Harry herceg rendesen betintázott
További FOMO cikkek
-
Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
- Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
- Tóth Gabi: Nem csaltam meg a férjemet, tiszteltem őt, a gyerekem apja
- Isten áldja Bindzsisztánt! Majka pénzosztást tartott az Arénában
- Bevándorlók büszke gyermeke, aki történelmet írt az idei Oscar-gálán
Harry herceg és Meghan Markle az idén Düsseldorfban megrendezett Invictus Játékok apropójából érkezett újra Európába. Bár a királyi sarj már az általa megálmodott, szeptember 9-én elstartoló rendezvény első napján a kontinensen volt, ő mondta a megnyitóbeszédet, neje csak a napokban érkezett. Úgy tudni, a szeptember 16-ig tartó esemény zárónapján Markle is felszólal majd, ám még ezt megelőzően egy másik fontos évfordulót kellett megünnepelniük, a herceg 39. születésnapját – ami egyébként szeptember 15-re esik.
A hírek szerint a pár néhány alkalmazottjával együtt a düsseldorfi Schumacher nevezetű sörfőzdébe érkezett szeptember 14-én este, ahol helyben főzött sört ittak és hagyományos ételeket fogyasztottak. Az egyik dolgozó elmondása alapján a herceg különösen felöntött a garatra, mivel hat sört megivott az este folyamán, míg a neje csak egyet.
Frank Wackers főpincér szolgálta ki őket, aki a Daily Mailnek elárulta, bécsi szeletet, csülköt, kolbászt, sülteket és burgonyapürét is ettek, majd munkatársaival együtt egy fehér csokoládés születésnapi tortával lepték meg a királyi sarjat. Wackers kifejtette, a társaság nagyon jól érezte magát, és mindenki nagyon kedves volt velük. Hozzátette, az egyik testőrük, Chris Sanchez még egy vicces megjegyzéssel oda is szúrt a hercegnek, azt mondta:
megölte volna őt, ha rossz a sörük.
Ahogy a vendéglátó tulajdonosa, Thea Ungermann megemlítette a lapnak, kezdetben alig hitte el, hogy a herceg és a neje a vendégük, libabőrös lett tőle, de egy kedves párt ismert meg a személyükben. Ahogy kifejtette, a királyi sarj még meg is ölelte őt, és jókora borravalót hagyott nekik. Míg egy, a herceghez közel álló forrás elmondása alapján a társaság éjfél előtt távozott, hogy a szállodába visszaérve, amint éjfélt üt az óra, nyugodtabb körülmények között köszönthessék fel őt újra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
Trump leburkoltatná a Fehér Ház híres rózsakertjét, arculcsapás ez a Kennedyknek
Az új amerikai elnöknek hiányzik a floridai luxuspalotája, beáldozná az Ovális Iroda előtti történelmi kertet.
március 5., 15:24
- FOMO
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt
Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.
március 5., 19:41
- FOMO
Szokatlan gesztussal fordult egykori tanítványához a pedofíliával vádolt magyar edző
A fiú apjának nyilatkozata szerint szexrabszolgaként tartották gyermekét.
március 5., 11:11
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.
3 órája
- Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.
3 órája
- FOMO
Életműdíjat is átadnak az idei Televíziós Újságírók Díja gálaesten
A díjakat a legfontosabb szak- és hírmédiumok vezető újságíróinak szavazatai alapján ítélik oda.
március 5., 09:56
- FOMO
Ismét egy párt alkot Ben Affleck és Jennifer Garner?
Fiuk születésnapi partiján kapták őket lencsevégre.
március 5., 17:24
- FOMO
Majka tiszta vizet öntött a pohárba, nem küldött Fidesz-gyalázó üzenetet a koncertjén
A rapper videóban üzent.
tegnap, 17:34
- FOMO
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
március 5., 17:32
- FOMO
Távozik a Tankcsapda gitárosa
Sidlovics Sidi Gábor 13 év után hagyja ott a zenekart.
március 6., 10:38
- Címlapon
Pokoli taktikát vetett be Moszkva, Volodimir Zelenszkij a legkegyetlenebb orosz támadásról beszél
3 órája
- FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának
A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.
március 2., 12:59
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- FOMO
Aurelio: Jól jártam a börtönnel, mert a következő állomás a temető lett volna
A Való Világ egykori győztese 31 évesen, a rácsok mögött olvasott el életében először egy könyvet.
március 6., 09:23
- FOMO
A rajongók miatt a mai napig rettegésben él a Michael Jackson által bántalmazott fiú
Jackson sosem vallotta be a szexuális bántalmazást, de peren kívül 15 millió dollárt adott a fiúnak.
március 3., 06:01
- FOMO
Balogh Leventének meg se kottyannak az elveszített milliók
Szerinte az edukáció a fontos.
március 5., 06:27
- FOMO
Tóth Gabi: Volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő
Minden barátomat ellenem fordította – állítja az énekesnő.
március 5., 08:53
- FOMO
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt
Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.
március 6., 12:36
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
44 perce
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14
- Mindeközben
Váratlan üzenetet kapott egy fiatal nő a pilótától a repülőtéren, amikor elolvasta, beléfagyott a szó is
tegnap, 09:31
- FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket
A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.
március 3., 17:03
- FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben
A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.
március 4., 09:53
- FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be
Viszlát barna, trutyis banánkarikák!
március 3., 13:57
- FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom
Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.
március 3., 21:03
- FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?
Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.
március 3., 20:18
- FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra
Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.
március 4., 14:50
- Mindeközben
Demi Moore lánya, Rumer Willis felvette anyja csaknem 30 éves aranybikinijét, és nagyot tarol ezzel
tegnap, 08:00
- FOMO
Egy moziteremnyi ember énekelte együtt a Hogyan tudnék élni nélküled? egyik dalát
Demjén Ferenc nótái, úgy látszik, minden korosztály fülébe belemásznak.
március 4., 13:16
- FOMO
Tóth Vera kiöntötte a lelkét: Lehetne már három budai villám, de nálam ez nem a pénzről szól
Az énekesnő dokumentumfilmjének premier előtti vetítésén jártunk.
március 4., 16:57
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
március 7., 21:00
- Címlapon
Vérfürdő Szíriában, Aszad bukása után bosszút állnak az alavitákon
Brutális erőszak tombol.
3 órája