A Victoria's Secret befogadóbbá vált, de szegényebbé is
További FOMO cikkek
- Meghalt Eminem szeretve gyűlölt édesanyja
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
Négy évnyi szünet után idén tavasszal rendezték meg az első Victoria's Secret divatbemutatót, ami azért maradt el esztendőkön át, mivel a cég kisebb botrányba keveredett. A támadások főképp arra irányultak, hogy a márka nem eléggé nyitott a teltebb vagy idősebb nők irányába, ráadásul a kismamáknak sem gyártanak termékeket. Elsőként 2019 novemberében maradt el a Victoria's Secret Fashion Show a márkát övező számos botrány következtében, többek között a Victoria's Secret korábbi vezetője, a néhai Jeffrey Epstein miatt, akit azzal vádoltak, hogy kiskorúakat zaklatott. A márkát egy 2020-as, a New York Times által végzett vizsgálat is rossz színben tüntette fel, mivel úgy találták, a cégnél nőgyűlölet, megfélemlítés és zaklatás tapasztalható.
Ugyanazon év februárjában Ed Razek, a cég volt marketingigazgatója úgy nyilatkozott, a vállalat nem alkalmaz transznemű és teltebb nőket, mivel akkor nem marad meg a fantáziavilág, amelyben szerinte csak a vékony nőknek van helyük. A nyilatkozatát követően a márka népszerűsége zuhanni kezdett, a divatbemutatók nézettsége a felére csökkent, amiket be is szüntettek. A vállalat ezután arculatváltást tervezett, kivált az L Brands anyavállalatából, bejelentette giga részvény-visszavásárlási programját, több új márka megjelenésének adtak teret, és 2023-ban visszahozták a divatbemutatókat. A cég szóvivője korábban úgy nyilatkozott, folyamatosan újítanak és ötletelnek, hogy továbbra is a vásárlókat helyezzék előtérbe, azonban a legújabb hírek szerint nem jött össze a váltás.
Csökkentek az eladások
A CNN információi szerint ugyan a Victoria's Secret húzása – miszerint a korábban már megszokott külsejű, azaz vékony, fehér bőrszínű modellek mellett például transzneműt (Valentina Sampaio) és focista foglalkozásút (Megan Rapinoe) is alkalmaznak – az interneten kedvező kritikákat kapott, de nem ösztönözte az eladásokat. Úgy tudni, a cég jelenleg azon ügyködik, hogy a márkához hű, szexi képet visszanyerjék, bár ahhoz ragaszkodtak, hogy a visszaesésnek semmi köze ahhoz, hogy a brandet befogadóbbá kívánják varázsolni egyrészt a modellek, másrészt a vásárlók számára. Érdekes adat, hogy idén valószínűleg a cég bevétele 6,2 milliárd dollárra lesz tehető, ami 5 százalékos visszaesést jelent a tavalyi évhez képest. Sőt, a vállalat még a koronavírus-járvány idején, 2020-ban is több profitot termelt, 7,5 milliárd dollárt.
A portál értesülései alapján a Victoria's Secret vezérigazgatója, Martin Waters mindezt úgy kommentálta, hogy ugyan 2023-ra azt a célt tűzték ki, hogy megerősítsék a cég alapjait, azonban továbbra sem tartanak ott, ahol kellene.
Mindenki legjobb igyekezete ellenére ez nem volt elég ahhoz, hogy sikerrel zárjuk a napot
– jelentette ki.
Míg a Victoria's Secret és a Pink márka elnöke, Greg Unis azt mondta a befektetőknek, hogy a szexiség a vásárlók tapasztalataitól függően jelenthet mást, így jelenleg erre fókuszálnak. Mint kiderült, a terveik között szerepel, hogy új sportruházatot, fürdőruhákat, illetve hétköznapibb darabokat – például melegítőnadrágot, pulóvert – dobnak a piacra. Meglévő, közel 1400 üzletüket is felújítják, illetve további 400 boltot nyitnak az Egyesült Államokon kívül, hogy visszaszerezzék a vásárlók bizalmát, akik látszólag továbbra sem tudták megemészteni a márkával kapcsolatos, elmúlt években kirobbant botrányokat.
Kitálaltak a modellek
Nemrég a Victoria's Secret két volt modellje, a 32 éves Jasmine Tookes és a 30 éves Josephine Skriver a Real Pod nevezetű podcastban számoltak be arról, hogyan működött a divatipar a közösségi média előtt. Ahogy Skriver megfogalmazta, az a megjelenés, ahogy a nézők a kifutón láthatták őket, nevezhető egy munkaruhának. Emellett beszéltek a Victoria's Secret által készített képek photoshopolásáról, illetve a testsminkek használatáról, amelyeknek köszönhetően még előnyösebben nézhettek ki. Skriver megjegyezte, mivel abban az időben még nem állt rendelkezésre annyi szűrő és alkalmazás a képek szerkesztéséhez, az emberek nem is sejtették, hogy kvázi egy átverés az egész.
Ha a nagy hirdetőtáblák mellett szobroztam volna az utcán, ott állhattam volna 30 percig, és senki nem tudta volna összekapcsolni a két embert. Nem is úgy nézek ki, mint a fotókon. Anyám néha azt mondta: »Ez te vagy? Nem tudtam, hogy így is ki tudsz nézni«. Annak ellenére, hogy állandóan fehérneműben forgattunk, sosem éreztük magunkat meztelennek, mert két réteg testsmink, csillám és olaj volt rajtunk
– fejtette ki Skriver, kiemelve, a vállalat jóval befogadóbb volt akkor, amikor még ők is a cég alkalmazásában álltak, és ha esetleg felszedett némi pluszkilót, ők voltak az elsők, akik jelezték, hogy ne fogyjon.
Ez számunkra rendkívül befogadónak tűnt abból a szemszögből nézve, és összehasonlítva azzal, amit a high fashion márkáknál tapasztaltam, ott ennek az ellenkezője volt jellemző
– folytatta Scriver, akinek álláspontjához modelltársa kiegészítésképp hozzátette, túl sok időbe telt a Victoria's Secretnek ráébredni arra, hogy változtatniuk kell a szokásaikon.
Tookes példaként említette, hogy akkoriban őt és egy másik manökent, Lais Ribeirót szimplán fekete lányoknak titulálták a bőrszínük miatt éveken át. Mint mondta, akkoriban még nem igazán szisszent fel ezen, de ma már furcsának találja, hogy pusztán egy színes bőrű nőt láttak benne.