Válik a feleségétől a legsikeresebb magyar autóversenyző

DBZOL20210822003
2023.12.16. 10:23
Michelisz Norbert magyar autóversenyző péntek este közösségi oldalán jelentette be, hogy feleségével hónapokkal ezelőtt úgy döntöttek, elválnak.

Michelisz Norbert és Hohmann Johanna 2015-ben kötöttek házasságot, azóta két gyermekük született. Az idei évben is világbajnoki címet ünneplő autóversenyző a közösségi oldalára feltöltött sztoriban jelentette be a válást – vette észre a Sportal.hu

„Johannával hónapokkal ezelőtt, közösen úgy döntöttünk, hogy különválnak útjaink” – írta a versenyző, majd kifejtette, hogy nagyon hálás gyermekei anyjának, mert békében és barátságban meg tudták beszélni a helyzetet. 

„Mindketten azon leszünk, hogy a kapcsolatunk a jövőben is ilyen maradjon” – tette hozzá Michelisz Norbert. 

Mint novemberben megírtuk, Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte az első alkalommal lezajlott túraautó-világsorozat bajnoki címét, miután az idény makaói zárófordulóján az első futamon győzött, a másodikon pedig nyolcadik lett.

Később úgy nyilatkozott, a mostani idényben kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, mint 2019-ben, amikor a kategória világkupagyőztese lett.

(Borítókép: Michelisz Norbert. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)