Meghalt Mali, a világ legszomorúbb elefántja
Meghalt Mali, a „világ legszomorúbb elefántja” egészségügyi szövődmények következtében a Manila Állatkertben, a Fülöp-szigeteken, ahol élete nagy részét egyedül töltötte egy karámban – írja a TMZ a város polgármesterének, Honey Lacuna bejelentése alapján.
Az állat egy nappal azután múlt ki, hogy az állatkert főállatorvosa, Heinrich Patrick Pena-Domingo megerősítette: a fogságban tartott elefánt egyes szervei rákosak, ráadásul aortaelzáródása is van.
A diagnózis azután született, hogy Mali múlt pénteken többször is a falhoz dörzsölte a törzsét – ami az elefántoknál azt jelzi, hogy fájdalmaik vannak –, majd kedden az oldalára feküdt és nagy lélegzeteket vett, ezután nem sokkal a nap folyamán elhunyt.
A mindössze 11 hónapos Malit, akinek teljes neve Vishwamali, 1981-ben ajándékozta a Srí Lanka-i kormány a Fülöp-szigetek egykori first ladyjének, Imelda Marcosnak. Az állat korai éveiben egy másik elefánt, Shiva mellett élt az állatkertben, aki azonban 1990-ben meghalt. Azóta Mali volt az állatkert egyetlen elefántja, és haláláig magányosan élt.
A hírességek is aggódtak Maliért
Állatjogi aktivisták régóta kifogásolták a manilai állatkert körülményeit, szerintük ugyanis nem volt megfelelően felszerelt elefánt tartására. 2013-ban például Paul McCartney írt Benigno Aquino Fülöp-szigeteki elnöknek, és könyörgött, hogy költöztesse át Malit egy állatmenhelyre, hogy „véget vessen szenvedésének”, míg a PETA állatvédő csoport Mali magányossága, elszigeteltsége ellen emelt szót.
Pamela Anderson és Jane Goodall is támogatták a „Free Mali” (Szabadságot Malinak) mozgalmat. Az erőfeszítések azonban nem vezettek eredményre.
A PETA X-en fejezte ki sajnálatát a tragikus hír miatt. „Jobbat érdemeltél”
– írták.
Rest in Peace, Mali the Elephant 💔
— PETA (@peta) November 29, 2023
The world is mourning the death of Mali who spent decades alone at the Manila Zoo 😔🌹 https://t.co/BJWmCAakJA pic.twitter.com/DCb5UaA9pE