Nem várt helyen tűnt fel Meghan Markle

2023.12.22. 06:16
Statisztaként tűnt fel annak a Clevr Blends nevezetű kávé- és teaárusítással foglalkozó vállalatnak a reklámjában Meghan Markle, melybe ő maga is kemény pénzeket fektetett. Megjelenésének kifejezetten sokan örültek, vannak azonban, akik szerint rendkívül kellemetlen és erőltetett lett a reklám.

Ahogy arról korábban az Index is beszámolt, Harry herceg és Meghan Markle megítélése nem alakult túl fényesen az elmúlt hónapokban – a The Hollywood Reporter például az év lúzerének titulálta a párost, miután – szerintük – a sussexiek csak azért költöztek át az Egyesült Államokba, hogy királyi kötelezettségeik elől meneküljenek, majd hogy celebbé váljanak.

Markle vélhetően megítélésén szeretett volna javítani a reklámmal, amiben csak a háttérben látható – ettől függetlenül azonban lehetetlen nem rá figyelni.

Ahogy az az alábbi videóban is látható, Markle dobozokat pakol, számítógépen dolgozik, valamint kávékat és teákat készít, tehát mindent kipróbál, ami a Clevr Blends működtetéséhez szükséges. A cég egyébként azzal a felütéssel posztolta ki a reklámot, hogy az év végére annyira elfoglaltak lettek, hogy erősítést kellett hívniuk, a segítséget pedig Markle-ben találták meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • FOMO
Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

Ellopták és kettétörték Paddington maci szobrát

A rendőrség elfogta a garázdákat.

március 3., 16:07

  • FOMO
Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Olyan banánt fejlesztettek brit tudósok, amely a hámozás után sem barnul be

Viszlát barna, trutyis banánkarikák!

március 3., 13:57

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • FOMO
A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

A méhem és a pénztárcám is lehet egy társalgás alapja?

Makai Gábor pszichológus szerint a nőket érinti leginkább a jóindulat köntösébe bújtatott agresszió.

március 3., 20:18

  • FOMO
Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

Jelentős károkat okozott a média Liam Payne gyászoló családjának

A család szerint az énekes haláláról szóló híradások nem voltak helyénvalók.

március 2., 12:59

  • FOMO
Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Ezeknek a nőknek csak addig van köze gyermekükhöz, amíg kihordják őket

Magyarországon már a béranyaság elvállalása is bűncselekmény.

március 1., 19:00

  • FOMO
III. Károly lejátszási listájától még a Buckingham-palota őrei is táncra perdülnek

III. Károly lejátszási listájától még a Buckingham-palota őrei is táncra perdülnek

A király kedvencei között van Bob Marley és Grace Jones is.

3 órája

  • FOMO
Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

Megtelt az internet háziasszonyokkal, és tömegek gyűlölik őket

A mai napig borzolja az idegeket a tradwife-mozgalom, ami veszélyt is jelenthet a fiatal nőkre.

március 3., 17:03

  • FOMO
Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Történelmi jelentőségű városokat moshat el a víz 2030-ra

Alexandria, Amszterdam, Bangkok és Velence is szépen lassan a víz martalékává válik.

március 4., 14:50

  • FOMO
Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Tóth Vera: Nyilvánvalóan szeretnék anyává válni, nem érdekel a korom

Állítása szerint nem az anyaság volt a legnagyobb missziója.

március 3., 21:03

  • FOMO
Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

Lehúzza a rolót az Aradi–Varga duó, kiderült, mi áll a háttérben

A találgatásokkal ellentétben nem anyagi okokra hivatkoztak.

március 4., 09:53

  • FOMO
A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

A börtönökben is megállja a helyét a terápia, amihez csak egy könyv kell

Már több magyar egyetemen oktatják az újszerű kezelési módot.

március 1., 14:06

  • FOMO
Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Curtis már a kisfiának beszélne a drogfüggőségről

Hamarosan elmondja Doninak, hogy min ment keresztül.

március 1., 13:38

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

58 perce

  • FOMO
Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

Bakáts Tibor: A lányaim lenéznek, pedig mindenemet odaadtam nekik

A kritikus Shakespeare Lear királyáéhoz hasonlította saját sorsát.

február 28., 11:34

  • FOMO
Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

Döntenénk egy ember haláláról, ha azzal másik ötöt megmenthetnénk?

A történelem legismertebb morális dilemmáiról most ön is elmondhatja az igazát.

március 1., 08:00

  • FOMO
Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál

Újabb zenekarokkal és lemezlovasokkal erősít a Campus Fesztivál

Az is kiderült, melyik előadó melyik napon lép majd fel.

február 28., 16:02

  • Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool

A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.

1 órája

  • FOMO
Katy Perryt kilövik az űrbe

Katy Perryt kilövik az űrbe

Méghozzá még idén tavasszal.

február 28., 16:19

  • FOMO
Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

Michelle Trachtenberg családja elutasította a boncolást, örökre rejtély maradhat a színésznő halálának oka

A Gossip Girl sztárja nem sokkal a halála előtt esett át egy műtéten.

február 28., 17:37

  • FOMO
Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Több mint egy tucat ártatlant végeztek ki, mert boszorkánynak hitték őket

Erre már az ördög is félig kacsintana: 333 éve kezdődött a salemi boszorkányok pere, amelyről mai kvízünkben többet is megtudhat.

március 1., 06:10

  • FOMO
J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

J. J. Abrams lánya keményen odaszólt Donald Trumpnak

Nem fogta vissza magát.

február 28., 12:40

  • FOMO
A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita

A ruha, ami megosztotta az internetet – 10 éve folyik a nagy színvita

De most akkor fekete-kék vagy fehér-arany?

február 28., 21:02

  • FOMO
Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Los Angelesben helyezték végső nyugalomra Návai Anikót

Teljesült a riporter kívánsága.

március 1., 10:55