki a táborban töltött három év alatt saját szemével nézhette végig, hogyan változott át Auschwitz egy főleg politikai foglyok számára kialakított táborból a zsidók kiirtását megcélzó intézménnyé. Feljegyzése szerint a rabok egy részét nem is itt helyezték el, hanem egyenesen Brzezinkába küldték, ahol egyből gázkamrába kerültek – átlagosan körülbelül ezren. Brzezinka volt az a falu, ahol felállították a haláltábor fő megsemmisítő központját, a németek által Birkenaunak nevezett II. Auschwitzot. Pilecki elmondása alapján a tisztek úgy hajtották a foglyokat, mintha állatokat vittek volna a vágóhídra. 

Megparancsolták nekik, hogy az egyik kupacba tegyék az ételüket, a másikba pedig minden mást. Később csoportokra osztották őket, a 13 éven felüli férfiak és fiúk egy helyre kerültek, míg a nők a gyerekekkel együtt a másikra. Abból az apropóból, hogy már ideje fürdeniük, arra utasították őket, hogy két külön csoportban vetkőzzenek le, megőrizve a szégyenérzet látszatát. Aztán több százan, külön a nők és a gyerekek, majd külön a férfiak bementek a fürdőegységnek vélt barakkba, ami gázkamra volt

– olvasható a jelentésében, amelyben megjegyezte, a gázkamra oldalán ugyan voltak ablakok, amelyeket kívülről lehetett látni, de belülről be voltak falazva. Így amint bezárták az ajtókat, a rabokra eresztett gázzal tömeggyilkosságot követtek el. 

Mint írta, ezután a gázkamra ajtaját kinyitva szellőztetni kezdtek, majd a katonák talicskákkal és kocsikkal elszállították a holttesteket a krematóriumba. Ez idő alatt viszont újabb százakat tereltek a zuhanyzónak álcázott kamrákba. Jelentései szerint naponta körülbelül 8000 embert hamvasztottak el akkoriban.

A menekülés

Witold Pilecki végül 1943. április 26-án éjjel két másik fogvatartottal együtt szökött meg, mivel attól tartott, hogy lebuktatják a táborban megalakult titkos mozgalmát. Egy évvel korábban, 1942. június 20-án ugyanis négy lengyel részletes feljegyzést készített róla, majd SS-tisztnek öltözve megszöktek a táborból. A jelentést továbbították a lengyel kormánynak, majd a briteknek és a szövetségeseknek. Pileckinek úgy sikerült meglépnie, hogy csatlakozott azokhoz a foglyokhoz, akiket minden nap SS-katonák kísértek el a tábortól két kilométerre lévő pékségbe dolgozni.

Ahogy Pilecki kifejtette, a pékségnek volt egy vasajtaja, amit vasrúddal rögzítettek és zártak, ám társaival készítettek egy kulcsot, amivel kijutottak. Hétköznapi öltözéket rejtettek a rabruhájuk alá, és dohányport helyeztek el a helyszínen, hogy összezavarják a nyomkövető kutyák szaglását, és semmiképp ne találjanak rájuk. 

Éjszaka indultam el, éppen úgy, ahogy megérkeztem, 947 napot és ugyanannyi éjszakát töltöttem ebben a pokolban. Amikor elszöktem, csak néhánnyal kevesebb fogam hiányzott, mint amikor ideértem, valamint eltört a szegycsontom

– írta.

A férfi Varsóba visszatérve azzal a tervvel állt elő, hogy az AK mozgalommal együtt meg kéne támadniuk Auschwitzot, ám a többi tag ezt nem tartotta jó ötletnek. Pilecki ennek ellenére átfogó jelentést készített a táborról, majd a háború után a kommunista titkosrendőrségről gyűjtött információkat. 1947-ben végül letartóztatták és kémkedéssel, illetve szabotázzsal vádolták meg. A legkegyetlenebb kihallgató, Eugeniusz Chimczak vallatta őt ki, ami több hónapon át tartó kínzást eredményezett, majd a bíróság bűnösnek találta őt. 1948. május 25-én golyó általi halállal végezték ki, a maradványait azóta nem találták meg.