Adele megerősítette, hogy férjhez ment

2023.11.20. 16:27
A 35 éves Adele a legjobb barátja, Alan Carr Los Angeles-i vígjátékműsorában hivatalosan is bejelentette, hogy nemrég összeházasodott a 41 éves Rich Paul sportügynökkel.

Már korábban is pletykáltak arról, hogy az énekesnő titokban férjhez mehetett, de ezt korábban egyik fél sem erősítette meg. Adele és Rich Paul két éve alkot egy párt. A műsor egyik nézője így nyilatkozott a Daily Mailnek: 

Alan Carr show-ján voltam ma este Los Angelesben, és Adele is ott volt a közönség soraiban. Alan megkérdezte a nézőket, hogy van-e itt valaki, aki nemrég ment férjhez, mire Adele azt kiáltotta, hogy »én igen«.

Egy másik jelenlévő elmondta, hogy Adele közvetlenül mögötte ült egy barátjával, és nagyon jól érezték magukat, az énekesnőt nem érdekelte, hogy az emberek tudják, hogy ott van. 

Mint megírtuk, már a családalapítás is felmerült Adele és Rich Paul között. Ezt az énekesnő árulta el augusztusban, Las Vegas-i koncertje közben ugyanis egy várandós nézője kikérte a véleményét születendő lánya nevével kapcsolatban, mire a popsztár sztorizgatni kezdett.