Nagy Ervin kiütése után Árpa Attila újabb nagy dobásra készül
További FOMO cikkek
- Blake Lively szexuális zaklatással vádolta meg a Velünk véget ér rendezőjét
- Térkép helyett katalógus: így lett az IKEA bútoraiból túraútvonal
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
Szeptember elején, az RTL Magyarország sajtótájékoztatóján derült ki, hogy Árpa Attila műsort kap a csatornán ősszel. A The Traitors, azaz Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című krimirealityt az egyik legnagyobb újdonságként jelentette be az eseményen Kolosi Péter – a cégcsoport tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott:
Szerintem ez az ősz egyik legérdekesebb, legizgalmasabb formátuma. A Covid után jelent meg Európában, Hollandiából származik, és elképesztően sikeres. Ott is celebekkel kezdték, de annyi évad készült azóta, hogy már nem hírességekkel csinálják, mert elfogytak a holland celebek, hiszen az sem egy túl nagy ország. Ez egy krimi, egy szerepjáték – vannak benne árulók meg becsületes emberek, és igazából arról szól az egész, hogy rá kell jönni, ki az áruló a szereplők közül. Napközben feladatokat kell megoldani, éjjel meg zajlanak a »gyilkosságok«, mindez egy igazi kastélyban. A műsort itt forgatjuk, Magyarországon, ugyanabban a kastélyban, ahol az izraeli változat is készült.
A műsorban 22 híresség szerepel, akik egy Tudor-stílusú kastélyba tartanak, hogy részt vegyenek az idegtépő megmérettetésen: túl kell élniük egy „gyilkosságsorozatot”, hogy megnyerhessék az akár 20 millió forintos fődíjat – olvasható az RTL közleményében. A „gyilkosok” ráadásul a játékosok között bújnak meg: ők az Árulók, akik az éj leple alatt könyörtelenül végeznek Ártatlan társaikkal. Az Ártatlanok feladata leleplezni az Árulókat, illetve – ha gyanúba keverednek – meggyőzniük társaikat saját ártatlanságukról. Ez nem lesz könnyű, elvégre a többi Ártatlan sem tudhatja pontosan, hogy kiben bízhat, és kiben nem. A játékosok a Kerekasztal szertartás során, nyílt szavazással száműzhetik a vélt vagy valós gyilkost.
A nagy kérdés az, hogy ki kerekedik felül: az Árulók vagy az előlük menekülő Ártatlanok?
A kastély fura ura, a Játékmester a Sztárbox vasárnap esti negyeddöntőjében győzedelmeskedő Árpa Attila, aki napi próbatételek elé állítja a szereplőket, akiknek csapatként kell dolgozniuk, mert így növelhetik a nyereményalapot. Minél ügyesebben hajtják végre a küldetéseket, annál több pénzt gyűjthetnek össze. További nehezítés, hogy a játékosoknak önállóan kell csapatokba rendeződni és mérlegelni, hogy ki és mit tud hozzátenni az adott feladat sikeres teljesítéséhez.
Az RTL közleményéből most az is kiderült, hogy a 22 játékos között ott lesz:
- Nagy Zsolt színész;
- Szabados Ági műsorvezető;
- Henry Kettner digitálistartalom-gyártó;
- Görög Zita modell;
- Törőcsik Dániel tetoválóművész;
- Krajnyák Luca online-tartalom-gyártó;
- Sváby András műsorvezető;
- Dobos Evelin színésznő;
- Szalay Bence színész;
- Nádai Anikó műsorvezető;
- Vásáry André énekművész;
- és Horváth Éva modell, műsorvezető.
A maradék 10 híresség nevét a közeljövőben leplezi le a csatorna.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban, amit a Paprika Production Kft. gyárt Magyarországon, az RTL Nederland „De Verraders” című műsorán alapszik, és már számos országban bizonyított: többek között az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Franciaországban, Spanyolországban és Belgiumban. A műsort november 20-ától minden hétköznap és szombat este az RTL képernyőjén láthatják a nézők, de az epizódok az RTL+ felületén is megtekinthetők lesznek majd. Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója az Indexnek korábban úgy fogalmazott:
A műsorkészítők szerint ez az eddigi legizgalmasabb realitynk.
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban előzetesét itt tudja megtekinteni:
(Borítókép: Árpa Attila. Fotó: Kaszás Tamás / Index)