Szexuális zaklatással vádolják Jamie Foxxot

2023.11.23. 12:27
Egy 2015-ben történt szexuális zaklatás miatt perelték be Jamie Foxxot. Az Oscar-díjas színész állítólag egy New York-i bárban fogdosott egy nőt, aki képet akart készíteni vele.

A bírósági dokumentumokban csak Jane Doe-ként megnevezett nő azzal vádolja Jamie Foxxot, hogy a színész 2015-ben egy New York-i bár tetőteraszán fogdosni kezdte – írja a Daily Mail a birtokába jutott dokumentumok alapján.

A nő állítása szerint az incidens hajnali 1 óra körül történt, amikor barátjával a bár egyik asztalánál ültek. A kereset szerint „a felperes barátja megkérdezte Foxxot, hogy készítene-e vele és a felperessel egy közös fotót”, mire a színész állítólag azt válaszolta, hogy: „Persze, baby. Neked bármit.”

A nő szerint a férfi részegnek tűnt, és azt is mondta neki, hogy úgy néz ki, mint a színésznő Gabrielle Union. A felperes továbbá azt is állította, hogy a férfi azt mondta neki, hogy „hűha, olyan szupermodelltested van”, és hogy „olyan jó illata van”.

Ezt követően a nő szerint Foxx a hely hátsó részébe húzta őt, elkezdte fogdosni, benyúlt a felsője alá, és egy ponton a nadrágjába is benyúlt. Jane Doe azt mondta, megpróbált félreállni, és bár a biztonsági őr és mások is látták, hogy mi történik, inkább csak elfordultak. A színész akkor állt le, amikor a nő barátja odament.

A felperes azt állítja, hogy orvosi kezelésre szorult, valamint testi és érzelmi fájdalmat szenvedett „a szexuális támadás, visszaélés, bántalmazás és testi sértés” következtében.  A nő nemcsak Foxxot, de még a bárt és annak alkalmazottait is beperelte, és kártérítést követel tőlük.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20-as számon vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.