A terrorizmusellenes törvényt is megszegte Kanye West a fura ruhájával
További FOMO cikkek
- Lisa Marie Presley két hónapig otthon tartotta fia holttestét
- Tízezrével ölik le a marhákat, és senki nem tudja, ki a felelős
- Annyira túlfűtött lett az erotikus jelenet, hogy a színészeket senki sem tudta leállítani
- Új hírek érkeztek Sallai Nóra állapotáról
- Mindenki kedvenc színésznője, akin sosem csámcsog a sajtó
Az elmúlt években főként az Iszlám Állam nevű, szunnita dzsihádista szervezet terrorakciói miatt került Európában is az emberek látókörébe a terrorizmus, így többek között a 2015-ös párizsi, a 2016-os brüsszeli, illetve a 2017-es londoni merényletek miatt egyidőben az egész kontinens komolyan tartott attól, mikor következik be újra hasonló támadás – így a hatóságok is fokozott elővigyázatosságokat tettek ezen cselekmények visszaszorítása érdekében.
Pontosan egy ilyen antiterrorista törvény megszegése miatt kerülhet bajba a zenei karrierje mellett mostanában sokkal inkább botrányhős szerepben tetszelgő amerikai rapper, Ye, azaz Kanye West, aki többhetes olaszországi nyaralásán sem bírta ki, hogy ne kerüljön a sajtó és a hatóságok figyelmének középpontjába.
A 46 éves, huszonnégyszeres Grammy-díjas amerikai előadó, aki az elmúlt időben divattervezési, produceri munkáival és politikai szerepvállalásával is magára irányította a figyelmet, új partnerével, a modell Bianca Censorival – és persze néhány testőrük társaságában – Olaszországba utazott vakációzni, a többhetes kikapcsolódás pedig nem telt el botrányok nélkül. A Kanye West nevet lecserélő Ye ugyanis
a nyaralás alatt szinte végig olyan kiegészítőt hordott, amelyek szembemennek az ország terrorellenes törvényeivel.
Az előadó több alkalommal is tetőtől talpig feketébe öltözött, arcát pedig egy gondosan összehajtogatott pólóval tekerte körbe, amelyből símaszk hatását keltve csak a szeme látszott ki.
Esetében természetesen az érthető lehetne, hogy hírneve miatt szeretné elkerülni a rajongók figyelmét, amikor kilép az utcára, öltözékével azonban pontosan az ellenkezőjét érte el. Ráadásul nagyon rosszul időzített, ugyanis az olasz rendőrség fokozott jelenlétet biztosít a köztereken a terrorista akciók megelőzése érdekében, Ye azonban úgy tűnik, nem értesült időben arról, hogy nem kéne tovább feszítenie a húrt az öltözékével.
Pedig az olasz jogszabály egyértelműen megtiltja, hogy az országban olyan ruhát viseljenek, amely nehezíti az egyének beazonosítását.
West erre fittyet hányva, következetesen eltakarta az arcát és a fejét, miközben az egyesek körében alapvetően már félelmet keltő, fekete ruháit viselte a hathetes vakáció alatt.
Kanye West is seen in Milan, Italy. pic.twitter.com/KDU3dY9JaU
— @21metgala (@21metgala) September 22, 2023
A Daily Mail szerint az olaszok 1500 és 2500 euró (580–970 ezer forint) közötti pénzbírságot szabhatnak ki a törvény megszegőire, amit még 2005-ben hoztak. A szabályok egyhangúlag tiltják az arc teljes eltakarását, kivéve, ha ezt valaki vallási okokból teszi.
Tilos olyan öltözéket viselni nyilvános helyen, amely az egyén azonosítását akadályozza
– áll a jogszabályban.
Párja öltözéke kiverte a biztosítékot, és szeméremsértés miatt is felelhetnek
Öltözékével nemcsak Kanye West, de párja, Bianca Censori is kiverte a biztosítékot az olaszoknál, a modell ugyanis a nyaralás alatt sem tudta elengedni a nem csupán indokolatlan, de meglehetősen kényelmetlennek is tűnő nejlonharisnya-vonalat.
Ahogyan azt korábban megírtuk, a rapper kedvese az olasz vakáción több alkalommal is egy teljesen átlátszó, harisnya-felső kombót húzott magára.
Kanye West’s ‘wife’ Bianca Censori turns heads in see-through ‘naked’ top and tights in Italy https://t.co/eV9WTkAUJj pic.twitter.com/FRjzN8qTvI
— New York Post (@nypost) August 22, 2023
Mondanunk sem kell, hogy a helyiek nem kifejezetten értékelték a nyaralgató híresség szinte teljesen meztelen látványát, aki miután rászóltak, ugyan finomított kicsit a ruháján, mégis többen arra szólították fel a hatóságokat, hogy bírságolják meg közszeméremsértés miatt Censorit. Ez szintén több ezer eurós összeg is lehet, ha pedig a magamutogatást kiskorúak által is látogatott helyen tette, akár több hónapnyi börtönbüntetés is kiszabható.
Mindez ráadásul semmi volt ahhoz képest, amikor szintén a nyaraláson egy félreérthetetlen helyzetben kapták lencsevégre a párt: Velencében West és Censori egy vízitaxiban ülve esett egymásnak, az ügyben pedig a helyi rendőrség azonnal eljárást is indított ellenük.
Emellett a Venezia Turismo Motoscafi – amely hajóján történt az eset – azt is megtiltotta Westnek és Censorinak, hogy a jövőben a járműveiken utazzanak. Az eset kapcsán a velencei rendőrség hangsúlyozta, hogy nagyon komolyan kezelik a turisták által elkövetett jogsértéseket.
Vannak olyan nyilvános illemszabályok, amelyeket a turistáknak és a helyieknek egyaránt be kell tartaniuk, azok megsértését szigorúan büntetjük, legyen szó bárkiről
– állt a hatóságok közleményében. Az országban a szeméremsértés 5–10 ezer eurós (1,9–3,8 millió forintos) bírságot vonhat maga után, azonban arról egyelőre nincsen információ, hogy a pár milyen és mekkora büntetést kénytelen fizetni a nyaraláson történt kihágásokért.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.