Három szerencsés is Pásztor Annával zenélhet
![Varazsceruza Anna Dani 9.png](https://kep.index.hu/1/0/5185/51850/518504/51850481_3951977_37b4fa473b66e5060c1613724578d366_wm.png)
További FOMO cikkek
-
Kanye West felesége néhány napja meztelenül jelent meg a Grammy-gálán, most válnak
- Kétezer meztelen ember ringatózik egy hajón a Karib-tengeren
- Kiderült, mi okozhatta a Duolingo-bagoly halálát
- Nem jelent meg a bíróságon Tupac Shakur feltételezett gyilkosa
- Kanye West weboldalát leállították, mert horogkeresztes pólókat árult
Az ősz elején indította útjára Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban Pásztor Annával című fenntartható, fogyatékosügyi tehetséggondozó programját a Civilút Alapítvány. Anno azt a célt tűzték ki, hogy egyfajta összekötő szerepet tölthessenek be a civilszervezetek, a döntéshozó szervek és a közszolgálati intézményrendszer között, így összekapcsolják azon szereplőket, akik ugyanazért az ügyért dolgoznak. Az általuk meghirdetett projekt részeként már más cégek összefogásával több mint 34 ezer rajzeszközt gyűjtöttek értelmi fogyatékossággal élő gyermekek számára, továbbá hasonlóképp támogatják a Budapesti Korai Fejlesztő Központot – hogy az udvarukon egy olyan játszótéri elemet telepíthessenek, amelyen minden gyerek tud játszani.
A program harmadik, egyben legjelentősebb pontját jelenti az előbbiekben említett tehetséggondozás, amelynek hála lehetővé válik a fogyatékossággal élő zenei tehetségek továbbképzése. Az alapítvány célja, hogy a kultúra részévé tegyék a fogyatékosügyet, mivel napjainkban Magyarországon közel 600 ezer ember él fogyatékossággal. Emellett a tanulási időszak alatt havi nettó 250 ezer forintos támogatást adnak a mentorprogram résztvevőinek formációnként, akiknek a fejlesztésében is részt vesznek. Ez idő alatt a jelentkezők egy közös dalt vesznek fel, dalszöveget írnak, illetve videóklip is készül a szerzeményükhöz. Az alkotásban pedig nem akárkik segítségére számíthatnak.
Még egy nyertes lesz
A Varázsceruza – Hagyj nyomot a világban című program mentora Pásztor Anna, az Anna and the Barbies frontembere, míg zenei producerként segít a tehetségeknek Szebényi Dániel, a godfater. együttestől. Őket érte az a megtiszteltetés, hogy kiválasszák, ki lesz az a két szerencsés, akik már biztosan felvételt nyernek a programba, amelynek részeként három hónapon át tartó zenei fejlesztésen vehetnek részt. Ennek keretében a kiválasztottak a zeneszerzés minden területébe belekóstolhatnak, így különböző workshopokon vehetnek részt. Fáradozásaik gyümölcse végül egy közös dal lesz, amit stúdióban fognak felvenni, illetve klip is készül hozzá.
A Pásztor Anna és Szebényi Dániel által kiválasztott tehetségek mellett ugyanakkor a közönség döntheti el, ki legyen az a harmadik, aki velük együtt vehet részt a képzésen. A pályázatra az Anna and the Barbies Márti dala című számának újragondolásával lehetett jelentkezni. (A szavazás november 30-án, éjfélkor ér véget. Szavazni ide kattintva lehet.) A továbbiakban pedig annak érdekében, hogy a nézők nyomon követhessék a mentoráltak fejlődésének útját, hetente fognak tartalmakat gyártani róluk.
Más programokat is indítanának
Az alapítványnak nem titkolt célja, hogy céges támogatások segítségével ne csak egy dalt, hanem egy hat számból álló Spotify-albumot adhassanak ki, illetve ezt követően sem engednék el a mentoráltak kezét, mivel koncerteket, megjelenéseket szerveznének nekik. Emellett törekvéseik között szerepel, hogy a fogyatékosügy a zenén keresztül is a kultúra részévé válhasson, vagyis ezzel a művészeti projekttel próbálnak szemléletet formálni. Jövőre a zenei tehetségkutató mellett képzőművészeti tehetséggondozót is indítanának.
Az alábbi videóban megtekintheti, Pásztor Anna és Szebény Dániel hogyan választott a jelentkezők közül:
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- FOMO
A szexmunkásokról szóló Anora lett a legjobb film a Critics Choice Awardson
A színészi kategóriákban díjat kapott Demi Moore és Adrien Brody is.
február 8., 18:02
- FOMO
Dudás Miklós újabb részletet árult el édesapja halálával kapcsolatban
A támadásról készült felvételek is szóba kerültek.
február 9., 12:46
- FOMO
Csak egy szörnyeteg képes arra, amire P. Diddy
Az előadóról megjelent dokusorozat szerint eldobható tárgyként kezelte a nőket.
február 8., 12:23
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- FOMO
Van visszaút a százmilliós csalással vádolt Hawk Tuah-lány számára?
A botrány óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől Haliey Welch.
február 10., 11:00
- FOMO
Dudás Miki a halott apját vádló Tasnádi Péternek: Megöltek egy embert, erre nincs mentség
A korábbi maffiózó szerint a világbajnok kajakozó édesapja fenyegetőzött, amivel kivívta a támadók haragját.
február 8., 11:29
- FOMO
Megszegte az édesapja zenei örökségéhez kapcsolódó fogadalmát Koós Réka
Feldolgozta Koós János egyik szerzeményét.
február 9., 07:14
- FOMO
Börtönbe kerülhet a nő, aki várandósságát, majd vetélését is megjátszotta a párjának
Egy másik csecsemő halálát is megjátszotta.
február 8., 10:20
- FOMO
Kanye West felesége néhány napja meztelenül jelent meg a Grammy-gálán, most válnak
Ötmillió dollárt kaphat Bianca Censori.
32 perce
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
- FOMO
Még a színjátszással is felhagyott, úgy összetört
100 éve született Jack Lemmon, Hollywood fénykorának egyik nagy nevettetője, aki a komoly szerepekben is csillogott.
február 8., 06:02
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- FOMO
Orvosok aggódnak az egy nap alatt száz férfival szexelő OnlyFans-modellért új kihívása miatt
Nagyon kockázatos a mutatvány.
február 6., 13:46
- FOMO
Bróker Marcsi úgy verte át az embereket, hogy közben az ő élete is romokban hevert
Tíz év után közelebbről is megismerhetjük a karcagi brókerbotrány hősnőjét.
február 10., 14:42
- FOMO
Pataki Ági a kisbabája elvesztéséről vallott, elárulta, hogyan dolgozta fel a vetélést
Egy 33 évvel ezelőtti nagy esemény begyógyította a sebeket.
február 10., 18:05
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- FOMO
Taylor Swiftet kigúnyolta a közönség, Donald Trump szerint a MAGA nem felejt
Az énekesnő nem aratott osztatlan sikert a Super Bowl nézőinél.
február 10., 15:47
- FOMO
Kanye West is kampányol Donald Trumpnál P. Diddy kegyelmi ügyében
Több tucatnyi szexuális visszaélés miatt életfogytiglan várhat a rapperre.
február 8., 06:30
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- FOMO
Dokumentumfilm készül Curtis életéről
A Majkával való szakítása is terítékre kerül.
február 6., 18:19
- FOMO
Kanye West nácinak és Hitler-imádónak vallotta magát, majd törölte magát az X-ről
A rapper megköszönte Elon Musknak, hogy elmondhatta a véleményét.
február 10., 16:41
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- FOMO
Fordulat állt be Delhusa Gjon ügyében, a rendőrség nem nyomoz tovább
Szabálytalan parkolási esetek fajultak a közokirat-hamisítás gyanújáig.
február 7., 21:05
- FOMO
Gábor Zsazsa özvegye Magyarországra tart
Nagyon beteg, de a hagyományos születésnapi utat nem akarja kihagyni.
február 6., 20:54
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
- FOMO
Titokban megnősült Elijah Wood, A Gyűrűk Ura-filmek Frodója
A színész Svédországban állt oltár elé.
február 7., 12:51
- FOMO
Elfeledett színésznők karrierjét támasztják fel Hollywoodban
Demi Moore és Jennifer Coolidge csak egy a sok közül.
február 6., 20:26
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
9 perce
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
44 perce