A rossz szokás, amelytől lidércnyomás lesz a másnaposság

GettyImages-1149031502
2023.12.01. 19:31
A felelős alkoholfogyasztás mellett elengedhetetlen, hogy étellel is megtöltsük a gyomrunkat, ám a túlzásba vitt étkezéssel a másnaposság igazi rémálommá is válhat. Ráadásul hiába várjuk a megváltást a húslevestől és a kávétól, egyik sem jelent valós gyógyírt...

Egy-egy átmúlatott éjszaka után a legtöbben biztos érezték már magukon a másnaposságnak csúfolt jelenség igencsak fájó tüneteit, a szórakozást követő reggelen, vagy akár egész nap fennálló probléma enyhítése érdekében így általában valami jól bevált praktikával készülünk – akár már az első pohár ital kézbevételekor. 

Egyesek az alkoholbevitellel azonos vízfogyasztásra esküsznek, míg másoknak sokszor elég, ha a tömény italokat elkerülik, az éjszakában azonban nem egyedülálló életkép, hogy a már legkevésbé sem szomjas csoportok egy gyorsétterem előtt fagyoskodva falnak be egy többfogásos vacsorának megfelelő ételkupacot. 

A bevitt táplálék ugyan valóban felszívja az elfogyasztott alkoholt, és az adott estén sokkal kevésbé érezhetjük magunkat ittasnak, a degeszre evés mégsem feltétlen jó taktika. Sőt... 

ha italozás mellett teleesszük magunkat, az lelassíthatja, az alkohol metabolizálását a szervezetben, ami egyben azt is jelenti, hogy lassaban is ürül ki. 

Emiatt amikor egy nagy tál étellel igyekszünk ellensúlyozni az este ledöntött feleseket, bár valóban talpon maradunk egész éjszaka, másnap a hányinger, dehidratáltság és fejfájás hatványozottan sújthat le ránk – írja a National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism (NIAAA).

Ennek az oka, hogy a nagyobb mennyiségben bevitt alkoholos ital lebomlása akár 12 óráig is eltarthat – egy-két pohárnyit azonban akár 1-2 óra alatt is feldolgozhat a szervezetünk. Természetesen annak ellenére, hogy az alkohol elhagyja a véráramot, akár napokig is eltarthat a méregtelenítés.

A kávé, a húsleves és a zuhanyzás sem valós gyógyír

De mi a helyzet a másnapossággal? A szervezetnek általában egy-két napig tart, hogy teljesen fel tudjon épülni a másnaposságból. A másnaposság tünetei körülbelül 12 órával az ivás után jelennek meg, amelyek között az egyik, környezetünk számára is könnyedén észlelhető jel a levertség és a szomorúság. Ez amiatt van, mert

a dopamin, a hormon, amely a jó közérzetünkért felel, alacsony szintre csökken, így az előző esti alkoholfogyasztás hatással lehet a hangulatukra is. 

A másnaposság enyhítésére vagy megelőzésére ezen kínok miatt temérdek népi hiedelem született az évek során. Egyesek a húslevesre vagy egy hideg zuhanyra esküsznek, másoknak a bögre kávé vagy egy reggeli gyógysör-fájdalomcsillapító páros teszi elviselhetővé a másnapot, sokan pedig ekkor is a zsírban tocsogó, nehéz ételektől várják a gyógyulást. Mindezek azonban hiába segítenek, nem jelentenek valós megoldást.

A szakemberek ugyanis megegyeznek abban, hogy

a másnaposságra egyedül az idő jelent valódi gyógyírt. 

És hogy miért ne okoskodjunk a különböző praktikákkal?

A kávé például durva lehet az amúgy is irritált gyomornyálkahártya számára, ráadásul tovább növeli a dehidratáltságot is. Emellett a székrekedés vagy a hasmenés – amelyet az alkohol által az ember mikrobiomjában keltett zavarok okoznak – több napig eltarthatnak, így a különböző ételektől is nehéz elvárni a megváltást. Akárcsak a fájdalomcsillapítóktól, amelyek ugyan átmenetileg valóban enyhíthetik a szenvedésünket, még tovább irritálhatják a gyomrot, a paracetamolt pedig nem szabadna az alkohol szervezetben való jelenlétekor bevenni, mivel károsíthatja a májat.

A szakemberek kiemelik, hiába hisznek sokan abban, hogy a másnapokon az ásványi anyagok és elektrolitok pótlása lehet a legfontosabb, ezek hiányát nem tudták bizonyítottan összefüggésbe hozni a másnapi rosszulléttel. 

A másnaposság tüneteinek enyhítése érdekében egyesek elektrolitban gazdag sportitalok vagy más termékek, akár intravénás kezelések felé fordulnak, hogy kezeljék az ivás következtében fellépő fokozott vizeletürítés és folyadékvesztés okozta elektrolit-egyensúlyhiányt. A kutatások azonban nem találtak összefüggést az elektrolitzavarok mértéke és a másnaposság súlyossága, illetve a hozzáadott elektrolitok másnaposság súlyosságára gyakorolt hatása között. A legtöbb embernél a szervezet gyorsan helyreállítja az elektrolit-egyensúlyt, amint az alkohol hatása alábbhagy

– magyarázza az NIAAA oldala.

Már kis mennyiségben is káros?

Az orvosi szakcikkek évtizedeken át azt sugallták, hogy a mérsékelt alkoholfogyasztás jobb a legtöbb ember egészségének, mintha egyáltalán nem innának, sőt akár hosszabb életet is biztosíthat. A több mint 40 évnyi kutatás új elemzésével nemrég azonban arra a következtetésre jutottak, hogy számos ilyen tanulmány hibás volt, és ennek épp az ellenkezője igaz.

Az áttekintés megállapította, hogy a nők esetében jelentősen megnő a korai halálozás kockázata, ha napi 25 gramm alkoholt fogyasztanak, ami kevesebb, mint két szokásos, fél deciliter párlatot tartalmazó koktél, két 3 deciliteres pohár sör, vagy két másfél deciliteres pohár bor. A férfiak kockázata jelentősen megnő napi 45 gramm alkohol, azaz valamivel több mint három ital elfogyasztása esetén.

A mérsékelt alkoholfogyasztás előnyeinek hipotézisét az évek alatt egyre több kritika érte, mivel napvilágra került az alkoholipar szerepe a kutatások finanszírozásában, és újabb tanulmányok megállapították, hogy még a mérsékelt alkoholfogyasztás is – beleértve a vörösbort is – hozzájárulhat a mell-, a nyelőcső- és a nyaki rákos megbetegedésekhez, a magas vérnyomáshoz, és egy súlyos szívritmuszavarhoz, a pitvarfibrillációhoz is.

Januárban Kanada új iránymutatásokat adott ki, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy semmilyen mennyiségű alkoholfogyasztás nem egészséges, és arra szólították fel az embereket, hogy a lehető legjobban csökkentsék a bevitelt. A kanadai kábítószer-használati és -függőségi központ által kiadott új iránymutatás merőben eltér a 2011-es iránymutatástól, amely azt javasolta, hogy a nők maximum heti 10, a férfiak pedig 15 adag italt fogyasszanak el. (Egy korsó sör 1,5 adagnak felel meg, míg egy üveg bor 5 adagnak számít.)

Most a kanadai ügynökség azt mondja, hogy

már heti két adag ital fogyasztása is egészségügyi kockázatokkal jár, és heti hét vagy annál is több ital fogyasztása kifejezetten magas kockázattal jár.

A jelenlegi amerikai táplálkozási irányelvek közel sem ilyen szigorúak, és azt javasolják, hogy a férfiak legfeljebb napi két italra, a nők pedig legfeljebb egyre korlátozzák fogyasztásukat – ennek ellenére érdemes fenntartásokkal kezelni a napi egy pohár bor egészségre gyakorolt hatásáról szóló hiedelmet.