Lopás miatt akadt ki a mesterséges intelligenciára Tom Hanks
További FOMO cikkek
- Meghalt Eminem szeretve gyűlölt édesanyja
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
Az ember általában addig rajong egyes dolgokért, amíg nem tapasztal meg azzal kapcsolatban negatív élményeket, így nem kell azonnal pálcát törni Tom Hanks feje fölött sem, aki korábban még lelkes támogatója volt a mesterséges intelligenciának, most azonban, saját bőrén megtapasztalva a technológia negatív hatásait, már jóval rosszabb véleménnyel van arról.
A 67 éves, kétszeres Oscar-díjas színész arcmását ugyanis egy fogászati reklámvideóhoz használták fel a technológia segítségével, mindezt ráadásul úgy, hogy a színész engedélyét sem kérték ehhez.
Láthatóan mindez igencsak felpaprikázta Hankst, aki követőit a jogsértést követően azonnal figyelmeztetett, hogy nem ő szerepel a reklámfilmben, az arcmásának felhasználására pedig engedélyt sem adott a cégnek, így ne dőljenek be neki.
Vigyázzatok! Van egy videó, egy fogászati reklám, amiben az én mesterséges intelligenciával készült arcmásom szerepel. Semmi közöm nincs hozzá
– posztolta ki közösségi oldalára a színész.
Korábban még nagyszerűnek tartotta a technológiát
A mostani eset miatt láthatóan átértékelődött Tom Hanksnek a technológiáról alkotott véleménye, ugyanis nem is olyan régen még elismerően beszélt a mesterséges intelligenciáról, aminek köszönhetően véleménye szerint nagyszerű, hogy akár halála után is szerepelhet majd filmekben.
Micsoda lehetőség! Részt vehetnék egy hét filmből álló sorozatban, amiben 32 évesen szerepelnék. Ma már bárki újrateremtheti magát bármilyen életkorban a mesterséges intelligencia segítségével. Ha holnap elütne egy busz, továbbra is szerepelhetnék
– mondta korábban egy podcastben az Oscar-díjas színész, aki szerint a technológiának köszönhetően senki nem tudná megmondani, hogy halála után nem ő szerepel a vásznon.
Mindez azonban komoly veszélyeket is rejthet magában – amit most Tom Hanks is megtapasztalhatott.
Már az összes ügynökségnél és jogi cégnél azon dolgoznak, hogy kitalálják, milyen következményekkel jár, ha színészek arca, hangja és szellemi tulajdona mindenki másé is lehet a mesterséges intelligenciának köszönhetően
– tette hozzá, amire hamarosan választ is kaphat.