19 éves csodagyerek döntötte meg Arnold Schwarzenegger több mint 50 éves rekordját

2023.12.14. 11:10
A szakma már most a testépítés legendáihoz hasonlítja azt a mindössze 19 éves fiatalt, aki néhány nappal ezelőtt még Arnold Schwarzenegger 57 évvel ezelőtt felállított rekordját is megdöntötte – ő ugyanis mostantól a Texasban megrendezett Classic Physique profi verseny legfiatalabb győztese és egyben Pro Card-tulajdonosa.

Anton Ratushnyira az év elején kezdtek felfigyelni, az Egyesült Államokban élő tini ugyanis egymás után nyerte meg a különböző testépítő versenyeket. Ahogy az Instagram-posztjaiból kiderül, a sportág már 15-16 éves kora óta mozgatja a fiatalt, valódi eredményeket azonban csak most, 19 éves korában kezdett el elérni. 

Ettől függetlenül azonban szinte megállíthatatlan lett, a napokban megnyerte például a Texasban megrendezett Classic Physique nevű, már profiknak szánt versenyt, amivel egyidejűleg a verseny történetének legfiatalabb győztese is lett. A rekordot korábban Arnold Schwarzenegger állította fel, 57 évvel ezelőtt – írja az Essentially Sports.

 Annyira örülök, hogy úgy döntöttem, hogy az igazi szenvedélyemet követem, és nem hagytam, hogy a negativitás eluralkodjon rajtam. Vállaltam a kockázatot és a mentális, fizikai és érzelmi kihívásokat, hogy ne csak a testépítésben legyek sikeres, hanem olyan emberré váljak, aki méltó arra, hogy inspirálja ezt az új generációt

– fogalmazott Instagram-posztjában Ratushnyi.