Tóth Gabi mindenről kitálalt a válásával kapcsolatban, majd hirtelen törölte bejegyzését

2023.11.08. 13:12
Tóth Gabi az Instagram-oldalán írt arról, hogy milyen nehéz időszakon van túl válása miatt. Mint mondta, számos hazugságot írtak róla, az emberek pedig úgy ítélkeznek, hogy nem ismerik az igazságot. Nem sokkal később aztán törölte a bejegyzést. Frissítés: utóbb ismét kirakta a posztot.

Az utóbbi hónapokban Tóth Gabi és Krausz Gábor válásától volt hangos a hazai bulvársajtó, az énekesnő a múlt héten szólalt meg először a történtek kapcsán.

Az énekesnő úgy döntött, írásban is reagál a válásáról szóló hírekre, ugyanis nem akarja, hogy kislánya később azt gondolja, hogy az anyukája nem állt ki magáért. Erről szóló bejegyzését először letörölte, majd nem sokkal később egy új posztot tett közzé, amelyben volt férjéről tapintatosabban fogalmazott.

A poszt közlését Tóth Gabi csak annak teljes terjedelmében engedélyezte. A bejegyzésben – amelyet más oldalak is szemléztek, köztük a Femina is – úgy fogalmazott:

Mindenki csendre intett az elmúlt hónapokban, de egyre durvább cikkek jelentek meg, hiába nem szólaltam meg. Nem én akartam, hogy az emberek arcába tolják az újságok az életemet. Nem reagáltam, mert hittem, hogy ha csendben vagyok, majd hamar leszállnak rólam. De egyre több neve elhallgatását kérő »ismerős« jött valami kamusztorival a házasságommal kapcsolatban. Tegnap pedig kaptam egy levelet, amiben azt írta nekem valaki, hogy miért nem állok ki magamért, és védem meg magam, hisz láthatóan rengeteg hazugságot beszélnek rólam, amit majd Hannika olvasni fog, és azt látja majd, hogy az anyukája nem állt ki az igazságért? Betalált. Igaza van! Egész éjjel nem aludtam

– kezdte bejegyzését Tóth Gabi. Hozzátette, megdöbbentette, hogy milyen mértékű indulatokat váltott ki a válása az emberekből, akik ráadásul valótlan hírekből alkottak róla véleményt.

Hozzám is eljut minden létező megmondóember videója, írása, mémje. Látom, hogy mi zajlik. De azt is látom, hogy mennyien velem és mellettem vagytok! Ez pedig nagyon sok erőt ad nekem! Hálás vagyok nektek, és többen voltatok már ilyen helyzetben, mint azt hittem. Számomra azért döbbenet, hogy ilyen indulatokat váltott ki az emberekből a válásom! Valótlan hírekből alkottak rólam véleményt. Azért írom le ezeket, mert olyanok is bedőltek a hazugságoknak, akik szerettek és velem voltak az elmúlt években

– írta, majd hangsúlyozta:

Hannit közösen neveljük! A saját magam keresetéből vett házban élek, amire, mint minden normális ember, hitelt vettem fel. Az autómat szponzorációból kaptam anno, amit megvásároltam.

Az énekesnő a Fricska táncegyüttes tagjával, Papp Máté Bencével való kapcsolatáról is írt.

Nem folytattam viszonyt Mátéval a házasságom alatt. A szakítás után kezdtünk el ismerkedni. Nagyon friss volt, még mi sem tudtuk, hogy merre alakul, de már mindenki tényként kezelte, hogy együtt vagyunk, és én milyen csalfa feleség vagyok. Gábor kiírása utalt erre, ami megindította a sz*rcunamit a nyakunkba. Évek óta küzdöttünk a házasságunkért Gáborral, és mindketten részesei voltunk, hogy így alakult. Mégis mindent az én »számlámra írtak«, de ez nem meglepő, hisz mindig a nőket hibáztatják egy ilyen helyzetben… ha a férfi szakít, akkor is a nő a hibás valamiért. Ez szomorú

– írta, majd hozzátette:

Rá kellett jönnünk, hogy hamar és váratlanul jött az életünkbe a legnagyobb csodánk, Hannaróza. Abban hittünk, hogy majd miatta megoldjuk a problémáinkat, ezért együtt maradtunk. Kifele pedig a szépet mutattuk, hisz voltak szép pillanatok! Arról nem beszélve, hogy az ember szeretné hinni a szépet még akkor is, ha nem jók a dolgok otthon. Mi is így tettünk, és belenyomtuk magunkat egy »szép családi« képbe. Kifele azt mutattam, amire vágytam volna befele. Gábor egy mélyen zárkózott férfi, akinek a lelkébe mindenemmel próbáltam helyet találni, de nem tudtam. Nagyon szerettem volna megnyitni, de sajnos én kevés voltam ehhez. Nem szerettem volna így kitárulkozni, de olyan szintű hazugságokat olvasnak rám, és olyan mértékben folytak bele az életembe, hogy muszáj voltam ezeket leírni.

– Tóth Gabi úgy folytatta:

Azt is tudom, hogy mennyi minden vár még ránk, és azt is tudom, hogy ez után a bejegyzésem után is minden bulvárlap szét fog szedni, mert sajnos szeretnek az emberek a másik életével foglalkozni a saját problémáik megoldása helyett! Viselnem kell bizonyos kritikákat, mert ismert énekesnő vagyok. Tudom, de ez már nagyon túlmutat minden emberi méltóságon, ezért most megkérek mindenkit, hogy legyen vége, és ne bántsanak tovább engem!

Üzenem, hogy fájdalmas és nagyon nehéz szembenézni a traumáinkkal, problémáinkkal, de annál boldogabb jövő vár mindenkire, aki mer tenni a saját boldogsága érdekében! Egy életünk van, és mindenkinek jár a szerető, empátiával teli társ, család, hátország! Legyetek bátrak, és tudjátok meg, hogy rám ismeretlenül is számíthattok, ha válaszút vagy nehéz helyzet elé kerültök!

Szeretettel!

Gabi

– zárta bejegyzését Tóth Gabi.

Majd törölte az egészet…

Az énekesnő nagyjából egy órával a közzététel után letörölte a bejegyzést. Hogy miért, azt nem tudni, azóta nem tett közzé újabb posztot. 

…aztán ismét kirakta a posztot 

Frissítés: Tóth Gabi azóta ismét kitette a bejegyzést az Instagram-oldalára.

Sajnos törölnöm kellett a posztot, de itt van újra némi finomítással, pontosítással…

– írta.

Az énekesnő az új bejegyzésében (amelyet az előzőhöz hasonlóan csak teljes terjedelmében engedett közölni, ez a verzió látható fentebb is) főként a volt férjéről írt sorait fogalmazta át, illetve voltak olyan mondatok, amelyeket teljesen törölt is. 

Korábban például arról írt, hogy ő neveli kislányát, később pedig úgy fogalmazott, hogy Hannarózát közösen nevelik. 

Első posztjában arról is írt, hogy keményen küzdött házassága megmentéséért, azonban rájött, hogy gyermekének is jobb, ha nem egy boldogtalan környezetben nevelkedik.