Megtalálta a saját „Ken”-jét: kollégájával házasodott össze a Barbie-film rendezője

GettyImages-1429253037
2023.12.22. 12:27
Nem csak a rózsaszín mesevilágban, a valóságban is létezik még Barbie-Ken szerelmi történet, amely a sikerfilm rendezőjét is utolérte: Greta Gerwig és párja, Noah Baumbach ugyanis három évnyi jegyben járást követően összeházasodott – tudta meg a People. A rendezőpáros, amely a lap információi szerint a New York-i városházán mondta ki a boldogító igent, 2011 órta alkot egy párt.

Ahogyan a filmvásznon megálmodott karaktere, úgy a Barbie-film rendezője is megtalálhatta az igazit, azaz a saját „Ken”-jét. A sikerfilm direktora Greta Gerwig ugyanis titokban összeházasodott szintén rendező párjával Noah Baumbachhal. 

A sikerfilmet övező felhajtás az elmúlt hónapokban szinte mindet a feje tetejére állított, ennek ellenére azonban magánéletükre ez a fajta rivaldafény már koránt sem irányult eddig, így történhetett meg az is, hogy

a nyilvánosság tudta nélkül, szűk családi és baráti körben mondták ki a boldogító igent a New York-i városházán. 

A hír a Madison Square Gardenben tarott Billy Joel koncerten kapott szárnya, ahol maga a páros is megjelent, a hozzájuk közelálló források pedig arról számoltak be a People magazinnak, hogy a látványos boldogságuk mellett ők maguk is megerősítették az örömhírt. 

Mindketten szabályosan ragyogtak, látszott, hogy ünnepelnek. Nagyon boldogok

– idézi a lap az informátorát, aki kiemelte, hogy Gerwig a koncertre is hófehérben ment, így még akkor is úgy nézett ki, mint egy menyasszony. A pár ráadásul olyannyira nem tudta magában tartani a boldogságát, hogy már a koncert előtt, a városházát elhagyva több embernek is beszámoltak az örömhírről – így a titkos frigy hamar elvesztette ezen jellegét. 

Az egyébként mindig visszafogott pár 2011-ben kezdett randevúzni, majd három évvel ezelőtt,  2020-ban eljegyezték egymást. A Barbie-filmet rendező Gerwig mellett férje és egyben kollégája szintén nagy sikerű rendező, ráadásul rózsaszín játékbaba történetének forgatókönyvét is részben ő írta, nevéhez olyan alkotások fűződnek, mint a Házassági történet, A fehér zaj és a Greenberg.

A pár nyilvánosan egyelőre nem számolt be a házasságkötésről. 

(Borítókép: Greta Gerwig és Noah Baumbach a White Noise New York filmfesztiválon, 2022. szeptember 30-án. Fotó: Monica Schipper / Getty Images for Netflix)