Megebédeltünk az ország legmagasabb épületének tetején lévő új étteremben
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További FOMO cikkek
A Mol-csoport új székháza, a tegnapi nap folyamán a XXV. Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázaton irodaház kategóriában első helyezést elért Mol Campus kapott már hideget-meleget eleget. Az építészszakma egy része és bizonyos városvédők számos alkalommal fogalmazták meg félelmeiket azzal kapcsolatban, hogy mennyire zavar bele Budapest látképébe ez a 143 méteres toronyház – amely hivatalosan felhőkarcoló ugye csak akkor lenne, ha legmagasabb pontja meghaladná a 150 métert. (Az épületre sokszor hivatkoznak – így mi is – az ország legmagasabb épületeként, ami csak abban az esetben igaz, ha nem számítjuk a tévé- és adótornyokat, valamint az erőművek kéményeit.)
Az évek alatt volt minden: a kapitalizmus, a gőg és a maszkulinitás szimbóluma, az épület, amely „erőszakot tesz a városon”, másfelől azonban ott vannak azok a hangok is, amelyek úgy vélik, végre a magyar fővárosban is megvetette a lábát a világ új metropoliszaiban is preferált égbetörő modernitás. Első fecskeként ez az épület ugyanis megteremti annak az esélyét, hogy Budapest is felzárkózzon a többi régiós fővároshoz, a toronyházakkal és felhőkarcolókkal már kifejezetten jól álló Varsóhoz, netán Bécshez vagy Prágához.
E tábor szerint az épületet a magyar Finta Studióval együtt jegyző brit Foster+Partners akár a város imázsát is erősítheti, hiszen a világhírű építész, Sir Norman Foster valamikor ugyancsak vitatott épületei – a csak Gherkinnek hívott Swiss Tower vagy a londoni városháza – nélkül ma el sem tudjuk képzelni a brit főváros Tower híd környéki részét. Különben is, tény és való, hogy Budapesten kevés nemzetközi szupersztár hagyta eddig rajta a kézjegyét.
E kérdésben azonban nem szeretnénk állást foglalni, mindenki döntse el maga, hogy zavaró-e számára a még a Margit hídról is jól látszó új sziluett, jogos-e, hogy egy regionálisan meghatározóvá vált nagyvállalat egy reprezentatív székházat akar emelni magának, avagy sem. Mi igazából az étteremtesztelés apropóján érkeztünk oda, nem ezen polemizálni.
Megkülönböztetett figyelemben részesülnek majd a törzsvendégek
Annyit azonban még hadd jegyezzünk meg az architektúrával kapcsolatban, hogy belépve az épület tágas előcsarnokába, egy kissé csalódtunk. Valami igazán meghökkentőre számítottunk, és bár a monumentalitás elvitathatatlan, azért éppenséggel nem esett földig az állunk a látványtól. Az itt dolgozók azonban szemlátomást élvezik az új székházat, belakták azt.
Az irodaépület egyébként három, az utcáról is látogatható vendéglátóegységgel rendelkezik, a benzinkutakról jól ismert Fresh Corner mellett egy parkosított részre néz a ZAZIE Bistro&Bar a földszinten, azonban a nagy dobásért 120 méteres magasságba kell liftezni – a felvonóban előkapott mobiltelefonok számából ítélve az emberek pedig kifejezetten élvezik e rövid, mégis a 28. emeletig tartó panorámás utazást.
A komplett szintet elfoglaló, nevét a virtus, azaz erényt, de az angol nyelvben művészi ízlést is jelentő szóból kapó VIRTU Restaurant már első blikkre is roppant elegáns. Nem véletlen, hogy akár a londoni Mayfairben vagy Belgraviában is el lehetne képzelni egy ilyen helyet, hiszen az enteriőrök megtervezésére egy brit belsőépítész-irodát kértek fel, akik jó arányérzékkel nyúltak a projekthez.
A bekomponált elemek ugyanis nem hivalkodók, ám a jó minőségre és az időtállóságra törekvés, a kortárs lakberendezési luxustrendek beható ismerete mégis üvölt. A sok faburkolat és a gazdag növénydekoráció alkalmazása kellemes atmoszférát kölcsönöz a több helyiségből is álló térnek. Bár lakberendezők éppenséggel nem vagyunk, annyi kritikával mégiscsak élnénk, hogy akár be lehetett volna egy-két látványosabb statement elemet is tervezni, amely egy plusz izgalmi faktort, ha úgy tetszik, ízt adott volna az enteriőrnek.
Persze, lehet, hogy a dizájnerek azt gondolták, hogy végül is mindegy, úgysem tud semmi sem konkurálni a komplett várossal, amely szó szerint a VIRTU-ban étkező vendég lába előtt hever. Hiszen az az igazság, hogy menő bárkialakítás és elegáns erezett márvány ide, igényes kárpitok oda, az ember szeme rögtön a legnagyobb attrakcióra, a kilátásra fókuszál.
Nem 360 fokos ugyan a panoráma, de bőségesen elegendő ahhoz, hogy a fentebbi érvelés megállja a helyét.
Mint már említettük, az éttermet több helyiségre osztották, amelyek más-más funkciót is kaptak. A bejárat mellett rögtön ott a lounge szekcióval körített bár, ami már csak azért is fontos, hiszen az épület tetőterasza kilátóként is funkcionál, bárki be tud így ülni egy kávéra, sütire vagy egy signature koktélra előzetes asztalfoglalás hiányában is. Vele egy légtérben van a tulajdonképpeni étteremrész, amely szintén bárki számára nyitva áll.
Innen nyílik a jövőben borkóstolóknak otthont adó privát terem, amelynek egyik fala lényegében a borhűtő, amelyben a magyar és nemzetközi bor és champagne-tételek között igazi ritkaságok is megbújnak, mint a világ legmunkaigényesebb és a legdrágább magyar bor címét is birtokló 2008-as Essencia a Royal Tokaji pincészettől.
Van azonban egy másik vendégtér is, amely a látványkonyhával is kapcsolatos. Valójában a Csepel-szigetre és Budafokra panorámás enteriőrbe a törzsvendégeket fogják ültetni, akik olyan figyelmességeknek örülhetnek majd, mint hogy nem kell újra és újra elmondaniuk minden alkalommal, miképp szeretik a steaket, vagy melyik borból kérnének egy pohárral. Az étterem úgy fogalmaz, hogy egy angol privát klub hangulatát szeretnék ebben a teremben megteremteni.
A világ első fine service éttermének hívószava az őszinteség
A VIRTU-ban az a picit megtévesztő, hogy az enteriőr egy kicsit magasabbra pozicionálja az éttermet, mint ahol saját bevallásuk szerint ők jól érzik magukat. És az étlap ezt már az első blikkre is abszolút igazolja. Semmi maníros és flancos étel, helyettük a magyar és a kelet-közép-európai régiós konyha jól ismert fogásait találja rajta az ember.
Az árak meg semennyivel sem magasabbak, mint bármelyik budapesti vagy vidéki jobb bisztróétteremben. De hát a VIRTU nem is akar luxusétterem lenni, s bár egyes fogásainak tálalása az embernek a fine dining műfaját juttathatja az eszébe, a mindössze 26 éves séf, az Arany Kaviár fine dining étteremben edződött Lendvai Levente ettől bizony kategorikusan elzárkózik.
A VIRTU így valahol a két közismert éttermi kategória, a fine bistro és a fine dining közötti légüres térbe került, de nem estek kétségbe, kitaláltak inkább rá egy saját, még sehol sem használt terminus technicust: a fine service-t. Azaz bár az ételek a fine bistro szintet képviselik, a kiszolgálás, az odafigyelés, a koncepció és a miliő meg inkább a fine dining vendéglátásban megszokottakra hajaz.
Amit mi nyújtunk, ezek az otthon és a szeretet ízei, melyek egy pici melegséget hoznak az életünkbe. Nekem az évek folyamán nagyon sok ötletem gyűlt össze, úgy érzem, hogy ezen a helyen ezeket meg tudom valósítani. Úgy találtunk egymásra, a VIRTU-koncepció, az én eddigi munkám és a teljes vendéglátó csapat, ami számomra mesébe illő. Nincs olyan elvárás, hogy megfeleljünk a budapesti gasztrotrendeknek – bátor lenne azt mondani, hogy inkább mi szeretnénk alakítani azt?
– teszi fel a kérdést az ifjú séf. A VIRTU egyik legnagyobb erénye kétségkívül az az őszinteség, ami az à la carte menün is tetten érhető akkor is, ha az ember nem hall olyan mennyiségű háttérsztorit, mint mi a négy fogás között.
Krúdy Gyula, Ilonka néni és Jutka receptjei a felhők között
A környező országok gasztrokultúráját is beemelő koncepció olyannyira tisztelettel nyúl mindegyik, menün szereplő ételhez, hogy még Bécsbe is kilátogatott a csapat, hogy megnézzék, miként készül a tökéletes táfelspicc. Itt ugyan nem ekképp került fel az étlapra, hanem a nagy gourmet hírében álló Krúdy húsleveseként, de pont ugyanúgy ajánlják elfogyasztani, mint az osztrák verziót.
Illetve voltaképpen ebbe nem akarnak beleszólni, amondók, hogy egye mindenki olyan sorrendben, ahogy akarja, mert pont ez az otthonosság lényege, hogy ne feszélyezze semmi a vendéget. A kétadagos, fazékban érkező, főtt marhanyelvet és Stefánia-szeletet is tartalmazó, zöldséges, grízgaluskás leves mellé lábasban érkezik a csicsókás fondant burgonya, a tejszínes spenót, a velős csont vagy a tormás sárga cékla. Kiadós adag, nem csoda, hogy itt nem is jár magától értetődően a helyfoglalás után a kenyérválogatás – nem szeretnék ugyanis, hogy a vajjal, juhtúrós körözöttel és szőlőmagolajjal érkező kovászos pékáruval lakjon be az ember, amikor annyi érdekes fogással készültek számára.
Kezdetnek rögtön ott az amuse bouche, a korhelyleves, amelyhez Bródy Sándor épphogy falatnyi méretre redukált pogácsáját adják. És kár lenne kihagyni az előételek közül a klasszikus kacsamáj-tokaji aszú-kalács szentháromságot is – pláne, hogy a kalács pont úgy készül, ahogy a séf nagymamája, Ilonka néni is mutatta az unokájának: kézzel dagasztva a tésztát.
Hiába kell akár 150 vendéget is ellátnia majd a konyhának ebéd- és vacsoraidőben, a séf nem enged gépet a tészta közelébe.
A maximum egyébként 50 kilométeres körzetből érkező alapanyagokhoz (ezért sincs olíva- vagy szezámolaj a konyhán, és használnak helyette magyar szőlőmagolajat), valamint a régi, a koronavírus-járvány alatt gyűjtött receptúrákhoz itt a legnagyobb tisztelettel nyúlnak, próbálják a régiek gondolkodását magukévá tenni, az évszázados szokásokhoz megértéssel viszonyulni. Ezért van az is, hogy itt bizony nem veszik át a kicsontozott húst vagy a filézett halat a beszállítótól, azt ők maguk csinálják, a 20 kilós „kiszerelésben” érkező csontos szarvashúsnak minden részét felhasználják, hiszen a jóval fenntarthatóbban élő eleinknél sem volt jellemző a pazarlás.
A hentescsaládból származó séf ezt a szemléletmódot persze otthonról is hozza, az előételek közt szereplő hideg báránysülttel beborított lencsesaláta a szilveszter után megmentendő ételek újragondolásának a Lendvai családban megszokott hagyományával ismerteti meg a vendégeket is.
Az étkezés és a cikk végére pedig engedjék meg, hogy két desszertet is a figyelmükbe ajánljunk! Jutka rakott palacsintája egy fahéjas-almás habbal díszített diós palacsinta, ahogy a séf menyasszonyának édesanyja is készítette, de a Sacher-torta újraértelmezése mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Tisztelet ide vagy oda, a pohárkrémként, izgalmas textúrákkal tálalt édességet kóstolva lehet, hogy még a bécsi Hotel Sacherben is tátva maradna néhány száj.
A szerző luxusszakértő.
(Borítókép: Németh Kata / Index)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
