A Hazárd megye lordjai főhőse szerint Joe Bident és fiát is fel kellene lógatni
További FOMO cikkek
- Matthew Perry halála után Matt LeBlancért aggódnak a barátai
- Harvey Weinsteint sürgősen kórházba kellett szállítani
- Egészségüket kockáztatják a nők, akik műkörmöshöz járnak?
- Visszahívták a forgalomból a Harry Potter-filmek kardjának másolatát, mert sérti a japán fegyvertörvényt
- Van, hogy naponta többször lelotyózza papagája a 89 éves Judi Denchet
Régebben egy-egy benyögött mondat vagy hozzászólás nem feltétlenül maradt fenn akár több évtizedig is, bizonyítani pedig még inkább nehéz volt, hogy ki mit is mondott pontosan, a közösségi médiában azonban minden egyes szónak komoly súlya van, az internet ugyanis nem felejt.
Ezt a leckét tanulhatja meg most a Hazárd megye lordjai sorozat egyik főhősét alakító John Schneider is, aki az X-en (korábban Twitter) Joe Biden egyik bejegyzésére reagált, a kommentje azonban meglehetősen komoly cunamit indított el. A színész ugyanis meglehetősen félreérthetetlenül, karácsonyi jókívánságaként azt kezdeményezte, hogy
az Egyesült Államok jelenlegi elnökét és fiát, Hunter Bident is nyilvánosan fel kellene Lógatni.
Mindezt arra reagálta, hogy Joe Biden kiposztolta, véleménye szerint az előtte elnökösködő Donald Trump „fenyegetést jelent az ország számára” – számolt be az ügyről a People.
Elnök úr, úgy gondolom, hogy Ön árulásban bűnös, és nyilvánosan fel kell lógatni. A fiát is. Erre mit válaszol?
– írta posztjában Schneider.
A reakciót persze – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – hamar törölte, azonban az internet tényleg nem felejt, a bejegyzésről készült képernyőfotó pedig vírusosan kezdett terjedni a közösségi térben.
Hey guys, @John_Schneider Bo Duke deleted this tweet, please let him know just in case he's looking for it. pic.twitter.com/VPLI3J7Ge1
— Alex Cole (@acnewsitics) December 21, 2023
Erre már a titkosszolgálat is felfigyelt, amely nyomozni kezdett a felelőtlen kijelentést tevő színész után. Mindennek vagy egészen más hatására végül John Schneider is megszólalt a komment kapcsán. Állítja, semmilyen felbujtó szándék nem volt benne, felakasztani pedig pláne nem akarja az elnököt. Véleménye szerint aki tud olvasni a sorok között, az úgyis érti a mondandóját és a gondolatait.
(Borítókép: Joe Biden elhagyja a Fehér Házat 2023. december 20-án. Fotó: Drew Angerer / Getty Images)